-
Ismét egy érdekes filmmel talákoztam nemrég,szeretném veletek is megosztani. A reinkarnációról szól,ezért akinek ez nem fér bele a világ...
-
Nem sok sejtésünk van arról, hogy kik is azok a Plejádiak, de ez most nagyon is előtérbe került, hogy tudjunk róluk, kik is ők, milyen ... -
A fizikai test egész Lényünk öt-tíz százaléka csupán.A csakrák és azaura finom energetikai rendszerünk része. A képen láthatóak a fő csakr... -
"Elengedés: Azért nem érsz el pozitív eredményeket, mert túl sokat küzdesz a probléma megoldása érdekében. Az elengedés által nyitottá ...
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tanítás. Összes bejegyzés megjelenítése
Szent Pál (Film)
Húsvét alkalmából egy filmet mutatok nektek, amit nem régen láttam. Egy két részes, inspiráló és megindító történetet a szeretet hatalmáról és egyben a jézusi kor viszontagságairól, Szent Pál személyén keresztül.
Nem sokkal azután, hogy Jézust keresztre feszítették egy Saul nevű férfi lett legádázabb ellensége. Elfogta Jánost és Pétert, mindenkit üldözött, aki Jézus követője lett. Jézus tanítványai azonban, barátaik segítségével egész Judeában hirdették, hogy a megváltó él! Ezt meghallva Saul Damaszkuszba indul, hogy ott is üldözze Jézus követőit. Az úton megvakul, majd egy Ananiás nevű férfi jóvoltából visszanyeri látását és így fohászkodik: az Isten azt mondta, téged választott eszközéül, hogy hirdesd a nevét a pogányok között. Sault megkeresztelik, majd így kiált fel: "Jézus igéje a kardom, Jézus igéje a tüzem!". Saul visszatér Jeruzsálembe, és Jézus választottjaként hirdeti az ő nevét a pogányok és a zsidók között. Ruben mindent elkövet, hogy elfogja és megölje őt. Saul elhatározza, hogy új nevet választ, ő lesz Pál. Később Cipruson hirdeti Jézus tanait, majd ismét Jeruzsálembe megy, ahol elfogják. Innen tovább viszik őt, és amikor meglátja Rómát így sóhajt fel: Uram! Istenem! Hát velem vagy még a világ végén is. Mert írva vagyon: azok, akiknek sose beszéltek róla meg fogják érteni!
Áldott, békés ünnepeket mindenkinek!
Első rész:
Második rész:
Nem sokkal azután, hogy Jézust keresztre feszítették egy Saul nevű férfi lett legádázabb ellensége. Elfogta Jánost és Pétert, mindenkit üldözött, aki Jézus követője lett. Jézus tanítványai azonban, barátaik segítségével egész Judeában hirdették, hogy a megváltó él! Ezt meghallva Saul Damaszkuszba indul, hogy ott is üldözze Jézus követőit. Az úton megvakul, majd egy Ananiás nevű férfi jóvoltából visszanyeri látását és így fohászkodik: az Isten azt mondta, téged választott eszközéül, hogy hirdesd a nevét a pogányok között. Sault megkeresztelik, majd így kiált fel: "Jézus igéje a kardom, Jézus igéje a tüzem!". Saul visszatér Jeruzsálembe, és Jézus választottjaként hirdeti az ő nevét a pogányok és a zsidók között. Ruben mindent elkövet, hogy elfogja és megölje őt. Saul elhatározza, hogy új nevet választ, ő lesz Pál. Később Cipruson hirdeti Jézus tanait, majd ismét Jeruzsálembe megy, ahol elfogják. Innen tovább viszik őt, és amikor meglátja Rómát így sóhajt fel: Uram! Istenem! Hát velem vagy még a világ végén is. Mert írva vagyon: azok, akiknek sose beszéltek róla meg fogják érteni!
Áldott, békés ünnepeket mindenkinek!
Első rész:
Második rész:
Jézus tanítása: Eltávolodtok-e Istentől vagy közelítetek felé?
Kim Michaels közvetítése
A spirituális fejlődés lépcsőfokai
Ha ezen a bolygón az emberek viselkedését, attitűdjét és hitét vizsgáljuk, akkor nem nehéz arra a következtetésre jutnunk, hogy az emberek sokféle tudatszintet képviselnek, és a spirituális fejlődés különböző szintjein állnak. Ezek a szintek az élet spirituális oldala megértésének különböző szintjeit képviselik. Ennek érdekében vessünk egy pillantást a bolygón a spirituális fejlődési szintekre.
A következő szinteket nem lehet úgy rangsorolni, hogy azok a legalacsonyabb szinttől a legmagasabbig vezetnének. Egy életáramlatnak nem kell szükségszerűen a legalacsonyabb szintre süllyednie ahhoz, hogy visszaforduljon, és elinduljon Isten felé a visszafelé vezető úton. A szintek számozása gyakorlati szempontból történt, és a könnyebb viszonyítást szolgálja.
1. szint: Az Isten ellen fellázadt életáramlatok szintje
Bizonyos életáramlatok olyan tudatszinten vannak, amely azt okozza, hogy szándékosan és a legtöbb esetben tudatosan lázadjanak Isten törvényei és akarata ellen. Ezen életáramlatok közül néhányuk lázadása nyilvánvaló. Néhányan az ateizmust képviselik, néhányan pedig a tudományos materializmus hívei, akik vehemensen tagadják a kreatív lények szükségességét. Néhányan nyíltan sátánisták, és bár Isten létezését nem tagadják, de mindent becsmérelnek, lekicsinylenek, nevetségessé tesznek, ami Istenhez kapcsolódik, legyen az vallás, vagy spiritualitás.
Ezen életáramlatok közül néhányuk pszichéjében az Isten elleni lázadás olyan mélyen, rejtve van jelen, hogy az a külső tudatuk számára gyakran felismerhetetlen marad. A lázadásukat ezért különböző elképzelések álcái mögé rejthetik, ilyen lehet pl. a vallásos hit. Sokaknak meglepő lehet, hogy a lázadó életáramlatok némelyike magas pozíciót ért el a vallásos mozgalmakban, vagy egyházakban. Ezek az emberek azt állítják magukról, hogy Isten- és a vallás célja iránt erősen elkötelezettek, valójában azonban mély haragot éreznek Isten iránt, és azt hiszik, hogy ők Istennél jobban tudják, hogy a világegyetemnek hogyan kellene működnie, és azt is, hogyan lehetne megmenteni az emberiséget.
Az ilyen emberekben az az általános jellemző, hogy aktívan arra törekednek, hogy elfussanak Isten elől, azt a benyomást erősítve, hogy Isten nem létezik, vagy, hogy ő itt a Földön nincs jelen. Ezen életáramlatok közül néhányan a végtelenségig bizonygatják, hogy Isten nem létezik, vagy, hogy Istenre nincs is szükség.
Azt kérdezhetitek, hogy hogyan lehetséges az, hogy azok, akik vallásos mozgalmakban vesznek részt, és azok céljaiért dolgoznak, azok valójában Isten elől menekülnek? A válaszom erre az, hogy ezek az emberek a hatalmukat arra használják, hogy bebetonozzák azt az elképzelésüket, hogy Isten valahol „fenn” a mennyben van. Ezek azok az emberek, akik azt a bálványképet is fenn akarják tartani, hogy Jézus Krisztus Isten egyetlen fia, ezért senki sem léphet a nyomába. Gyakran ők azok, akik először istenkáromlást emlegetnek, ezt tették akkor is, amikor bizonyos megjegyzéseim úgy hangzottak, hogy Istennel egyenlőnek tartom magam, vagy, hogy magamat Isten fiának nevezem.
2. szint: Azon életáramlatok szintje, akik el akarnak bújni Isten elől
Sok ember nyíltan haragszik Istenre. Sok életáramlat sérült, és azt hiszi, hogy Isten bántotta őket, vagy igazságtalanul, nem megfelelően, vagy oly módon bánt velük, ami logikus magyarázatra vár. Sok életáramlat fél Istentől, és olyan haragos, ítélkező Lényként látja őt, aki a törvényei legkisebb áthágásáért is könnyen büntet. Ezen életáramlatokra jellemző, hogy menekülnek Isten elől, de nem azért, mert fellázadtak ellene. Egyszerűen csak olyan messze akarnak tőle kerülni, amilyen messzire csak lehet, az általuk haragosnak, büntetést osztónak és igazságtalannak tartott Istentől. Ezért megpróbálnak elrejtőzni előle.
Az Isten elől menekvésük önvédelem. Ők azok az emberek, akikre akkor utaltam, amikor azt mondtam, hogy legyenek az emberek inkább hidegek, vagy melegek. Az ezen a szinten lévők a hidegek. Hidegek olyan értelemben, hogy negatív képet fogadtak el Istennel kapcsolatban, és ezért menekülnek előle. Bennünk van azonban annak lehetősége, hogy visszaforduljanak, ha el tudják fogadni azt, hogy az Istennel kapcsolatos érzéseik a hamis, a tökéletlen, és a nem teljes Istenképből fakadnak.
3. szint: Azon életáramlatok szintje, akik számára Isten közömbös
A Földbolygón nagyszámú életáramlat vált közömbössé Istennel, a vallásokkal és a spiritualizmussal szemben. Ők a langyosak. Ezen életáramlatok közül néhányan a spirituális kóma állapotában vannak, amely szinte lehetetlenné teszi azt, hogy bármilyen spirituális igazsággal elérhessük őket. Ezen életáramlatok közül a szervezett egyházak miatt sokan oly annyira sérültek, vagy csalódottá váltak, hogy visszautasítják a vallásokat, vagy feladják annak lehetőségét is, hogy valaha igazi értelemben részesei lehessenek a spiritualitásnak.
Ezen életáramlatok közül sokan az Istenről alkotott hamis, nem tökéletes képet tették magukévá. Annak megláttatása, vagy elfogadtatása azonban, hogy helytelen elképzelést fogadtak el Istennel kapcsolatban, igen nehéz, mert az ilyen emberek gyakran nem válaszolnak semmilyen spirituális üzenetre. Ezen életáramlatok közül sokan a hagyományos, szervezett egyházak valós, vagy vélt tökéletességének hiányát arra használják, hogy visszautasítsanak mindent, ami az élet spirituális oldalához kötődik. Ha valaki ezekhez az életáramlatokhoz spirituális üzenettel közelít, akkor ők gyakran nagyon gyanakvóakká válnak, azt érezve, hogy valaki meg akarja téríteni, manipulálni akarja őket, hogy hasznot húzzon belőlük, hogy elvegye a pénzüket.
Ezek az életáramlatok gyakran elutasítanak minden fajta spiritualitást, önmagukat ezáltal a 22-es csapdájába juttatva, amelynek következtében visszautasítanak minden olyan eszközt, amely segíthetne nekik a sebeik begyógyulásában, és abban, hogy a felfelé tartó útra lépjenek. Ezek az életáramlatok gyakran elérhetetlenek a szellemi tanítók számára.
4. szint: Azon életáramlatok szintje, akik konfliktusban állnak Istennel
Bizonyos életáramlatok arra a meggyőződésre jutottak, hogy az élet spirituális oldalának van valamilyen realitása, és létezik egy út, amelyet, ha követnek, akkor Isten magasabb szintű megértéséhez, egy Istennel kapcsolatos magasabb szintű kapcsolathoz juthatnak vissza. Ők azok az életáramlatok, akik már visszafordultak, és azon az úton indultak el, amely Istenhez vezet. Ezen életáramlatok közül azonban sokan olyan mély sérelmeken mentek keresztül, hogy előbb spirituális és életáramlati gyógyulásra van szükségük, mielőtt őszintén elkötelezhetnék magukat a spirituális úttal.
Ezen életáramlatok közül néhányan fizikai trauma következtében szereztek sérüléseket. Mások érzelmileg sérültek a más életáramlatokkal, vagy társadalmi szervezetekkel való kapcsolataik következményeként. Megint mások a szervezett vallások nem tökéletessége miatt szereztek sérüléseket, vagy azok az úgynevezett megkérdőjelezhetetlen doktrínák ijesztették el őket, amelyek soha sem adtak választ az élettel kapcsolatos kérdéseikre. Ezen sérüléseik gyakran okozzák azt, hogy az ilyen életáramlatok konfliktust látnak az Isten-szemléletükben, vagy az Istenhez való viszonyulásukban. Úgy érezhetik, hogy a vallások értelmetlenek, és hogy azok ellenmondásos, vagy következetlen képet festenek Istenről. (amely igaz is) Vagy úgy érzik, hogy egy igazságos és szerető Isten nem hagyná azt, hogy sérüljenek. Gyakran érzik magukat a körülmények áldozatainak, amely körülmények a saját hatáskörükön kívül esnek, nem látva semmilyen egyéni lehetőséget azok megváltoztatásra.
Ezek az életáramlatok arra a felismerésre jutottak, hogy az élettől többet akarnak, mint amit az anyag lehetőségein belül elérhetnek. Úgy érzik, hogy kell, hogy legyen egy olyan hely, ahová eljuthatnak annak érdekében, hogy spirituális megértést és gyógyulást nyerjenek. Mivel mélyen sebzettek és sérültek, ezért még nem képesek arra, hogy elinduljanak a megértés irányába. Olyanok ők, mint a törött lábú emberek, akiknél először a törésnek kell begyógyulnia ahhoz, hogy elindulhassanak a céljuk felé. Éppen ezért az ilyen életáramlatokat előrébb juttatja, ha felismerik a sérüléseiket, és ha az energiáikat és figyelmüket a pszichés gyógyulásra, az életáramlat meggyógyítására összpontosítják.
