Fehér Lótusz

A Harvard Egyetemnek a Peapody Museum jelentette, hogy a Puebla-ba (Mexikó) kiküldött kutatócsoportjuk, az ott lefolytatott ásatások leletanyagából megállapította, hogy az amerikai ember nem 12-15,000 éve jelent meg Amerikában, hanem több mint negyvenezer éve. Az ásatásoknál emberi csontvázakat, csiszolt kőszerszámokat találtak olyan őslényekkel együtt, amelyek már több mint 40,000 éve kihaltak. Az USA hírügynökségei a hírt világgá röpítették. Móricz János akkoriban Ecuadorban, Peruban és az Amazonas vidékén, olyan indián törzseket talált, amelyek tagjaival magyarul (!) tudott beszélgetni. Legendáikban sok ezer éves múltjuknak és a tőlük kirajzott más népekkel való rokoni kapcsolataiknak tudata él. Móricz felfedezéseit senki nem tudta cáfolni, ellenben a spanyolok részérő, politikai és gazdasági okokból súlyos támadásoknak volt kitéve.



Felfedezései igen nagy horderejűek. Annyi bizonyos, hogy a sok évezredes sötétségbe burkolt őstörténetből, a magyarság ősi múltja fényesen fog felragyogni, a világ összes népe előtt. Az 1900-as évek elején a tankönyvekből, napi sajtóból, szakkönyvekből köztudomású volt, hogy az Amazonas őserdeiben olyan fehér indián törzsek élnek, amelyeket még alig tudtak megközelíteni, így ez a vidék sok meglepetéssel kecsegtette a kutatókat. Íme itt a meglepetések egy szelete. Az 1920-as években több híradás is érkezett, hogy a Dél- és Közép-Amerikában dolgozó magyar mérnökök és munkások, a helyi indián munkásokkal magyarul beszélgetnek. A II. világháború után az itt letelepedett magyar emigránsok egy része ezt komolyan véve, alaposabban utánajárt a dolognak. Ezek egyike volt Móricz János, aki a 60-as években Ecuadorban kezdett kutatni. Itt három indián törzs, a Cahari, a Mochica és a Puruha tagjaival magyarul beszélt. Ezen felbuzdulva régészeti és levéltári kutatásokat végzett, s többek között 10 ezernél is több magyar azonos térképészeti és családnevet gyűjtött össze. Kutatásai eredményeként az egyik argentin egyetem történelmi tanácsosnak nevezte ki.

Elsősorban Ecuadorban kutatott, aminek a fővárosa Quito. A város a nevét a régi Quito birodalomról kapta. Ez eredetileg Kitus-nak hangzott. (Kit=Két, Us=Ős, tehát a Két Ős Birodalma) Itt a Kitus birodalomban, a Csendes-óceán partján, az ötezer méternél is magasabb Kordillerák (Andok) hegyei között, az Amazonas medencéjéhez tartozó, őserdőkkel borított lapályok titokzatos és mesebeli tájain laknak azok az indián törzsek, amelyek közül néhányan ma is beszélik ősmagyar nyelvünket. Móricz kutatása alapján quitói Institutio de Antropologia y Geografia megállapította, hogy a spanyol önkény által kiirtott ősnyelv a magyar volt. Ennek nyomai világosan mutatkoznak a családi és földrajzi nevekben, jóllehet a spanyolok erőszakos nyelvcserét hajtottak végre.



A még magyarul beszélő törzsek – köztük a Cayapak, a Salasaca (Zala-szaka, több ősi forrás a szkítákat, szaka-ként nevezi meg. A szerk.) – pl. ezeket a szavakat használják: apa=apa, aya=anya, nap=nap, vin=vén, kit=két, us=ős, cu=kő, pi, bi=víz, fuel=folyó, pille=pille, lepke és még sorolhatnánk.


Mutatóba néhány, magyarral megegyező név: Tanay, Damma, Taday, Mór, Momay, Mansy, Pil, Béla, Uray, Zillahi stb. Zuay tartomány egyik ősrégi helysége: Pest. A régi Kitus birodalom területén halomsírok (kurgánok) találhatók, bennük trepanált (lékelt) koponyák. A régészeti leletek között fokosokat találunk, és a magyar koronázási jogar és országalma hasonmását. Móricz szerint is: ez a kettős keresztet hordozó aranyalma, tulajdonképpen a földgolyót jelképezi.