5. szint: Azon életáramlatok szintje, akik meg akarják tapasztalni Isten teremtését
Az életáramlatok egy csoportja fiatal életáramlat, akik még nem sok időt töltöttek (nem sok megtestesülésben vettek részt) az anyag világában. Ezen életáramlatok közül néhányan nagyon erős vággyal rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy megtapasztalhassanak mindent az anyag világában, ami érdektelenné teszi őket a vallásokkal kapcsolatban. Ők egyszerűen csak annyira ennek a világnak a dolgaival vannak elfoglalva, hogy nem marad energiájuk a spiritualitásra.
Más fiatal életáramlatok azonban nagyon nyitottak a vallásra, de azt sokszor kiegyensúlyozatlanul közelítik meg. Ennek eredményeként a vallási megközelítésük végletes lehet. A vallást gyakran nem arra használják, hogy túllépjenek vele az anyag világán, hanem arra, hogy az evilági tapasztalataikat gazdagítsa. Előfordulhat, hogy egy vallásos mozgalomban azért akarnak bizonyos pozíciókba kerülni, mert az magasabb státuszhoz juttatja őket. Ezek az életáramlatok még nem gyűjtöttek elég élettapasztalatot ahhoz, hogy létrehozzanak egy olyan egyensúlyt, amelynek eredményeként olyan bölcsekké válhatnak, mint a kígyók, és olyan ártalmatlanokká, mint a galambok.
Sajnálatosan a jelenlegi földi körülmények miatt gyakori, hogy ezek a fiatal életáramlatok sérülnek az ártatlanságukban, valamint anyagi és nem anyagi erők használják ki őket. Ez gyakran azt eredményezi, hogy az ilyen életáramlatok elveszítik az ártatlanságukat, és a csalódás és harag irányába csúsznak le. Ha az ilyen életáramlatokból a szervezett egyházak hasznot húznak, akkor lehetséges, hogy képtelennek érzik magukat arra, hogy különbséget tegyenek Isten és a külső vallások között, ezért nagyon megharagudhatnak Istenre.
6. szint: Azon életáramlatok szintje, akik arra törekednek, hogy megértsék Istent
Ezek az életáramlatok tudatosan ráébredtek arra, hogy az élet több mint az anyag világa. Tudják azt, hogy több dolog vár megértésre az élettel kapcsolatban, mint amit nekik az iskolákban és a vasárnapi iskolákban tanítottak, és arra az elhatározásra jutottak, hogy hozzákezdenek ezek felfedezéséhez. Ezek az életáramlatok legalább a legmélyebb sebeik némelyikét begyógyították, így a figyelmük egy részét arra szentelhetik, hogy az élet spirituális oldalát kezdjék el tanulmányozni.
Ahhoz, hogy maximális eredményre jussanak, ezeknek az életáramlatoknak a figyelmük legnagyobb részét arra kell összpontosítaniuk, hogy a spirituális tanításokat tanulmányozzák, különböző spirituális technikákat gyakoroljanak, és arra törekedjenek, hogy magukba fogadják a spirituális igazságokat és princípiumokat.
Ezek az életáramlatok minden spirituális mozgalom „létének okai”. Az ő megértésre törekvésük az, ami a felemelkedett mestereknek a Földdel kapcsolatos nagy reményeire alapot ad.
7. szint: Azon életáramlatok szintje, akik arra törekednek, hogy segítsenek másoknak Istent megérteni
Miután egy életáramlat elegendő időt töltött spirituális tanítások tanulmányozásával, és a fejlődése érdekében alkalmazott bizonyos technikákat, valamint magáévá is tett bizonyos kritikus mennyiségű spirituális tudást, akkor kezdhet ahhoz hozzá, hogy mindezt mások tanítására fordítsa. Mindenki csak egy adott ideig lehet tanítvány. Ha valaki egy bizonyos szintre eljutott, akkor mindaddig nem tanulhat újat, ameddig hozzá nem kezd ahhoz, hogy másoknak mindazt megtanítsa, amit az addigi taníttatása során magába fogadott. Csak mások tanításával emelkedhet az adott életáramlat a következő tanulási szintre, mert csak ha adtok, akkor kaptok, és csak ha tanítotok, az által tanultok.
Ezek az életáramlatok alkotják az igazi spirituális mozgalmak gerincét. Ezen életáramlatok nélkül, akik a földi partnereinkként cselekednek, a felemelkedett mestereknek kevés reményük lenne arra, hogy a spirituális üzeneteikkel más életáramlatokhoz eljussanak.
8. szint: Azon életáramlatok szintje, akik az Istennel való egységre törekednek
Egy spirituális úton előre haladó életáramlat egyre kevésbé kötődik a külső megjelenési formákhoz, olyanokhoz, mint vallások, vagy spirituális tanítások. Kezdi ugyanis látni azt, hogy létezik egy minden spirituális tanítás mögött rejlő transzcendentális valóság. Kezdi látni a minden külső vallás, szervezet, tanítás és tanító mögötti egyetemes utat.
Az ezt megelőző két szakasz során az életáramlat lehet, hogy egy bizonyos vallást, vagy filozófiát követ, és azt használja fel a fejlődése kiindulásaként. Ez teljesen elfogadható mindaddig, amíg az életáramlat el nem akad azt gondolva, hogy a saját vallása az egyetlen igaz vallás, vagy az egyetlen igaz út Isten megértéséhez. Ha az életáramlat azonban ezen a ponton elakad, akkor mindaddig egy helyben marad a fejlődésében, amíg rá nem ébred az egyetemes útra.
Ha az életáramlat már észleli az egyetemes spirituális utat, akkor emelkedik arra a szintre, hogy misztikussá váljon. Akkor ráébred arra, hogy a spirituális útnak nem Isten megértése a végső célja, hanem az, hogy megismerjük őt, hogy megtapasztaljuk Istent, hogy az egységet éljük át vele. Ez az, amit én demonstráltam az életemben, és amely abban a kijelentésemben tükröződik leginkább vissza, hogy én és az Atya egyek vagyunk.
Néhány misztikus visszavonul a világi tevékenységektől, és a teljes figyelmét az Istennel való misztikus egyesülésre összpontosítja. A jelen korban azonban sokan választhatják azt, hogy továbbra is aktívan élik az életüket a világban, erre valójában nagyon nagy szükség is van. Az ilyen életáramlatok a személyes példájukkal mutathatják ugyanis be az egyetemes utat, míg közülük néhányan nyíltan taníthatják is azt.
9. szint: Azon életáramlatok szintje, akik egységbe kerültek Istennel
Ahogy az életáramlatok az úton egyre feljebb emelkednek, és a spirituális igazságok tanításába kezdenek, fokozatosan egyre több igazságot, egyre több fényt tesznek magukévá. Így fokozatosan azzá válhatnak, amit testben lévő Mesternek nevezünk.
Az ilyen életáramlatoknak már sikerült néhány mély misztériumot megérteniük, különösen a létezés és a cselekvés közötti különbség misztériumát. Emlékezzetek a kijelentésemre: „én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van. A beszédeket, a melyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, a ki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat.” Amikor egy életáramlat mesterré válik, már nem arra törekszik, hogy valamit MEGTEGYEN ezen a világon, hanem arra, hogy az LEGYEN, aki valójában Ő, hogy hagyja, hogy a spirituális lénye, és ha lehetőség van, akkor a spirituális lények rajta keresztül cselekedhessenek.
Az életáramlat ekkor olyan nyitott kapuvá válik, amelyet ember már nem zárhat be. Az életáramlat szolgálhat azáltal, hogy spirituális igazságokat közvetít a magasabb valóságokból, az Élő Szót szállítva ezzel annak legmagasabb szintű formájában. Egy ilyen életáramlat szolgálhat azonban más kapacitással is, támogathatja és demonstrálhatja a felemelkedett lények céljait. Ezek az életáramlatok szó szerint a kezeink és a lábaink lehetnek a Földön.
Nincs azonban pontos szabály arra vonatkozóan, hogy egy spirituális mester-szinten lévő életáramlat hogyan cselekedhet, még inkább létezhet a Földön. Néhány életáramlat világtanítóvá válik. Néhányan látszólag közönséges életet élnek, amelyet nehezen lehet elkülöníteni az átlagemberétől. Néhányan súlyos fogyatékkal, vagy betegséggel élnek együtt. Néhányan a Himalája barlangjaiban, vagy máshol lakva éjjel nappal meditálnak, hogy fenntartsák a spirituális egyensúlyt a Föld számára. Mások olyan magatartást is tanúsíthatnak, amelyet nem kapcsolnak a spirituális mesterekhez.
Ne éljetek vissza ezzel a tanításommal!
Hadd figyelmeztesselek most benneteket arra, hogy bizonyos fokú veszélyt jelent minden olyan tanítás, amely lehetőséget ad arra, hogy az emberek önmagukat másokhoz mérhessék. Sok ember még mindig a hiábavaló egymáshoz hasonlítgatás szelleménél ragadt, és az általam említett spirituális emelkedés szintjeit arra használhatja, hogy önmagát és a saját előmenetelét túlértékelje a többiekhez képest. Sőt, egyesek megkísérelhetik azt is, hogy önmagukat talapzatra állítsák, ha jobbnak, értékesebbnek tartják magukat a spirituális fejlődésük bizonyos szintje miatt.
Hadd tisztázzam, hogy mindaddig, amíg az emberek ennek a tudatszintnek a csapdájában vannak, addig nem juthatnak el magas szintű spirituális fejlettségi fokra, mert azon a szinten már nincsen értékítélet és nincs egymás közötti verseny.
Azért biztosítom ezt a tanítást, mert az életáramlatok számára értékes és fontos, ha ráébrednek a spirituális fejlődésük jelenlegi szintjére ahhoz, hogy meglépjék a megfelelő lépéseket arra vonatkozóan, hogy gyorsan egy magasabb szintre emelkedhessenek. Különösen fontos a spirituális fejlődés alacsonyabb szintjén lévő életáramlatok számára az, hogy ráébredjenek, hogy létezik egy olyan út, amely hazavezeti Istenhez őket. Az ilyen életáramlatok számára alapvető fontosságú, hogy felfedezzék ezt az utat, és elkötelezzék magukat iránta.
Hasonlóképpen fontos a magasabb szinteken járó életáramlatok számára az, hogy felfedezzék az Istenhez vezető egyetemes belső utat. Az ilyen életáramlatoknak túl kell lépniük az egy adott külső vallás vonatkozásában elért eredményeiken, és rá kell ébredniük arra, hogy a cél az, hogy Isten gyermekeiként a teljes potenciáljukat kinyilvánítsák.
Hadd említsem meg azt is, hogy az általam felvázolt út nem az egyetlen útja annak, ahogy a spirituális fejlődés szintjeit besorolhatjuk. Más kritériumokat is választhatunk a különböző szintekhez. A felvázolt szintek tovább is bonthatók, így még részletesebb kép tárulhat elénk a fejlődéssel kapcsolatban. Valójában azonban bizonyos szintek átfedik egymást, ezért az életáramlatoknak két vagy három szinten kell egyidejűleg dolgozniuk. Az ezt követő tanítások során bővebben szót ejtek majd a most felvázolt szintekről. Jelenleg az volt a célom, hogy olyan képet ábrázoljak, amely nem túl bonyolult, ezért nem eredményezi azt, hogy az emberek elvesznének a részletekben, szem elől veszítve a teljes képet.
Amikor egy lépéssel hátrább léptek, és az egész képre tekintetek, akkor látni fogjátok, hogy minden szintnek közös a nevezője, mindegyik egy különböző útját mutatja be annak, ahogy egy életáramlat Istenhez viszonyulhat. Ennek a felismerésnek az a jelentősége, hogy mindegy, hogy az adott életáramlat a spirituális fejlődése melyik szintjén áll, mindig azzal a kihívással néz szembe, hogy hogyan viszonyul Istenhez.
Ahogy ezen a web felületen elmagyaráztam, minden életáramlat Isten valódi gyermeke, Isten egyéniesülése. Az életáramlat arra teremtetett, hogy teljes önfelismerésre jusson, hogy elfogadja a saját isteni potenciálját, annak érdekében, hogy Isten teremtőtársa lehessen az anyag világában. Éppen ezért a legfontosabb feladat minden életáramlat számára az, hogy az Istennel való kapcsolatára vonatkozóan feloldjon minden tökéletlenséget saját koncepcióit illetően. Valójában erre szolgál az anyagi világegyetem.
Az élet célja pedig az, hogy az Istenhez való viszonyulásában az életáramlat feloldjon és meggyógyítson minden tökéletlenséget. Az ilyen tökéletlenségek ugyanis útjában állnak az életáramlat Istennel való egyesülésének, valamint saját potenciálja elfogadásának Isten teremtőtársaként.
Miért süllyedtek az életáramlatok a Földre?
A spirituális fejlődés fokozatainak szintjét a későbbi tanításaim során folytatom majd. Most azonban a Földre lesüllyedt életáramlatok kategóriáról nyújtok egy gyors összefoglalást. Amikor a Földet megteremtődött a hét Elohim tisztaságát és tökéletességét tükrözte, azét a hét spirituális lényét, akik ezt a bolygót megteremtették. Kezdetben a legtöbb életáramlat, amely a Földre süllyedt a fiatal életáramlatok kategóriájába tartozott.
Ezek az életáramlatok ártatlanok voltak, nem rendelkeztek Istennel kapcsolatban semmi negativitással. Némelyikük azonban hatalmas vággyal volt teli azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amelyeket az anyag világában megtapasztalhatnak, ezért a figyelmük nagy részét arra összpontosították, hogy élvezzék ezt a világot. Kevés gondolatuk maradt az élet spirituális oldalára vonatkozóan. Más életáramlatok spirituálisabbak voltak, de nem kötelezték el magukat keményen a spirituális úttal, és nem jutottak el a saját spirituális önazonosságuk és potenciájuk maradandó felismeréséhez.
A fiatal életáramlatok mellett jelen volt az életáramlatoknak egy olyan csoportja, akik a mester szint fokozatára jutottak. Ezek az életáramlatok szolgáltak spirituális mesterekként a fiatalabb életáramlatok számára.
Egy hosszú ideig a fiatal életáramlatok anélkül süllyedtek a Földre, hogy az anyagi világegyetem tudatszintjének a csapdájába ragadtak volna. Ezen életáramlatok közül sokan egy élet után emelkedtek vissza Istenhez, bár az életük sokkal hosszabb volt, mint a mostani normál élettartam.
Egy ponton azonban változás történt a bolygón. Számos életáramlat kezdett el ragaszkodni az anyagi világegyetemhez, vagy esett az anyag tudatszintjének csapdájába, és ezáltal távolabbra és távolabbra süllyedt ebbe a tudatszintbe. Azt is mondhatjuk, hogy ezek az életáramlatok azt az utat kezdték járni, amely egyre messzebbre vitte őket Istentől, amelynek következtében elveszítették annak felismerését, hogy spirituális lények.
Ahogy az emberiség tudatszintje fokozatosan süllyedt, egy ponton kritikus szintre ért. Ez a kritikus pont lehetőséget adott bizonyos lázadó életáramlatok számára ahhoz, hogy testet ölthessenek a Földön. Az újonnan érkezettek olyan életáramlatok voltak, akik a spirituális valóságban, vagy a világok más rendszerében fellázadtak Isten ellen. Ezek a lázadó életáramlatok bizonyos számban évezredekig megtestesülhettek a Földön. Ezáltal elérték azt, hogy ahány életáramlatot csak tudtak, annyit húztak magukkal a saját tudatszintjükre, hogy elfogadtassák és jogosnak tarthassák az Isten elleni lázadásukat.
Ezek a nagyon agresszív és nagyon ambiciózus életáramlatok arra törekedtek, hogy bebizonyítsák az igazukat, azt, hogy meg lehet teremteni egy olyan világot, ahol Isten nincs jelen. Ezek a lények szó szerint befolyást gyakoroltak a bolygó életének minden aspektusára, beleértve a vallást is.
A lázadó életáramlatok befolyása veszélyes helyzetet teremtett a bolygón. Mivel még mindig vannak olyan fiatal életáramlatok, akik most süllyednek a Földre először, ezért nagy az esélye annak, hogy az ilyen életáramlatok sérülnek a Földön található körülmények következtében. Ez azt okozhatja, hogy az életáramlatok a sérült életáramlatok közé csúszhatnak. Majd még lejjebb csúszva vagy félelmükben, vagy haragjukban megpróbálhatnak Istentől elbújni. Még arra is van esély, hogy olyan szintre süllyedjenek, ahol már szándékosan lázadnak fel Isten akarata és törvényei ellen.
A bukás után számos olyan életáramlat testesült meg a bolygón, akik a spirituális fejlődés magasabb fokán álltak, tanítók és mesterek voltak. Ezek az életáramlatok felszabadító küldetéssel érkeztek megkísérelve azt, hogy azokat az életáramlatokat segítsék, akik elbuktak, abban, hogy azok újra rátaláljanak az igaz spirituális útra, és elkötelezzék magukat iránta, folytatva az utat egészen addig, hogy visszanyerve a spirituális önazonosságukat hozzákezdhessenek ahhoz a magasabb szintű úthoz, amely az Istennel való misztikus egyesüléshez vezet.
Ezen életáramlatok némelyike megsérült a bolygói körülmények következtében, és egy mélyebb tudatszintre süllyedt. Közülük néhányan Isten ellen lázadókká váltak, mert nem voltak képesek fenntartani a magasabb énjükkel való kapcsolatukat.
Ennek felvázolásával az a célom, hogy megmutassam, hogy a Föld jelenleg nagyon összetett képet fest, és nagyon összetett kihívást jelent a spirituális tanítók számára. Egyszerűen lehetetlen olyan spirituális tanítást, vagy olyan vallást biztosítani, amely a spirituális fejlődés minden szintjén jelenlévő emberek mindegyikének elnyerné a tetszését. Ezért van több vallásra szükség ahhoz, hogy a felemelkedett mesterek a lehetséges legtöbb emberhez elérhessenek.
Merre tartotok?
Szeretném megemlíteni, hogy a szintek egymástól elhatárolódnak. A tartomány középpontjában azok a fiatal életáramlatok vannak, akik egyszerűen csak tapasztalatokat gyűjtenek az ezen a bolygón lévő élettel kapcsolatban. Egy ilyen életáramlat nem maradhat sokáig semleges szinten, mivel a bolygó jelenlegi körülményeinek hatására a legtöbbjük hamarosan rákényszerül arra, hogy a két irány egyike felé elinduljon.
Az egyik ilyen irányt azok az életáramlatok képviselik, akik a kétség csapdájába kerülve különböző módon sérültek. Ezek az életáramlatok megpróbálnak Istentől eltávolodni. A másik irányt azok az életáramlatok képviselik, akik ráébredtek arra, hogy az élet többet tartogat számukra az anyag világánál. Ezek az életáramlatok felfedezték az utat, és az Istennel való egyesülés irányába tartanak.
Azok az életáramlatok, akik Istentől távolodnak, veszélyes helyzettel kerülnek szembe. Annak ellenére, hogy létezik egy végső határa annak, hogy az életáramlatok milyen messzire juthatnak Istentől, ez azonban valójában nagyon nagy távolságra való lesüllyedést jelent. A gond az, hogy az anyag világában mindent a korlátok jellemeznek. Ez azt jelenti, hogy az életáramlat nem rendelkezik végtelen hosszú idővel arra vonatkozóan, hogy Istenhez visszatérjen. Ha az életáramlat továbbra is távolodik Istentől egészen odáig, amíg letelik az ideje, akkor a végső döntéssel találja szembe magát. Ha ekkor nem pozitívan reagál, akkor a második halál szertartása következtében kitörlődik, megsemmisül. Van tehát lehetősége annak, hogy bizonyos életáramlatok elvesszenek.
Ennek a forgatókönyvnek az elkerülése érdekében az életáramlatnak el kell jutnia a fordulóponthoz. Az életáramlatnak szó szerint el kell döntenie, hogy továbbra is Isten elől menekül-e, vagy ennek véget vetve hozzákezd ahhoz az úthoz, amely visszavezeti őt Istenhez. El kell jutnia arra az elhatározásra, hogy tovább már nem folytatja a távolodást. Mi okozhatja az életáramlat számára a változást? Ez az életáramlat fejlettségi szintjétől függ.
Egy lázadó életáramlat számára nagyon nehéz a visszafordulás. Az ilyen életáramlatok gyakran ragadnak meg a spirituális büszkeség csapdájában, és néhányuk inkább meghalna, mint beismerné azt, hogy téved. Néhány ilyen életáramlat azonban egy ponton ráébred arra, hogy hiábavaló az a kísérletük, hogy Isten nélküli világot teremtsenek. Ez különösen akkor történhet meg, ha egy olyan személlyel találkoznak, aki elérte a Krisztusságát, és aki ennek a világnak a hatására nem hajlandó megváltozni. Ez néhány olyan életáramlattal valóban megtörtént, akik 2000 évvel ezelőtt velem találkoztak. Ráébredtek arra, hogy bár a fizikai testemet képesek megölni, de nem tudják a szellememet megváltoztatni, így ráébredtek arra, hogy mindenképp Isten győz, ennek a világnak a megjelenési formáitól függetlenül.
Annak az életáramlatnak, aki félelemből, vagy haragból rejtőzik el Isten elől, egy kicsit könnyebb visszafordulnia, mert nem kell azt bizonygatnia, hogy neki van igaza. Az ilyen életáramlatok ráébredhetnek arra, hogy helytelen, vagy nem teljes Istenképpel rendelkeznek, és az az oka a sérelmeiknek, a haragjuknak és a félelmeiknek.
Azokat az életáramlatokat, akik Isten iránt közömbösek, nagyon nehéz a spirituális tanítóknak elérni. Ezek az életáramlatok azonban a nehéz ütések iskolájába íratták be önmagukat, és a komoly krízishelyzetek eredményeként sokszor fordulat áll be az életükben. Ezek az emberek általában halogatják, hogy az élet spirituális oldaláról tudomást vegyenek, míg egy külső krízis rá nem kényszeríti őket arra, hogy ráébredjenek, hogy valami hiányzik az életükből.
Azok az életáramlatok, akik konfliktusba kerültek Istennel, vagy akik mélyen sérültek, akkor fordulnak vissza, ha ráébrednek arra, hogy nem Isten bántotta őket, és nem Isten teremtette meg azokat a doktrínákat, amelyek miatt konfliktusba kerültek vele. Ha ezek az életáramlatok ráébrednek arra, hogy valójában mi történik a bolygón a szabad akarattal való visszaélés következtében, akkor gyakran azonnal visszafordulnak, és ráébrednek arra, hogy Isten soha sem bántotta őket. A sérüléseiket olyan erők, emberek okozták, akik fellázadtak Isten ellen, vagy akik haragszanak rá. Ezért ezek az életáramlatok gyakran ráébrednek arra is, hogy a továbbiakban már nem akarnak Isten elől menekülni, amelynek következtében képesek lesznek arra az útra lépni, amely a gyógyulásukat eredményezi.
Ha egy életáramlat egyszer rátalál a spirituális útra, és önmagát azzal elkötelezi, akkor az életáramlat már vissza is fordult. Ez nem jelenti azonban azt, hogy biztonságban van, és problémamentes. Az Isten felé elinduló életáramlatoknak alapvető fontosságú, hogy ráébredjenek arra, hogy számukra lényeges, hogy állandóan mozgásban legyenek, folyton túllépjenek az Istennel kapcsolatos saját elképzeléseiken. Alapvető fontosságú, hogy az életáramlat ne kapcsolódjon a spirituális igazság egyetlen külső kifejeződéséhez sem, mert egy ilyen fajta kapcsolat megállíthatja a fejlődését.
Ha az életáramlat nem észleli az állandó öntranszcendencia szükségességét, akkor megrekedhet az út egy szintjén. Ha egy ponton sokáig megreked, akkor egyszer csak elkezd visszafelé csúszni. Jelenleg sok olyan életáramlat van a Földön, akik felfedezték már a spirituális utat, és el is indultak azon. Nem ébredtek azonban teljes mértékben rá, hogy az út folytatódik. Ezek az életáramlatok még nem fedezték fel a belső egyetemes utat, így nem váltak misztikusokká. Nagyon fontos számukra az, hogy ráébredjenek az út folytonosságára, és arra, hogy a végső cél az Istennel való egység.
Forrás: askrealjesus.com
A spirituális fejlődés lépcsőfokai
Ha ezen a bolygón az emberek viselkedését, attitűdjét és hitét vizsgáljuk, akkor nem nehéz arra a következtetésre jutnunk, hogy az emberek sokféle tudatszintet képviselnek, és a spirituális fejlődés különböző szintjein állnak. Ezek a szintek az élet spirituális oldala megértésének különböző szintjeit képviselik. Ennek érdekében vessünk egy pillantást a bolygón a spirituális fejlődési szintekre.
A következő szinteket nem lehet úgy rangsorolni, hogy azok a legalacsonyabb szinttől a legmagasabbig vezetnének. Egy életáramlatnak nem kell szükségszerűen a legalacsonyabb szintre süllyednie ahhoz, hogy visszaforduljon, és elinduljon Isten felé a visszafelé vezető úton. A szintek számozása gyakorlati szempontból történt, és a könnyebb viszonyítást szolgálja.
1. szint: Az Isten ellen fellázadt életáramlatok szintje
Bizonyos életáramlatok olyan tudatszinten vannak, amely azt okozza, hogy szándékosan és a legtöbb esetben tudatosan lázadjanak Isten törvényei és akarata ellen. Ezen életáramlatok közül néhányuk lázadása nyilvánvaló. Néhányan az ateizmust képviselik, néhányan pedig a tudományos materializmus hívei, akik vehemensen tagadják a kreatív lények szükségességét. Néhányan nyíltan sátánisták, és bár Isten létezését nem tagadják, de mindent becsmérelnek, lekicsinylenek, nevetségessé tesznek, ami Istenhez kapcsolódik, legyen az vallás, vagy spiritualitás.
Ezen életáramlatok közül néhányuk pszichéjében az Isten elleni lázadás olyan mélyen, rejtve van jelen, hogy az a külső tudatuk számára gyakran felismerhetetlen marad. A lázadásukat ezért különböző elképzelések álcái mögé rejthetik, ilyen lehet pl. a vallásos hit. Sokaknak meglepő lehet, hogy a lázadó életáramlatok némelyike magas pozíciót ért el a vallásos mozgalmakban, vagy egyházakban. Ezek az emberek azt állítják magukról, hogy Isten- és a vallás célja iránt erősen elkötelezettek, valójában azonban mély haragot éreznek Isten iránt, és azt hiszik, hogy ők Istennél jobban tudják, hogy a világegyetemnek hogyan kellene működnie, és azt is, hogyan lehetne megmenteni az emberiséget.