Dél-Amerikában, de főleg Ecuadorban nagy lelkesedéssel fogadták e felfedezéseket. Valósággal ünnepelték, mivel a lakosságban, a spanyol hódítók erőszakos uralma sem tudta teljesen kiirtani a régi múlt emlékeit. A hivatalos körök leellenőrizték Móricz nyelvészeti és régészeti adatait, s azokat megbízhatónak találták. Elhatározták, hogy ebből egy hatalmas nemzetközi “ügyet” csinálnak, sürgetve az amerikai földrész történelmének reverzióját. A tervek szerint az ENSZ-hez akartak fordulni.
A további kutatások során, Móricz, az ecuadori ősrengetegben, az ottani indiánok segítségével felfedezett egy hatalmas barlangrendszert. A barlangok egyikében valóságos múzeumra bukkant. Aranylemezekre vésett, rovásos könyvtárat, szobrokat, kulturális emlékeket talált itt. Ezt a barlangot, Táltosok Barlangjának nevezte el. Szerinte az őslakók idehordták össze, mintegy óvóhelyre, a spanyol hódítók által veszélyeztetett kincseket. Móricz állítja, hogy az Andok hegység keresztül-kasul át van szőve barlangokkal és járatokkal. Ezeken közlekedhettek az őslakosok. Az argentin elnök és az ecuadori vezérkar meg akarta őt bízni egy kutató expedíció vezetésével, anyagi, technikai eszközöket ajánlva neki. Ez azonban csak terv maradt.

Időközben a nagy befolyású mormon egyház vezetői is bekapcsolódtak az ügybe. Ez az egyház roppant vagyonnal rendelkezik, aktív terjeszkedési programmal lép fel az amerikai államokban. Az egyház vezetői elmondták, hogy minden olyan kutatást támogatnak, amely az emberiség és a vallás eredetének tisztázását segíti elő. “Önzetlen” támogatást helyeztek kilátásba, csak azt kérték, hogy az aranylemezek tartalmát ők fejthessék meg. Ezután 1967. szeptember 7-én, Móricz János egy nagy sajtókonferencián, a lapok, rádió és televízió riportereinek ismertette eredményeit. A több órán át tartó konferencia rendkívül lelkes hangulatú volt. Úgy látszott, hogy egy világraszóló szenzáció indul útjára, de ehelyett néma csend és mellőzés követte a konferenciát. Egyetlen hír sem jelent meg róla. Ellenben a mormon egyház főemberei továbbra sem hagyták békén Móriczot, folyamatosan unszolva, hogy árulja el nekik a barlang helyét.
Az agresszív viselkedésből kiderült, hogy nem egy hívő egyházról van szó, hanem egy világhatalomra törő szervezet áll mögöttük. Kincskeresés és egyéb célok ösztönzik őket. Móricz ekkor elhatározta, hogy a barlang titkát nem adja ki. Meggyőződött arról, hogy a barlangok feltárásának még nem jött el ideje, ezért előbb az amerikai földrészre került magyar nyelvű törzsek odaérkezésének rejtélyét akarta feltárni, illetve a tényt gyakorlati módszerrel bizonyítani.
1970. május 28-án az ecuadori óceánpartról vízre szállt, a Móricz elképzelései szerint készült, balsafa tutaj, rajta négy fiatalember. Móricz a partról rádió adó-vevő irányította őket. A tutaj 159 nap múlva október 4-én megérkezett Ausztráliába, Sydneytől nem messze. Itt bevontatták a nagy szenzációt keltő világjáró balsafa tutajt. (lásd: Magyar Ifjúság 1970. 50. szám) Móricz feltételezése az, hogy a magyar nyelvű törzsek nyugatról érkeztek, vízi úton Dél-Amerikába. Ezt bizonyítják különben a csendes-óceáni és kelet-ázsiai földrajzi nevek is. Vámos Tóth Bátor, Hawaii-n élő emigrált földrajzszakos tanár a Hawaii-szigeteken 50 magyaros földrajzi nevet írt össze. A szigetvilágban pedig olyan neveket talált, mint pl. a Balaton menti Aliga, Kiliti, Lelle stb. Térképekkel igazolta, hogy Indonéziában minden negyedik, az Indus völgyében pedig minden harmadik földrajzi név magyar.
Az amerikai őslakosság hovatartozósága ill. bevándorlása kérdésében fontos adatokat szolgáltatnak az ú.n. Kland-tekercsek. 1967-ben Mexico City térségében húsz méter vastag lávatakaró alatt, kőládában lévő sértetlen írott tekercseket talált egy USA támogatást élvező régészcsoport. A C14-es vizsgálat 21000 évben állapította meg a tekercsek korát. Azóta megfejtették ezeket, s kiderült, hogy azok a sok ezer évvel ezelőtt elsüllyedt MU történetét, műveltségét, viszonyait írják le. Az egyik munkatárs, Tony Earl, megírta az ásatások lefolyását és eredményeit a “Mu Revealed” c. könyvében. A nagy érdeklődést kiváltó mű, ma már valószínűleg nem kapható.
A fenti szöveget adatok és kéziratok nyomán összeállította: Hary Györgyné (1977)


Forrás: http://tudnodkell.info/

A 20-21. században régészek, kutatók olyan meghökkentő és döbbenetes leletekre bukkantak, amelyek az ember őstörténeti múltjával kapcsolatban megváltoztathatják a történelmet, mégis, a jelen tudósainak többsége számára elfogadhatatlanok. A tudósok tehát tudnak a hihetetlen bizonyítékokról, ám azokat elhallgatják, nem publikálják a nagyközönség és a nemzetközi közvélemény számára. Ha véletlenül mégis szóba kerülnek, a tudósok tévedésről, vagy szándékos hamisításról beszélnek. Pedig általában azok, akik rábukkannak egy-egy ilyen hihetetlen leletre, többször ellenőrzik eredményeiket, hiszen maguk is tisztában vannak azok rendkívüliségével.