Az ilyen emberekben az az általános jellemző, hogy aktívan arra törekednek, hogy elfussanak Isten elől, azt a benyomást erősítve, hogy Isten nem létezik, vagy, hogy ő itt a Földön nincs jelen. Ezen életáramlatok közül néhányan a végtelenségig bizonygatják, hogy Isten nem létezik, vagy, hogy Istenre nincs is szükség.
Azt kérdezhetitek, hogy hogyan lehetséges az, hogy azok, akik vallásos mozgalmakban vesznek részt, és azok céljaiért dolgoznak, azok valójában Isten elől menekülnek? A válaszom erre az, hogy ezek az emberek a hatalmukat arra használják, hogy bebetonozzák azt az elképzelésüket, hogy Isten valahol „fenn” a mennyben van. Ezek azok az emberek, akik azt a bálványképet is fenn akarják tartani, hogy Jézus Krisztus Isten egyetlen fia, ezért senki sem léphet a nyomába. Gyakran ők azok, akik először istenkáromlást emlegetnek, ezt tették akkor is, amikor bizonyos megjegyzéseim úgy hangzottak, hogy Istennel egyenlőnek tartom magam, vagy, hogy magamat Isten fiának nevezem.
2. szint: Azon életáramlatok szintje, akik el akarnak bújni Isten elől
Sok ember nyíltan haragszik Istenre. Sok életáramlat sérült, és azt hiszi, hogy Isten bántotta őket, vagy igazságtalanul, nem megfelelően, vagy oly módon bánt velük, ami logikus magyarázatra vár. Sok életáramlat fél Istentől, és olyan haragos, ítélkező Lényként látja őt, aki a törvényei legkisebb áthágásáért is könnyen büntet. Ezen életáramlatokra jellemző, hogy menekülnek Isten elől, de nem azért, mert fellázadtak ellene. Egyszerűen csak olyan messze akarnak tőle kerülni, amilyen messzire csak lehet, az általuk haragosnak, büntetést osztónak és igazságtalannak tartott Istentől. Ezért megpróbálnak elrejtőzni előle.
Az Isten elől menekvésük önvédelem. Ők azok az emberek, akikre akkor utaltam, amikor azt mondtam, hogy legyenek az emberek inkább hidegek, vagy melegek. Az ezen a szinten lévők a hidegek. Hidegek olyan értelemben, hogy negatív képet fogadtak el Istennel kapcsolatban, és ezért menekülnek előle. Bennünk van azonban annak lehetősége, hogy visszaforduljanak, ha el tudják fogadni azt, hogy az Istennel kapcsolatos érzéseik a hamis, a tökéletlen, és a nem teljes Istenképből fakadnak.
3. szint: Azon életáramlatok szintje, akik számára Isten közömbös
A Földbolygón nagyszámú életáramlat vált közömbössé Istennel, a vallásokkal és a spiritualizmussal szemben. Ők a langyosak. Ezen életáramlatok közül néhányan a spirituális kóma állapotában vannak, amely szinte lehetetlenné teszi azt, hogy bármilyen spirituális igazsággal elérhessük őket. Ezen életáramlatok közül a szervezett egyházak miatt sokan oly annyira sérültek, vagy csalódottá váltak, hogy visszautasítják a vallásokat, vagy feladják annak lehetőségét is, hogy valaha igazi értelemben részesei lehessenek a spiritualitásnak.
Ezen életáramlatok közül sokan az Istenről alkotott hamis, nem tökéletes képet tették magukévá. Annak megláttatása, vagy elfogadtatása azonban, hogy helytelen elképzelést fogadtak el Istennel kapcsolatban, igen nehéz, mert az ilyen emberek gyakran nem válaszolnak semmilyen spirituális üzenetre. Ezen életáramlatok közül sokan a hagyományos, szervezett egyházak valós, vagy vélt tökéletességének hiányát arra használják, hogy visszautasítsanak mindent, ami az élet spirituális oldalához kötődik. Ha valaki ezekhez az életáramlatokhoz spirituális üzenettel közelít, akkor ők gyakran nagyon gyanakvóakká válnak, azt érezve, hogy valaki meg akarja téríteni, manipulálni akarja őket, hogy hasznot húzzon belőlük, hogy elvegye a pénzüket.
Ezek az életáramlatok gyakran elutasítanak minden fajta spiritualitást, önmagukat ezáltal a 22-es csapdájába juttatva, amelynek következtében visszautasítanak minden olyan eszközt, amely segíthetne nekik a sebeik begyógyulásában, és abban, hogy a felfelé tartó útra lépjenek. Ezek az életáramlatok gyakran elérhetetlenek a szellemi tanítók számára.
4. szint: Azon életáramlatok szintje, akik konfliktusban állnak Istennel
Bizonyos életáramlatok arra a meggyőződésre jutottak, hogy az élet spirituális oldalának van valamilyen realitása, és létezik egy út, amelyet, ha követnek, akkor Isten magasabb szintű megértéséhez, egy Istennel kapcsolatos magasabb szintű kapcsolathoz juthatnak vissza. Ők azok az életáramlatok, akik már visszafordultak, és azon az úton indultak el, amely Istenhez vezet. Ezen életáramlatok közül azonban sokan olyan mély sérelmeken mentek keresztül, hogy előbb spirituális és életáramlati gyógyulásra van szükségük, mielőtt őszintén elkötelezhetnék magukat a spirituális úttal.
Ezen életáramlatok közül néhányan fizikai trauma következtében szereztek sérüléseket. Mások érzelmileg sérültek a más életáramlatokkal, vagy társadalmi szervezetekkel való kapcsolataik következményeként. Megint mások a szervezett vallások nem tökéletessége miatt szereztek sérüléseket, vagy azok az úgynevezett megkérdőjelezhetetlen doktrínák ijesztették el őket, amelyek soha sem adtak választ az élettel kapcsolatos kérdéseikre. Ezen sérüléseik gyakran okozzák azt, hogy az ilyen életáramlatok konfliktust látnak az Isten-szemléletükben, vagy az Istenhez való viszonyulásukban. Úgy érezhetik, hogy a vallások értelmetlenek, és hogy azok ellenmondásos, vagy következetlen képet festenek Istenről. (amely igaz is) Vagy úgy érzik, hogy egy igazságos és szerető Isten nem hagyná azt, hogy sérüljenek. Gyakran érzik magukat a körülmények áldozatainak, amely körülmények a saját hatáskörükön kívül esnek, nem látva semmilyen egyéni lehetőséget azok megváltoztatásra.
Ezek az életáramlatok arra a felismerésre jutottak, hogy az élettől többet akarnak, mint amit az anyag lehetőségein belül elérhetnek. Úgy érzik, hogy kell, hogy legyen egy olyan hely, ahová eljuthatnak annak érdekében, hogy spirituális megértést és gyógyulást nyerjenek. Mivel mélyen sebzettek és sérültek, ezért még nem képesek arra, hogy elinduljanak a megértés irányába. Olyanok ők, mint a törött lábú emberek, akiknél először a törésnek kell begyógyulnia ahhoz, hogy elindulhassanak a céljuk felé. Éppen ezért az ilyen életáramlatokat előrébb juttatja, ha felismerik a sérüléseiket, és ha az energiáikat és figyelmüket a pszichés gyógyulásra, az életáramlat meggyógyítására összpontosítják.
5. szint: Azon életáramlatok szintje, akik meg akarják tapasztalni Isten teremtését
Az életáramlatok egy csoportja fiatal életáramlat, akik még nem sok időt töltöttek (nem sok megtestesülésben vettek részt) az anyag világában. Ezen életáramlatok közül néhányan nagyon erős vággyal rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy megtapasztalhassanak mindent az anyag világában, ami érdektelenné teszi őket a vallásokkal kapcsolatban. Ők egyszerűen csak annyira ennek a világnak a dolgaival vannak elfoglalva, hogy nem marad energiájuk a spiritualitásra.Más fiatal életáramlatok azonban nagyon nyitottak a vallásra, de azt sokszor kiegyensúlyozatlanul közelítik meg. Ennek eredményeként a vallási megközelítésük végletes lehet. A vallást gyakran nem arra használják, hogy túllépjenek vele az anyag világán, hanem arra, hogy az evilági tapasztalataikat gazdagítsa. Előfordulhat, hogy egy vallásos mozgalomban azért akarnak bizonyos pozíciókba kerülni, mert az magasabb státuszhoz juttatja őket. Ezek az életáramlatok még nem gyűjtöttek elég élettapasztalatot ahhoz, hogy létrehozzanak egy olyan egyensúlyt, amelynek eredményeként olyan bölcsekké válhatnak, mint a kígyók, és olyan ártalmatlanokká, mint a galambok.
Sajnálatosan a jelenlegi földi körülmények miatt gyakori, hogy ezek a fiatal életáramlatok sérülnek az ártatlanságukban, valamint anyagi és nem anyagi erők használják ki őket. Ez gyakran azt eredményezi, hogy az ilyen életáramlatok elveszítik az ártatlanságukat, és a csalódás és harag irányába csúsznak le. Ha az ilyen életáramlatokból a szervezett egyházak hasznot húznak, akkor lehetséges, hogy képtelennek érzik magukat arra, hogy különbséget tegyenek Isten és a külső vallások között, ezért nagyon megharagudhatnak Istenre.
6. szint: Azon életáramlatok szintje, akik arra törekednek, hogy megértsék Istent
Ezek az életáramlatok tudatosan ráébredtek arra, hogy az élet több mint az anyag világa. Tudják azt, hogy több dolog vár megértésre az élettel kapcsolatban, mint amit nekik az iskolákban és a vasárnapi iskolákban tanítottak, és arra az elhatározásra jutottak, hogy hozzákezdenek ezek felfedezéséhez. Ezek az életáramlatok legalább a legmélyebb sebeik némelyikét begyógyították, így a figyelmük egy részét arra szentelhetik, hogy az élet spirituális oldalát kezdjék el tanulmányozni.
Ahhoz, hogy maximális eredményre jussanak, ezeknek az életáramlatoknak a figyelmük legnagyobb részét arra kell összpontosítaniuk, hogy a spirituális tanításokat tanulmányozzák, különböző spirituális technikákat gyakoroljanak, és arra törekedjenek, hogy magukba fogadják a spirituális igazságokat és princípiumokat.
Ezek az életáramlatok minden spirituális mozgalom „létének okai”. Az ő megértésre törekvésük az, ami a felemelkedett mestereknek a Földdel kapcsolatos nagy reményeire alapot ad.
7. szint: Azon életáramlatok szintje, akik arra törekednek, hogy segítsenek másoknak Istent megérteni
Miután egy életáramlat elegendő időt töltött spirituális tanítások tanulmányozásával, és a fejlődése érdekében alkalmazott bizonyos technikákat, valamint magáévá is tett bizonyos kritikus mennyiségű spirituális tudást, akkor kezdhet ahhoz hozzá, hogy mindezt mások tanítására fordítsa. Mindenki csak egy adott ideig lehet tanítvány. Ha valaki egy bizonyos szintre eljutott, akkor mindaddig nem tanulhat újat, ameddig hozzá nem kezd ahhoz, hogy másoknak mindazt megtanítsa, amit az addigi taníttatása során magába fogadott. Csak mások tanításával emelkedhet az adott életáramlat a következő tanulási szintre, mert csak ha adtok, akkor kaptok, és csak ha tanítotok, az által tanultok.
Ezek az életáramlatok alkotják az igazi spirituális mozgalmak gerincét. Ezen életáramlatok nélkül, akik a földi partnereinkként cselekednek, a felemelkedett mestereknek kevés reményük lenne arra, hogy a spirituális üzeneteikkel más életáramlatokhoz eljussanak.
8. szint: Azon életáramlatok szintje, akik az Istennel való egységre törekednek
Egy spirituális úton előre haladó életáramlat egyre kevésbé kötődik a külső megjelenési formákhoz, olyanokhoz, mint vallások, vagy spirituális tanítások. Kezdi ugyanis látni azt, hogy létezik egy minden spirituális tanítás mögött rejlő transzcendentális valóság. Kezdi látni a minden külső vallás, szervezet, tanítás és tanító mögötti egyetemes utat.
Az ezt megelőző két szakasz során az életáramlat lehet, hogy egy bizonyos vallást, vagy filozófiát követ, és azt használja fel a fejlődése kiindulásaként. Ez teljesen elfogadható mindaddig, amíg az életáramlat el nem akad azt gondolva, hogy a saját vallása az egyetlen igaz vallás, vagy az egyetlen igaz út Isten megértéséhez. Ha az életáramlat azonban ezen a ponton elakad, akkor mindaddig egy helyben marad a fejlődésében, amíg rá nem ébred az egyetemes útra.
Ha az életáramlat már észleli az egyetemes spirituális utat, akkor emelkedik arra a szintre, hogy misztikussá váljon. Akkor ráébred arra, hogy a spirituális útnak nem Isten megértése a végső célja, hanem az, hogy megismerjük őt, hogy megtapasztaljuk Istent, hogy az egységet éljük át vele. Ez az, amit én demonstráltam az életemben, és amely abban a kijelentésemben tükröződik leginkább vissza, hogy én és az Atya egyek vagyunk.
Néhány misztikus visszavonul a világi tevékenységektől, és a teljes figyelmét az Istennel való misztikus egyesülésre összpontosítja. A jelen korban azonban sokan választhatják azt, hogy továbbra is aktívan élik az életüket a világban, erre valójában nagyon nagy szükség is van. Az ilyen életáramlatok a személyes példájukkal mutathatják ugyanis be az egyetemes utat, míg közülük néhányan nyíltan taníthatják is azt.
9. szint: Azon életáramlatok szintje, akik egységbe kerültek Istennel
Ahogy az életáramlatok az úton egyre feljebb emelkednek, és a spirituális igazságok tanításába kezdenek, fokozatosan egyre több igazságot, egyre több fényt tesznek magukévá. Így fokozatosan azzá válhatnak, amit testben lévő Mesternek nevezünk.
Az ilyen életáramlatoknak már sikerült néhány mély misztériumot megérteniük, különösen a létezés és a cselekvés közötti különbség misztériumát. Emlékezzetek a kijelentésemre: „én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van. A beszédeket, a melyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, a ki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat.” Amikor egy életáramlat mesterré válik, már nem arra törekszik, hogy valamit MEGTEGYEN ezen a világon, hanem arra, hogy az LEGYEN, aki valójában Ő, hogy hagyja, hogy a spirituális lénye, és ha lehetőség van, akkor a spirituális lények rajta keresztül cselekedhessenek.
Az életáramlat ekkor olyan nyitott kapuvá válik, amelyet ember már nem zárhat be. Az életáramlat szolgálhat azáltal, hogy spirituális igazságokat közvetít a magasabb valóságokból, az Élő Szót szállítva ezzel annak legmagasabb szintű formájában. Egy ilyen életáramlat szolgálhat azonban más kapacitással is, támogathatja és demonstrálhatja a felemelkedett lények céljait. Ezek az életáramlatok szó szerint a kezeink és a lábaink lehetnek a Földön.
Nincs azonban pontos szabály arra vonatkozóan, hogy egy spirituális mester-szinten lévő életáramlat hogyan cselekedhet, még inkább létezhet a Földön. Néhány életáramlat világtanítóvá válik. Néhányan látszólag közönséges életet élnek, amelyet nehezen lehet elkülöníteni az átlagemberétől. Néhányan súlyos fogyatékkal, vagy betegséggel élnek együtt. Néhányan a Himalája barlangjaiban, vagy máshol lakva éjjel nappal meditálnak, hogy fenntartsák a spirituális egyensúlyt a Föld számára. Mások olyan magatartást is tanúsíthatnak, amelyet nem kapcsolnak a spirituális mesterekhez.
Ne éljetek vissza ezzel a tanításommal!
Hadd figyelmeztesselek most benneteket arra, hogy bizonyos fokú veszélyt jelent minden olyan tanítás, amely lehetőséget ad arra, hogy az emberek önmagukat másokhoz mérhessék. Sok ember még mindig a hiábavaló egymáshoz hasonlítgatás szelleménél ragadt, és az általam említett spirituális emelkedés szintjeit arra használhatja, hogy önmagát és a saját előmenetelét túlértékelje a többiekhez képest. Sőt, egyesek megkísérelhetik azt is, hogy önmagukat talapzatra állítsák, ha jobbnak, értékesebbnek tartják magukat a spirituális fejlődésük bizonyos szintje miatt.
Hadd tisztázzam, hogy mindaddig, amíg az emberek ennek a tudatszintnek a csapdájában vannak, addig nem juthatnak el magas szintű spirituális fejlettségi fokra, mert azon a szinten már nincsen értékítélet és nincs egymás közötti verseny.
Azért biztosítom ezt a tanítást, mert az életáramlatok számára értékes és fontos, ha ráébrednek a spirituális fejlődésük jelenlegi szintjére ahhoz, hogy meglépjék a megfelelő lépéseket arra vonatkozóan, hogy gyorsan egy magasabb szintre emelkedhessenek. Különösen fontos a spirituális fejlődés alacsonyabb szintjén lévő életáramlatok számára az, hogy ráébredjenek, hogy létezik egy olyan út, amely hazavezeti Istenhez őket. Az ilyen életáramlatok számára alapvető fontosságú, hogy felfedezzék ezt az utat, és elkötelezzék magukat iránta.
Hasonlóképpen fontos a magasabb szinteken járó életáramlatok számára az, hogy felfedezzék az Istenhez vezető egyetemes belső utat. Az ilyen életáramlatoknak túl kell lépniük az egy adott külső vallás vonatkozásában elért eredményeiken, és rá kell ébredniük arra, hogy a cél az, hogy Isten gyermekeiként a teljes potenciáljukat kinyilvánítsák.
Hadd említsem meg azt is, hogy az általam felvázolt út nem az egyetlen útja annak, ahogy a spirituális fejlődés szintjeit besorolhatjuk. Más kritériumokat is választhatunk a különböző szintekhez. A felvázolt szintek tovább is bonthatók, így még részletesebb kép tárulhat elénk a fejlődéssel kapcsolatban. Valójában azonban bizonyos szintek átfedik egymást, ezért az életáramlatoknak két vagy három szinten kell egyidejűleg dolgozniuk. Az ezt követő tanítások során bővebben szót ejtek majd a most felvázolt szintekről. Jelenleg az volt a célom, hogy olyan képet ábrázoljak, amely nem túl bonyolult, ezért nem eredményezi azt, hogy az emberek elvesznének a részletekben, szem elől veszítve a teljes képet.
Amikor egy lépéssel hátrább léptek, és az egész képre tekintetek, akkor látni fogjátok, hogy minden szintnek közös a nevezője, mindegyik egy különböző útját mutatja be annak, ahogy egy életáramlat Istenhez viszonyulhat. Ennek a felismerésnek az a jelentősége, hogy mindegy, hogy az adott életáramlat a spirituális fejlődése melyik szintjén áll, mindig azzal a kihívással néz szembe, hogy hogyan viszonyul Istenhez.
Ahogy ezen a web felületen elmagyaráztam, minden életáramlat Isten valódi gyermeke, Isten egyéniesülése. Az életáramlat arra teremtetett, hogy teljes önfelismerésre jusson, hogy elfogadja a saját isteni potenciálját, annak érdekében, hogy Isten teremtőtársa lehessen az anyag világában. Éppen ezért a legfontosabb feladat minden életáramlat számára az, hogy az Istennel való kapcsolatára vonatkozóan feloldjon minden tökéletlenséget saját koncepcióit illetően. Valójában erre szolgál az anyagi világegyetem.
Az élet célja pedig az, hogy az Istenhez való viszonyulásában az életáramlat feloldjon és meggyógyítson minden tökéletlenséget. Az ilyen tökéletlenségek ugyanis útjában állnak az életáramlat Istennel való egyesülésének, valamint saját potenciálja elfogadásának Isten teremtőtársaként.
Miért süllyedtek az életáramlatok a Földre?
A spirituális fejlődés fokozatainak szintjét a későbbi tanításaim során folytatom majd. Most azonban a Földre lesüllyedt életáramlatok kategóriáról nyújtok egy gyors összefoglalást. Amikor a Földet megteremtődött a hét Elohim tisztaságát és tökéletességét tükrözte, azét a hét spirituális lényét, akik ezt a bolygót megteremtették. Kezdetben a legtöbb életáramlat, amely a Földre süllyedt a fiatal életáramlatok kategóriájába tartozott.
Ezek az életáramlatok ártatlanok voltak, nem rendelkeztek Istennel kapcsolatban semmi negativitással. Némelyikük azonban hatalmas vággyal volt teli azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amelyeket az anyag világában megtapasztalhatnak, ezért a figyelmük nagy részét arra összpontosították, hogy élvezzék ezt a világot. Kevés gondolatuk maradt az élet spirituális oldalára vonatkozóan. Más életáramlatok spirituálisabbak voltak, de nem kötelezték el magukat keményen a spirituális úttal, és nem jutottak el a saját spirituális önazonosságuk és potenciájuk maradandó felismeréséhez.
A fiatal életáramlatok mellett jelen volt az életáramlatoknak egy olyan csoportja, akik a mester szint fokozatára jutottak. Ezek az életáramlatok szolgáltak spirituális mesterekként a fiatalabb életáramlatok számára.
Egy hosszú ideig a fiatal életáramlatok anélkül süllyedtek a Földre, hogy az anyagi világegyetem tudatszintjének a csapdájába ragadtak volna. Ezen életáramlatok közül sokan egy élet után emelkedtek vissza Istenhez, bár az életük sokkal hosszabb volt, mint a mostani normál élettartam.
Egy ponton azonban változás történt a bolygón. Számos életáramlat kezdett el ragaszkodni az anyagi világegyetemhez, vagy esett az anyag tudatszintjének csapdájába, és ezáltal távolabbra és távolabbra süllyedt ebbe a tudatszintbe. Azt is mondhatjuk, hogy ezek az életáramlatok azt az utat kezdték járni, amely egyre messzebbre vitte őket Istentől, amelynek következtében elveszítették annak felismerését, hogy spirituális lények.
Ahogy az emberiség tudatszintje fokozatosan süllyedt, egy ponton kritikus szintre ért. Ez a kritikus pont lehetőséget adott bizonyos lázadó életáramlatok számára ahhoz, hogy testet ölthessenek a Földön. Az újonnan érkezettek olyan életáramlatok voltak, akik a spirituális valóságban, vagy a világok más rendszerében fellázadtak Isten ellen. Ezek a lázadó életáramlatok bizonyos számban évezredekig megtestesülhettek a Földön. Ezáltal elérték azt, hogy ahány életáramlatot csak tudtak, annyit húztak magukkal a saját tudatszintjükre, hogy elfogadtassák és jogosnak tarthassák az Isten elleni lázadásukat.
Ezek a nagyon agresszív és nagyon ambiciózus életáramlatok arra törekedtek, hogy bebizonyítsák az igazukat, azt, hogy meg lehet teremteni egy olyan világot, ahol Isten nincs jelen. Ezek a lények szó szerint befolyást gyakoroltak a bolygó életének minden aspektusára, beleértve a vallást is.
A lázadó életáramlatok befolyása veszélyes helyzetet teremtett a bolygón. Mivel még mindig vannak olyan fiatal életáramlatok, akik most süllyednek a Földre először, ezért nagy az esélye annak, hogy az ilyen életáramlatok sérülnek a Földön található körülmények következtében. Ez azt okozhatja, hogy az életáramlatok a sérült életáramlatok közé csúszhatnak. Majd még lejjebb csúszva vagy félelmükben, vagy haragjukban megpróbálhatnak Istentől elbújni. Még arra is van esély, hogy olyan szintre süllyedjenek, ahol már szándékosan lázadnak fel Isten akarata és törvényei ellen.
A bukás után számos olyan életáramlat testesült meg a bolygón, akik a spirituális fejlődés magasabb fokán álltak, tanítók és mesterek voltak. Ezek az életáramlatok felszabadító küldetéssel érkeztek megkísérelve azt, hogy azokat az életáramlatokat segítsék, akik elbuktak, abban, hogy azok újra rátaláljanak az igaz spirituális útra, és elkötelezzék magukat iránta, folytatva az utat egészen addig, hogy visszanyerve a spirituális önazonosságukat hozzákezdhessenek ahhoz a magasabb szintű úthoz, amely az Istennel való misztikus egyesüléshez vezet.
Ezen életáramlatok némelyike megsérült a bolygói körülmények következtében, és egy mélyebb tudatszintre süllyedt. Közülük néhányan Isten ellen lázadókká váltak, mert nem voltak képesek fenntartani a magasabb énjükkel való kapcsolatukat.
Ennek felvázolásával az a célom, hogy megmutassam, hogy a Föld jelenleg nagyon összetett képet fest, és nagyon összetett kihívást jelent a spirituális tanítók számára. Egyszerűen lehetetlen olyan spirituális tanítást, vagy olyan vallást biztosítani, amely a spirituális fejlődés minden szintjén jelenlévő emberek mindegyikének elnyerné a tetszését. Ezért van több vallásra szükség ahhoz, hogy a felemelkedett mesterek a lehetséges legtöbb emberhez elérhessenek.
Merre tartotok?
Szeretném megemlíteni, hogy a szintek egymástól elhatárolódnak. A tartomány középpontjában azok a fiatal életáramlatok vannak, akik egyszerűen csak tapasztalatokat gyűjtenek az ezen a bolygón lévő élettel kapcsolatban. Egy ilyen életáramlat nem maradhat sokáig semleges szinten, mivel a bolygó jelenlegi körülményeinek hatására a legtöbbjük hamarosan rákényszerül arra, hogy a két irány egyike felé elinduljon.
Az egyik ilyen irányt azok az életáramlatok képviselik, akik a kétség csapdájába kerülve különböző módon sérültek. Ezek az életáramlatok megpróbálnak Istentől eltávolodni. A másik irányt azok az életáramlatok képviselik, akik ráébredtek arra, hogy az élet többet tartogat számukra az anyag világánál. Ezek az életáramlatok felfedezték az utat, és az Istennel való egyesülés irányába tartanak.
Azok az életáramlatok, akik Istentől távolodnak, veszélyes helyzettel kerülnek szembe. Annak ellenére, hogy létezik egy végső határa annak, hogy az életáramlatok milyen messzire juthatnak Istentől, ez azonban valójában nagyon nagy távolságra való lesüllyedést jelent. A gond az, hogy az anyag világában mindent a korlátok jellemeznek. Ez azt jelenti, hogy az életáramlat nem rendelkezik végtelen hosszú idővel arra vonatkozóan, hogy Istenhez visszatérjen. Ha az életáramlat továbbra is távolodik Istentől egészen odáig, amíg letelik az ideje, akkor a végső döntéssel találja szembe magát. Ha ekkor nem pozitívan reagál, akkor a második halál szertartása következtében kitörlődik, megsemmisül. Van tehát lehetősége annak, hogy bizonyos életáramlatok elvesszenek.