Nem is olyan régen, hatalmas szenzációt okozott, amikor Moszkvában, az ottani paleontológiai múzeumban bemutattak egy az őstörténeti korból származó bölénykoponyát. Az állat homlokcsontján található kicsiny, kerek nyílás ugyanis megdöbbentően hasonlít egy golyó ütötte lyukra. A koponya korát tudósok legkevesebb négyezer évesre becsülik.

A délkelet-afrikai Zimbabwében folytatott ásatások során felszínre került egy negyvenezer éves emberi koponya, amelyen hasonló lövésnyom látható. Sőt, a koponya hátsó részén lévő szétroncsolódott csontok arra utalnak, hogy a lövedék áthatolt az agyán, majd a másik oldalon távozott. Ebben a történetben csupán az a furcsa, hogy a 16. századig, elvileg nem léteztek lőfegyverek.

Az 1900-as évek második felében, dél-afrikai bányászok sok száz fémgolyót találtak, melyeket a 2.8 milliárd évvel ezelőtt kialakult üledékes rétegben fedezték fel. Akkoriban pedig – a tudomány mai állása, vagy állítása szerint –értelmes élet nem létezett a Földön, és egyáltalán semmi nem élt a sekély tengerfenéken vegetáló növényeken kívül. Márpedig nem valószínű, hogy a fémgolyók maguktól jöttek létre.
Előkerült egy amerikai lelet is, mely szintén ellentmond a hivatalos álláspontnak. Paleontológusok éppen egy masztodon csontjait ásták ki, amikor legnagyobb meglepetésükre, egy méternyire a csontok alatt, széles, kőből épült útra leltek, amely gondosan kifaragott, pontosan egymáshoz illesztett kőtáblákból állt.

1891-ben egy Morisonville-i amerikai asszony, szénlapátolás közben, gazdagon díszített arany nyakláncra bukkant. A szénrögöt összetörve, először a középső láncszemek kerültek napvilágra, majd a nyaklánc mélyebben fekvő rétegei is. Vagyis a láncnak már a szén kialakulásakor, mintegy 200 millió évvel korábban ott kellett lennie.

A 20. század végén találták Skóciában azt a szöget, mely egy gránittömbbe volt beágyazódva. Ez az egyértelműen emberi kézzel készített fémszög, legalább 600 millió éves, ugyanannyi, mint az a fadarab, melyet hasonlóan kőbe ágyazódva találtak Németországban. 600 millió éve azonban még nem voltak fák, így érthetetlen, hogyan alakult ki.

Továbbá, számos helyen több millió éves emberi csontokat találtak: nem voltak ritkák a 30-40 millió éves csontvázak sem. Mai tudásunk szerint 30 millió éve még nem is létezett az ember. Akkor mi a magyarázat? Egy amerikai ásatás során több esetben kerültek elő porcelánok és különböző kerámiák is. Nem valószínű, hogy ezeket a Herendi porcelángyár készítette, ám mégis emberi kezek nyomaira utalnak. Honnan hát az akkori tudás? Sőt! Honnan az akkori ember? Ám ha tovább megyünk, fel kell sorolnunk a különböző kultikus kőépítményeket is, már ha részben, vagy szorosan kapcsolódnak a témához: a Húsvét-szigeteki szobrok, a piramisok, Stonehenge, csak hogy néhányat említsek…

A mai elméletek egy része szerint – ha nem is mindenben, de legalábbis részben –, felvetődik a földönkívüliek szerepe – már ami a fejlődést illeti. Erre több dolog is utal. Ha a hihetetlen és döbbenetes leletek igazak – akkor az arra enged következtetni –, hogy a történelemben és őstörténetben nem úgy zajlott le minden, ahogyan azt a tudósok és a szakemberek megírták. Több helyütt, főként a távoli múltban, nagyon-nagyon sántít a jelenlegi elmélet és tudásanyag. Ezzel mindenki tisztában van, mégsem tesz senki semmit a jelenlegi álláspont felülírására, sőt, mivel a fent említett furcsa, de igaz leletek rendkívülisége annyira hihetetlen és irracionális, ezért a velük kapcsolatos híreket elhallgatják.