Ennek a forgatókönyvnek az elkerülése érdekében az életáramlatnak el kell jutnia a fordulóponthoz. Az életáramlatnak szó szerint el kell döntenie, hogy továbbra is Isten elől menekül-e, vagy ennek véget vetve hozzákezd ahhoz az úthoz, amely visszavezeti őt Istenhez. El kell jutnia arra az elhatározásra, hogy tovább már nem folytatja a távolodást. Mi okozhatja az életáramlat számára a változást? Ez az életáramlat fejlettségi szintjétől függ.
Egy lázadó életáramlat számára nagyon nehéz a visszafordulás. Az ilyen életáramlatok gyakran ragadnak meg a spirituális büszkeség csapdájában, és néhányuk inkább meghalna, mint beismerné azt, hogy téved. Néhány ilyen életáramlat azonban egy ponton ráébred arra, hogy hiábavaló az a kísérletük, hogy Isten nélküli világot teremtsenek. Ez különösen akkor történhet meg, ha egy olyan személlyel találkoznak, aki elérte a Krisztusságát, és aki ennek a világnak a hatására nem hajlandó megváltozni. Ez néhány olyan életáramlattal valóban megtörtént, akik 2000 évvel ezelőtt velem találkoztak. Ráébredtek arra, hogy bár a fizikai testemet képesek megölni, de nem tudják a szellememet megváltoztatni, így ráébredtek arra, hogy mindenképp Isten győz, ennek a világnak a megjelenési formáitól függetlenül.
Annak az életáramlatnak, aki félelemből, vagy haragból rejtőzik el Isten elől, egy kicsit könnyebb visszafordulnia, mert nem kell azt bizonygatnia, hogy neki van igaza. Az ilyen életáramlatok ráébredhetnek arra, hogy helytelen, vagy nem teljes Istenképpel rendelkeznek, és az az oka a sérelmeiknek, a haragjuknak és a félelmeiknek.
Azokat az életáramlatokat, akik Isten iránt közömbösek, nagyon nehéz a spirituális tanítóknak elérni. Ezek az életáramlatok azonban a nehéz ütések iskolájába íratták be önmagukat, és a komoly krízishelyzetek eredményeként sokszor fordulat áll be az életükben. Ezek az emberek általában halogatják, hogy az élet spirituális oldaláról tudomást vegyenek, míg egy külső krízis rá nem kényszeríti őket arra, hogy ráébredjenek, hogy valami hiányzik az életükből.
Azok az életáramlatok, akik konfliktusba kerültek Istennel, vagy akik mélyen sérültek, akkor fordulnak vissza, ha ráébrednek arra, hogy nem Isten bántotta őket, és nem Isten teremtette meg azokat a doktrínákat, amelyek miatt konfliktusba kerültek vele. Ha ezek az életáramlatok ráébrednek arra, hogy valójában mi történik a bolygón a szabad akarattal való visszaélés következtében, akkor gyakran azonnal visszafordulnak, és ráébrednek arra, hogy Isten soha sem bántotta őket. A sérüléseiket olyan erők, emberek okozták, akik fellázadtak Isten ellen, vagy akik haragszanak rá. Ezért ezek az életáramlatok gyakran ráébrednek arra is, hogy a továbbiakban már nem akarnak Isten elől menekülni, amelynek következtében képesek lesznek arra az útra lépni, amely a gyógyulásukat eredményezi.
Ha egy életáramlat egyszer rátalál a spirituális útra, és önmagát azzal elkötelezi, akkor az életáramlat már vissza is fordult. Ez nem jelenti azonban azt, hogy biztonságban van, és problémamentes. Az Isten felé elinduló életáramlatoknak alapvető fontosságú, hogy ráébredjenek arra, hogy számukra lényeges, hogy állandóan mozgásban legyenek, folyton túllépjenek az Istennel kapcsolatos saját elképzeléseiken. Alapvető fontosságú, hogy az életáramlat ne kapcsolódjon a spirituális igazság egyetlen külső kifejeződéséhez sem, mert egy ilyen fajta kapcsolat megállíthatja a fejlődését.
Ha az életáramlat nem észleli az állandó öntranszcendencia szükségességét, akkor megrekedhet az út egy szintjén. Ha egy ponton sokáig megreked, akkor egyszer csak elkezd visszafelé csúszni. Jelenleg sok olyan életáramlat van a Földön, akik felfedezték már a spirituális utat, és el is indultak azon. Nem ébredtek azonban teljes mértékben rá, hogy az út folytatódik. Ezek az életáramlatok még nem fedezték fel a belső egyetemes utat, így nem váltak misztikusokká. Nagyon fontos számukra az, hogy ráébredjenek az út folytonosságára, és arra, hogy a végső cél az Istennel való egység.
Forrás: askrealjesus.com
Jézus tanítása: Ébredjetek és lépjetek elő!
Kim Michaels közvetítése
Ismert a mondást: lehet, hogy egy út az emberek szemében helyesnek tűnik, és mégis végül a halálhoz vezet. Helyesebben ez így szól: lehet, hogy egy út egy nő szemében helyesnek tűnik, de végül az a lélek halálához vezet. Melyik az az út, amely egy nő számára helyesnek tűnik?
A „nő”, egy másik szó csupán minden lélek női oldalának megnevezésére. Minden életáramlat rendelkezik női és férfi aspektussal. A lélek női aspektusa az, ahol a lélek és a világ egymással találkozik. A lélek női aspektusa rendelkezik azzal a képességgel, hogy az anyagi világegyetem, az anyag, az Anya energiáira hangolódjon.
A lélek női aspektusa teszi lehetővé a lélek számára azt, hogy jelen legyen a világban. Tűnődjetek el azon, hogy miképpen tudja a lélek betartani azt a parancsolatot, hogy úgy legyen jelen a világban, hogy ne a világból álljon. A lélek csak akkor tudja ezt a parancsolatot betartani, ha hű marad a saját férfi aspektusához, és azáltal a spirituális énjéhez. Amíg a lélek a spirituális valóságban van jelen, addig ez nem jelent nehézséget. A lelket ott ugyanis nem bombázzák az anyagi világ energiái, és tiszta elképzeléssel rendelkezik a spirituális énjéről. Amikor azonban a lélek a fizikai oktávba ereszkedik, akkor ez a feladat sokkal bonyolultabbá válik.
Az anyag világának energiájával folytonosan bombázott léleknek nehéz fenntartania a spirituális énjével való tiszta kapcsolatot. Hogyan lehet a lélek úgy jelen a világban, hogy ne a világból álljon? Csak úgy teheti ezt meg, ha fenntartja a helyes egyensúlyt, a helyes polaritást a férfi és a női aspektusa között. Ennek az egyensúlynak a fenntartásához a lélek női aspektusának hűnek és engedelmesnek kell maradnia a férfi aspektusához, és általa a spirituális énjéhez.
Az a mondás, hogy a férfi a ház ura, nem a földi családokra vonatkozik, hanem arra a tényre, hogy a lélek férfi aspektusa a „háztartás” ura. Ezt kell fenntartani úgy, hogy a lélek női aspektusa a férfi aspektus kiszolgálójaként működik. Ennek a feladatnak a nehézsége abban rejlik, hogy a lélek női aspektusának könnyebb a világ energiáira hangolódnia, sőt azt könnyű magára vennie is. Mindaddig, amíg a lélek hű marad a spirituális énjéhez, addig ez nem is jelent gondot, addig ez egy olyan ajándék, amely képessé teszi a lelket arra, hogy beteljesítse azt a valós szerepet, amely miatt az anyagi világegyetembe érkezett.
A veszélyt az jelenti, hogy a lélek női aspektusát a világ energiái félrevezethetik a világ, a földi logika érveivel. Ez az a tekervényes logika, amely a Szellemtől, az Istentől való különválás logikája. A női aspektus önmagában nem képes átlátni ezen. A női aspektus önmagán kívül és belül nem képes megakadályozni azt, hogy fokozatosan ne kerüljön ennek a világnak az árnyalt logikájának hatása alá. Annak érdekében, hogy ne vesszen el ennek a világnak az útjain, a léleknek ébernek kell maradnia, és rendíthetetlen odaadással kell a spirituális énjéhez viszonyulnia. Ez állandó éberséget, állandó odafigyelést igényel.
Ha a lélek nem hajlandó erre az éberségre és odafigyelésre, ha a lélek nem hajlandó arra, hogy fenntartsa ezt a kapcsolatot a spirituális énjével, akkor a világ tekervényes logikája fokozatosan elnyeli, félrevezeti. Ha a lélek a figyelmét inkább a női aspektusára összpontosítja, akkor fokozatosan, a nélkül, hogy észlelné, alacsonyabb tudatszintre, alacsonyabb önazonosságérzetbe süllyed, amely szinten úgy kezdi önmagát és a világot látni, mintha az elkülönült volna a forrásától, vagyis Istentől.
Az az út, amely tehát a nő számára, vagyis inkább a lélek női aspektusa számára helyesnek tűnik, az az Istentől való elkülönülés útja. Ez az az út, amely az Istentől elkülönült egyén útja, és nem annak az egyénnek az útja, aki Isten kifejeződése, aki Isten része.
Ez az az út, amelyet az egész emberiség követ; ez az oka annak, hogy az embereknek a spirituális énjükkel való tudatos kapcsolat kegyelmétől meg kellett válniuk.
A két halálos hazugság
Mi történik a lélekkel, ha elfogadja a tekervényes logika érvelését, azt, hogy fenntarthatjátok az egyéniségeteket azután is, miután Istentől különváltatok? A lélek olyan útra lép, amelynek során olyan önazonosságérzetet, egyéniségérzetet épít fel magának, amely arra a belső meggyőződésre épül, hogy elkülönült Istentől. Egy ilyen lélek sok életen keresztül nagyon erős, nagyon összetett egyéniség- és elkülönültség-érzetet teremt meg magának. Létrehozhat még egy csokor olyan meggyőződést is, amelyek alapján teljes meggyőződéssel hiszi azt, hogy ez a valós önazonossága, és az erre az önazonosságra épülő út az az igaz út, amely visszavezeti őt Istenhez.
Az első tekervényes hazugság az, amely azt állítja, hogy a lélek nem hal meg, ha eszik a relatív jó és rossz tiltott gyümölcséből, vagyis, ha magáévá teszi az alsó tudatszint általi relatív jó és rossz tudását. A lélek spirituális értelemben meghal ekkor, hiszen ha belemerül a dualista logikába, akkor elveszíti az élet forrásával, a spirituális énjével való közvetlen kapcsolatát.
Vannak olyan lelkek, akik bár elbuktak, de vagy nem ébredtek arra rá, hogy a kegyelemből kikerültek, vagy nem hajlandóak azt beismerni, hogy elvesztették a korábbi birtokaikat. A legtöbb lélek azonban rendelkezik azzal a belső felismeréssel, hogy elvesztett valamit. Ráébred arra, hogy valami megváltozott, valami nincs rendben. Ezen a ponton a tekervényes logika a második hazugság felhasználásával kísérli meg a lelken való uralom fenntartását. A második hazugság szerint bár a lélek a kegyelemből nem részesül, visszajuthat azonban Isten birodalmába anélkül, hogy megkérdőjelezné az első hazugságot. Más szavakkal, a léleknek nem kell elismernie az első hazugságot, vagyis azt, hogy felépíthető egy olyan egyéniség, aki Istentől elkülönült, és Istentől függetlenül képes életben maradni. A második hazugság szerint a lélek visszatérhet Istenhez, ha folytatja annak útját, hogy továbbra is az elkülönülésre épített egyéniségét tökéletesíti.
Nagyon sok olyan ember él a Földön, aki még mindig az első hazugság kelepcéjében van, aki nem képes, vagy nem látja, és nem tudatosítja magában azt, hogy kiesett a kegyelemből, és ezért kell visszatérnie Istenhez. Jelenleg azonban egyre növekvő számú ember ébred arra rá, hogy erőfeszítéseket kell tenniük ahhoz, hogy Istenhez visszatérhessenek. Ezek az emberek ráébredtek arra, hogy olyan utat, olyan szisztematikus folyamatot kell találniuk, amely őket Istenhez visszavezeti.
Ameddig az emberek továbbra is alszanak, addig nem fenyegeti veszély a világ erőit, hogy elveszíthetik a hatalmukat ezeken a lelkeken. Ha azonban ezek az emberek ráébrednek arra, hogy meg kell találniuk az Istenhez visszavezető utat, akkor az valós veszélyt, vagy inkább valós reményt jelent arra vonatkozóan, hogy ezek az erők elveszítik az uralmukat ezek felett a lelkek felett. Ha ezek az emberek rátalálnak az igaz útra, és azt szorgalmasan követik, akkor valóban visszatérhetnek Istenhez. Éppen ezért a világ erői egy második védelmi vonalat építettek, vagyis a hamis út illúzióját, azt az utat, amely az emberek számára helyesnek tűnik, de valójában a halálba vezet.
A hamis út, a balos út helyesnek tűnik az emberek számára, mert nem kívánja meg a lélektől azt, hogy szembesüljön a döntéseivel, amelyek eredményeként elhitte az első hazugságot. A hamis út szerint a lélek soha sem hibázott. Vagy olyan erők áldozatává vált, amelyek felett nem volt hatalma, vagy Isten tényleg azt akarta, hogy a lélek elbukjon, vagy bizonyára jó oka volt annak, hogy a lélek elbukott, vagy számos más magyarázattal igazolható az, hogy a lélek alacsonyabb tudatszintre bukása természetes, és elkerülhetetlen dolog volt.
A hamis út az emberiség számára, vagy inkább az emberi tudat számára helyesnek tűnik, mivel ha a lélek egyszer kialakított egy hamis önazonosságérzetet magának, egy Istentől különvált egyéniséget, akkor a lélek nem ismer más önazonosság-, vagy egyéniségérzetet. Az emberi én, az ego, az elkülönülésen alapul, ezért semmi rosszat nem lát az elkülönültség állapotával kapcsolatban. Éppen ezért mindaddig, amíg a lélek az egóra, vagy a hamis tanítókra hallgat, addig nem érti meg azt, hogy az ő egyetlen valós egyénisége nem más, mint Isten lángjának egyéni kifejeződése.
A hamis út alapján a lélek azt gondolja, hogy visszatérhet Istenhez az által, ha a hamis egyéniségére, az Istentől való elkülönülésre épít. Ez készteti arra, hogy egy olyan külső utat, külső szervezetet, külső hitrendszert találjon magának, amely automatikus üdvözüléssel kecsegtet, aminek megfelelően mindaddig, amíg a helyes doktrínákban hisztek, és a megfelelő külső szabályokat követitek, és bizonyos külső szervezetekhez tartoztok, akkor biztosan üdvözültök, mivel Isten kénytelen lesz befogadni benneteket a Mennyek országába.
A hamis út
A történelem folyamán számos ember követett hamis utat. Még az úgynevezett spirituális tanítók, vagy vezetők is ezen az úton jártak, és a hamis utat hirdették. Ezek a tanítók gyakran nem szándékosan vezették félre az embereket. Igazán hittek abban a hazugságban, hogy valahogy tökéletessé tudják tenni, feljebb tudják emelni a hamis önazonosságukat, az ál-énjüket. Azt hitték, hogy elnyerhetitek az üdvözüléseteket, és visszatérhettek Isten országába anélkül, hogy túllépnétek, magatok mögött hagynátok az Istentől való különválás érzetét.
Ez nagyon meggyőző és átható hazugság. Annyira meggyőző, hogy nagyon sok olyan lélek, aki több életen keresztül spirituális gyakorlatoknak vetette alá magát, még ők sem láttak át ezen. Ezek az emberek valóban azt hitték, hogy az igaz spirituális utat követik, és minden külső útmutatást, vagy belső megtapasztalást arra használtak fel, hogy azt az illúziót erősítsék, hogy a valós utat követik, és egyre inkább közelítenek Istenhez. Ezen lelkek közül néhányan különböző úton spirituális fejlődést értek el, de továbbra sem kérdőjelezték meg azt az alapvető problémát, amely miatt vissza kell térniük Istenhez, vagyis azt a tényt, hogy úgy döntöttek, hogy elkülönítik magukat Istentől.
Annak ellenére, hogy a spirituális út fokozatosan vezet el egy magasabb tudatszintre benneteket, elérkezik egy olyan pont, amikor a fokozatosság véget ér. Elérkezik az a pont, amikor a hit lépését kell megtennetek Isten karjaiba. Mindaddig nem juthattok ugyanis vissza Istenhez, ameddig a legkisebb távolságot is látni vélitek Isten és önmagatok között. Mit jelent Isten országában lenni? Azt jelenti, hogy egyek vagytok Istennel, hogy Isten egyéniesülései vagytok, hogy Isten testet öltései vagytok. Azt jelenti, hogy elfogadjátok a valós önazonosságotokat Isten gyermekeiként, Isten lángjának egyéniesüléseiként.
Péter tévedése
Amikor 2000 éve a Földön jártam, a fő célom az volt, hogy bemutassam azt a valós utat, amely visszavezet benneteket az Istennel való egységbe. Ugyanennek az egységnek az útját mutatták meg, és tanították más igaz spirituális tanítók és misztikusok is. Sok lélek volt ezen tanítók tanítványa, akik azonban nem értették meg a tanításuk lényegét. Ezek a tanítványok sok-sok éve még mindig a valós Mester lábainál ülnek, és még mindig nem értik a hamis út hazugságát. Ők azok, akik felismerik a valós tanítót, de a szívükben nem képesek megérteni, vagy elfogadni azt, hogy az egyetlen útja annak, hogy a tanítót kövessék az, ha maguk is tanítóvá válnak.
Egy ilyen tanítvány tökéletes példája az én szeretett Péterem. Péter őszinte tanítvány volt, aki bizonyos szintű megkülönböztető képességre is szert tett, amelynek segítségével képes volt Krisztusi megtestesülésemben észlelni engem. Amikor azt jelentettem ki, hogy: „ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat”, akkor nem Péter külső személyiségére utaltam, hanem arra a belső képességére, hogy képes volt felismerni a Krisztust, az igazi tanítót.
Annak ellenére azonban, hogy Péter őszinte tanítvány volt, és bizonyos eredményeket, megkülönböztető képességet el is ért, nem volt hajlandó a Krisztusság valódi útjára lépni. Ezért történt meg az, hogy amikor a Krisztusság tesztjével szembesült, akkor háromszor is megtagadott engem. Péter azt gondolta, hogy bár Krisztusként felismert, és látta, amint én az ego, a hamis önazonosság halálához vezető utat járom, neki nem kell ugyanazt az utat végigjárnia. Péter úgy érvelt, hogy az egyéniségét Istentől és Krisztustól elkülönülten is képes fenntartani, és a hamis önazonosságon való túllépésről szóló belső tanítások helyett a külső tanításokat követve is képes lesz visszatalálni Istenhez. Azt hitte, hogy visszajuthat Istenhez anélkül, hogy visszanyerné az Istennel való egység valós önazonosságát Isten egyéniesüléseként, ahelyett, hogy a világ tudatszintjének egyéniesülése maradna.
Abban a pillanatban, amikor Péter először tagadott meg, olyan irányt indított el, amely a kereszténységet téves útra terelte. Az a kereszténység, amelyet Péter elindított, az az egyház, amelyet megteremtett, a kezdet kezdetétől hamis útra, az Istentől való elkülönült egyéniségre épült. Arra a hazugságra alapult, hogy visszatalálhattok Istenhez anélkül, hogy a Krisztusság útját végigjárnátok. A Krisztusság útja azonban azt kívánja meg, hogy hajlandóak legyetek az életetekről, a halandó életetekről, a halandó önazonosságotokról lemondani, annak érdekében, hogy elnyerjétek a Krisztusi tudatszinten a halhatatlan életet.
2000 éven keresztül a hagyományos keresztény egyházak fenntartották, és meg is erősítették azt az illúziót, amelyet Péter testesített meg. Gondosan kidolgozott doktrínákat és dogmákat hoztak létre e körül az illúzió körül. Ráépítettek egy olyan kultúrát is, amely olyan mértékben erősítette tovább az illúziót, hogy lelkek milliói ragadtak ennek csapdájába azt gondolva magukról, hogy valódi keresztények, de elmondom nektek, hogy olyan utat követnek, amely emberként helyesnek tűnik, ám végül a lélek halálához vezet.
Ne olyanok legyetek, mint Péter!
Tanuljatok Péter hibájából! Tegyetek erőfeszítéseket annak érdekében, hogy átlássatok azon az illúzión, amelynek Péter áldozatául esett. Ha a világ jön hozzátok, és azt kérdezi tőletek, hogy egyek vagytok-e Krisztussal, ne tagadjátok meg a velem való egységeteket! Semmilyen következményektől, vagy büntetéstől ne féljetek ezen a világon. Ne tegyetek kivételt, és ne keressétek annak módját, hogy úgy magyarázzátok el a Krisztusságot, hogy az fogyaszthatóvá váljon a világ tudatszintje számára.
Legyetek hajlandóak feláldozni a halandó önazonosságotokat, a hamis egyéniségérzeteteket, az emberi ego büszkeségérzetét, az emberek által elért eredményeket annak érdekében, hogy elnyerhessétek a Krisztussal való egységeteket!
Ébredjetek, és lépjetek elő!
Péter úgy érvelt, hogy ha bevallotta volna, hogy egyike a tanítványaimnak, akkor velem együtt megfeszítették volna, és így nem maradhatott volna a világban, és nem terjeszthette volna az üzeneteimet. De amikor Péter a vízen járt, és süllyedni kezdett, nem nyúltam-e utána, hogy felemeljem? Miért gondolta Péter, hogy ha velem együtt megfeszítik, akkor nem lettem volna képes őt is feltámasztani, mint ahogy azt magammal megtettem? Miért gondolta azt, hogy a feltámasztott Péter nem lett volna képes a Földön ismét úgy járni, mint ahogy azt én tettem, és segíteni a többi tanítványnak az üzeneteim hirdetésében.
Én mondom, ha Péter úgy döntött volna, hogy tudatosítja magában a Krisztussal való egységet, a Krisztustól való elkülönülés helyett, akkor a kereszténység nagyon mássá vált volna. Nem volt adott az, hogy Pétert is megfeszítik. De függetlenül attól, hogy megfeszítették volna-e velem együtt, vagy a testében maradt volna, Péter a Krisztus valódi képviselőjévé válhatott volna. Eggyé válhatott volna a Krisztussal, Krisztussá válhatott volna, és így az igaz útra vezethette volna az egyházat, a hamis út helyett. Az Úrban való igaz egyéniségre építhette volna az egyházat, a hamis önazonosság, az Istentől és a Krisztustól való elkülönülés helyett.
Milliók és milliók tartják magukat igaz keresztényeknek, vagy a spirituális út igaz követőinek. Ezek az emberek minden területen megtalálhatóak, sokan közülük a New Age mozgalom tagjai. Mindegyiküket szeretem, és semmit sem kívánok jobban, mint azt, hogy lássam őket az Atya országába megérkezni. El kell azonban komolyan és nyíltan mondanom, hogy közületek nagyon sokan hamis úton járnak, azon az úton, amely az emberek szemében helyes.
Hozzátok szólok a Krisztus teljes felhatalmazásával: „Ébredjetek fel az álmok világából!” Ugyanazt mondom nektek, mint amit Lázárnak mondtam: „Lépjetek elő! Lépjetek ki a hamis önazonosságotok sírjából, és fogadjátok magatokba a Fényt, a Krisztusi Jelenlétem Fényét, amely ezeken a szavakon keresztül rátok ragyog.
Jézus Krisztus vagyok.
Az a lény vagyok, akit Isten jelölt ki arra a pozícióra, hogy minden földi ember számára az emberiség Ura és Megváltója hivatalát betöltsem. Ezért nagyon sokan azt hiszik, hogy azzal, hogy kijelentik azt, hogy elfogadnak engem Uruknak és Megváltójuknak üdvözülni fognak. Ez azonban nem így van.
Csak akkor lehetek az Uratok és Megváltótok, ha teljes mértékben elfogadtok engem, és elfogadjátok a Krisztussághoz vezető utat, a Krisztussal való egység útját, az egységet Istennel. Csak akkor lehetek a megváltótok, ha hajlandóak vagytok elengedni a hamis önazonosságotokat, az Istentől való elkülönülésre épülő hamis önazonosságotokat. Csak akkor lehetek az Uratok és Megváltótok, ha hagyjátok, hogy az emberi ego meghaljon.
Ne a Péter által választott utat kövessétek, az életetek hátralévő részét arra szánva, hogy a tekervényes logikával igazoljátok azt, hogy miért tökéletesíthetitek az egót. Helyette a Pál által választott utat kövessétek, aki azt mondta: „Naponta meghalok.” Ezzel utalva arra, hogy az emberi énjének minden nap egy része meghal.
Legyetek hajlandóak beismerni, hogy az emberi énnek, az emberi egyéniség érzeteteknek meg kell halnia, mielőtt felfedezhetnétek a valódi önazonosságotokat Krisztusban. Ismerjétek be, hogy az elkülönülésre épülő önazonosság hazugság. Ne töltsétek az életetek hátralévő részét azzal, hogy megpróbáljátok igazolni az egyéniség érzeteteket, és azt a meggyőződéseteket, hogy az erre épített hamis út visszavezet benneteket Istenhez.
Ez az, amit Péter tett. Ez az, amit Péter lelke már 2000 éve tesz. Ez az, amit a keresztény egyházak, akik a Péter által választott utat követik, már 2000 éve tesznek.
Én Jézus Krisztus azt mondom nektek: Idáig és ne tovább! Eljött az ideje annak, hogy a homokba válaszvonalat húzva azt mondjuk: „Lépjetek ki az illúziókból és a félrevezetésből! Lépjetek ki abból az érzésből, hogy mindaddig minden rendben van, amíg azt az utat követitek, amelyen jelenleg jártok, mert majd automatikusan visszajuttok Istenhez!”
Hagyjátok abba, hogy ennek a világnak a logikáját felhasználva próbáljátok a hamis utat igazolni! Hagyjátok a hamis utat, engem kövessetek!
Jézus Krisztus vagyok, én VAGYOK az Út, az Igazság és az Élet.
Forrás: askrealjesus.com
Ismert a mondást: lehet, hogy egy út az emberek szemében helyesnek tűnik, és mégis végül a halálhoz vezet. Helyesebben ez így szól: lehet, hogy egy út egy nő szemében helyesnek tűnik, de végül az a lélek halálához vezet. Melyik az az út, amely egy nő számára helyesnek tűnik?
A „nő”, egy másik szó csupán minden lélek női oldalának megnevezésére. Minden életáramlat rendelkezik női és férfi aspektussal. A lélek női aspektusa az, ahol a lélek és a világ egymással találkozik. A lélek női aspektusa rendelkezik azzal a képességgel, hogy az anyagi világegyetem, az anyag, az Anya energiáira hangolódjon.
A lélek női aspektusa teszi lehetővé a lélek számára azt, hogy jelen legyen a világban. Tűnődjetek el azon, hogy miképpen tudja a lélek betartani azt a parancsolatot, hogy úgy legyen jelen a világban, hogy ne a világból álljon. A lélek csak akkor tudja ezt a parancsolatot betartani, ha hű marad a saját férfi aspektusához, és azáltal a spirituális énjéhez. Amíg a lélek a spirituális valóságban van jelen, addig ez nem jelent nehézséget. A lelket ott ugyanis nem bombázzák az anyagi világ energiái, és tiszta elképzeléssel rendelkezik a spirituális énjéről. Amikor azonban a lélek a fizikai oktávba ereszkedik, akkor ez a feladat sokkal bonyolultabbá válik.
Az anyag világának energiájával folytonosan bombázott léleknek nehéz fenntartania a spirituális énjével való tiszta kapcsolatot. Hogyan lehet a lélek úgy jelen a világban, hogy ne a világból álljon? Csak úgy teheti ezt meg, ha fenntartja a helyes egyensúlyt, a helyes polaritást a férfi és a női aspektusa között. Ennek az egyensúlynak a fenntartásához a lélek női aspektusának hűnek és engedelmesnek kell maradnia a férfi aspektusához, és általa a spirituális énjéhez.
A veszélyt az jelenti, hogy a lélek női aspektusát a világ energiái félrevezethetik a világ, a földi logika érveivel. Ez az a tekervényes logika, amely a Szellemtől, az Istentől való különválás logikája. A női aspektus önmagában nem képes átlátni ezen. A női aspektus önmagán kívül és belül nem képes megakadályozni azt, hogy fokozatosan ne kerüljön ennek a világnak az árnyalt logikájának hatása alá. Annak érdekében, hogy ne vesszen el ennek a világnak az útjain, a léleknek ébernek kell maradnia, és rendíthetetlen odaadással kell a spirituális énjéhez viszonyulnia. Ez állandó éberséget, állandó odafigyelést igényel.
Ha a lélek nem hajlandó erre az éberségre és odafigyelésre, ha a lélek nem hajlandó arra, hogy fenntartsa ezt a kapcsolatot a spirituális énjével, akkor a világ tekervényes logikája fokozatosan elnyeli, félrevezeti. Ha a lélek a figyelmét inkább a női aspektusára összpontosítja, akkor fokozatosan, a nélkül, hogy észlelné, alacsonyabb tudatszintre, alacsonyabb önazonosságérzetbe süllyed, amely szinten úgy kezdi önmagát és a világot látni, mintha az elkülönült volna a forrásától, vagyis Istentől.
Az az út, amely tehát a nő számára, vagyis inkább a lélek női aspektusa számára helyesnek tűnik, az az Istentől való elkülönülés útja. Ez az az út, amely az Istentől elkülönült egyén útja, és nem annak az egyénnek az útja, aki Isten kifejeződése, aki Isten része.
Ez az az út, amelyet az egész emberiség követ; ez az oka annak, hogy az embereknek a spirituális énjükkel való tudatos kapcsolat kegyelmétől meg kellett válniuk.
A két halálos hazugság
Mi történik a lélekkel, ha elfogadja a tekervényes logika érvelését, azt, hogy fenntarthatjátok az egyéniségeteket azután is, miután Istentől különváltatok? A lélek olyan útra lép, amelynek során olyan önazonosságérzetet, egyéniségérzetet épít fel magának, amely arra a belső meggyőződésre épül, hogy elkülönült Istentől. Egy ilyen lélek sok életen keresztül nagyon erős, nagyon összetett egyéniség- és elkülönültség-érzetet teremt meg magának. Létrehozhat még egy csokor olyan meggyőződést is, amelyek alapján teljes meggyőződéssel hiszi azt, hogy ez a valós önazonossága, és az erre az önazonosságra épülő út az az igaz út, amely visszavezeti őt Istenhez.
Az első tekervényes hazugság az, amely azt állítja, hogy a lélek nem hal meg, ha eszik a relatív jó és rossz tiltott gyümölcséből, vagyis, ha magáévá teszi az alsó tudatszint általi relatív jó és rossz tudását. A lélek spirituális értelemben meghal ekkor, hiszen ha belemerül a dualista logikába, akkor elveszíti az élet forrásával, a spirituális énjével való közvetlen kapcsolatát.
Vannak olyan lelkek, akik bár elbuktak, de vagy nem ébredtek arra rá, hogy a kegyelemből kikerültek, vagy nem hajlandóak azt beismerni, hogy elvesztették a korábbi birtokaikat. A legtöbb lélek azonban rendelkezik azzal a belső felismeréssel, hogy elvesztett valamit. Ráébred arra, hogy valami megváltozott, valami nincs rendben. Ezen a ponton a tekervényes logika a második hazugság felhasználásával kísérli meg a lelken való uralom fenntartását. A második hazugság szerint bár a lélek a kegyelemből nem részesül, visszajuthat azonban Isten birodalmába anélkül, hogy megkérdőjelezné az első hazugságot. Más szavakkal, a léleknek nem kell elismernie az első hazugságot, vagyis azt, hogy felépíthető egy olyan egyéniség, aki Istentől elkülönült, és Istentől függetlenül képes életben maradni. A második hazugság szerint a lélek visszatérhet Istenhez, ha folytatja annak útját, hogy továbbra is az elkülönülésre épített egyéniségét tökéletesíti.
Nagyon sok olyan ember él a Földön, aki még mindig az első hazugság kelepcéjében van, aki nem képes, vagy nem látja, és nem tudatosítja magában azt, hogy kiesett a kegyelemből, és ezért kell visszatérnie Istenhez. Jelenleg azonban egyre növekvő számú ember ébred arra rá, hogy erőfeszítéseket kell tenniük ahhoz, hogy Istenhez visszatérhessenek. Ezek az emberek ráébredtek arra, hogy olyan utat, olyan szisztematikus folyamatot kell találniuk, amely őket Istenhez visszavezeti.
Ameddig az emberek továbbra is alszanak, addig nem fenyegeti veszély a világ erőit, hogy elveszíthetik a hatalmukat ezeken a lelkeken. Ha azonban ezek az emberek ráébrednek arra, hogy meg kell találniuk az Istenhez visszavezető utat, akkor az valós veszélyt, vagy inkább valós reményt jelent arra vonatkozóan, hogy ezek az erők elveszítik az uralmukat ezek felett a lelkek felett. Ha ezek az emberek rátalálnak az igaz útra, és azt szorgalmasan követik, akkor valóban visszatérhetnek Istenhez. Éppen ezért a világ erői egy második védelmi vonalat építettek, vagyis a hamis út illúzióját, azt az utat, amely az emberek számára helyesnek tűnik, de valójában a halálba vezet.
A hamis út, a balos út helyesnek tűnik az emberek számára, mert nem kívánja meg a lélektől azt, hogy szembesüljön a döntéseivel, amelyek eredményeként elhitte az első hazugságot. A hamis út szerint a lélek soha sem hibázott. Vagy olyan erők áldozatává vált, amelyek felett nem volt hatalma, vagy Isten tényleg azt akarta, hogy a lélek elbukjon, vagy bizonyára jó oka volt annak, hogy a lélek elbukott, vagy számos más magyarázattal igazolható az, hogy a lélek alacsonyabb tudatszintre bukása természetes, és elkerülhetetlen dolog volt.
A hamis út az emberiség számára, vagy inkább az emberi tudat számára helyesnek tűnik, mivel ha a lélek egyszer kialakított egy hamis önazonosságérzetet magának, egy Istentől különvált egyéniséget, akkor a lélek nem ismer más önazonosság-, vagy egyéniségérzetet. Az emberi én, az ego, az elkülönülésen alapul, ezért semmi rosszat nem lát az elkülönültség állapotával kapcsolatban. Éppen ezért mindaddig, amíg a lélek az egóra, vagy a hamis tanítókra hallgat, addig nem érti meg azt, hogy az ő egyetlen valós egyénisége nem más, mint Isten lángjának egyéni kifejeződése.
A hamis út alapján a lélek azt gondolja, hogy visszatérhet Istenhez az által, ha a hamis egyéniségére, az Istentől való elkülönülésre épít. Ez készteti arra, hogy egy olyan külső utat, külső szervezetet, külső hitrendszert találjon magának, amely automatikus üdvözüléssel kecsegtet, aminek megfelelően mindaddig, amíg a helyes doktrínákban hisztek, és a megfelelő külső szabályokat követitek, és bizonyos külső szervezetekhez tartoztok, akkor biztosan üdvözültök, mivel Isten kénytelen lesz befogadni benneteket a Mennyek országába.
A hamis út
A történelem folyamán számos ember követett hamis utat. Még az úgynevezett spirituális tanítók, vagy vezetők is ezen az úton jártak, és a hamis utat hirdették. Ezek a tanítók gyakran nem szándékosan vezették félre az embereket. Igazán hittek abban a hazugságban, hogy valahogy tökéletessé tudják tenni, feljebb tudják emelni a hamis önazonosságukat, az ál-énjüket. Azt hitték, hogy elnyerhetitek az üdvözüléseteket, és visszatérhettek Isten országába anélkül, hogy túllépnétek, magatok mögött hagynátok az Istentől való különválás érzetét.
Ez nagyon meggyőző és átható hazugság. Annyira meggyőző, hogy nagyon sok olyan lélek, aki több életen keresztül spirituális gyakorlatoknak vetette alá magát, még ők sem láttak át ezen. Ezek az emberek valóban azt hitték, hogy az igaz spirituális utat követik, és minden külső útmutatást, vagy belső megtapasztalást arra használtak fel, hogy azt az illúziót erősítsék, hogy a valós utat követik, és egyre inkább közelítenek Istenhez. Ezen lelkek közül néhányan különböző úton spirituális fejlődést értek el, de továbbra sem kérdőjelezték meg azt az alapvető problémát, amely miatt vissza kell térniük Istenhez, vagyis azt a tényt, hogy úgy döntöttek, hogy elkülönítik magukat Istentől.
Annak ellenére, hogy a spirituális út fokozatosan vezet el egy magasabb tudatszintre benneteket, elérkezik egy olyan pont, amikor a fokozatosság véget ér. Elérkezik az a pont, amikor a hit lépését kell megtennetek Isten karjaiba. Mindaddig nem juthattok ugyanis vissza Istenhez, ameddig a legkisebb távolságot is látni vélitek Isten és önmagatok között. Mit jelent Isten országában lenni? Azt jelenti, hogy egyek vagytok Istennel, hogy Isten egyéniesülései vagytok, hogy Isten testet öltései vagytok. Azt jelenti, hogy elfogadjátok a valós önazonosságotokat Isten gyermekeiként, Isten lángjának egyéniesüléseiként.
Péter tévedése
Amikor 2000 éve a Földön jártam, a fő célom az volt, hogy bemutassam azt a valós utat, amely visszavezet benneteket az Istennel való egységbe. Ugyanennek az egységnek az útját mutatták meg, és tanították más igaz spirituális tanítók és misztikusok is. Sok lélek volt ezen tanítók tanítványa, akik azonban nem értették meg a tanításuk lényegét. Ezek a tanítványok sok-sok éve még mindig a valós Mester lábainál ülnek, és még mindig nem értik a hamis út hazugságát. Ők azok, akik felismerik a valós tanítót, de a szívükben nem képesek megérteni, vagy elfogadni azt, hogy az egyetlen útja annak, hogy a tanítót kövessék az, ha maguk is tanítóvá válnak.
Egy ilyen tanítvány tökéletes példája az én szeretett Péterem. Péter őszinte tanítvány volt, aki bizonyos szintű megkülönböztető képességre is szert tett, amelynek segítségével képes volt Krisztusi megtestesülésemben észlelni engem. Amikor azt jelentettem ki, hogy: „ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat”, akkor nem Péter külső személyiségére utaltam, hanem arra a belső képességére, hogy képes volt felismerni a Krisztust, az igazi tanítót.
Annak ellenére azonban, hogy Péter őszinte tanítvány volt, és bizonyos eredményeket, megkülönböztető képességet el is ért, nem volt hajlandó a Krisztusság valódi útjára lépni. Ezért történt meg az, hogy amikor a Krisztusság tesztjével szembesült, akkor háromszor is megtagadott engem. Péter azt gondolta, hogy bár Krisztusként felismert, és látta, amint én az ego, a hamis önazonosság halálához vezető utat járom, neki nem kell ugyanazt az utat végigjárnia. Péter úgy érvelt, hogy az egyéniségét Istentől és Krisztustól elkülönülten is képes fenntartani, és a hamis önazonosságon való túllépésről szóló belső tanítások helyett a külső tanításokat követve is képes lesz visszatalálni Istenhez. Azt hitte, hogy visszajuthat Istenhez anélkül, hogy visszanyerné az Istennel való egység valós önazonosságát Isten egyéniesüléseként, ahelyett, hogy a világ tudatszintjének egyéniesülése maradna.
Abban a pillanatban, amikor Péter először tagadott meg, olyan irányt indított el, amely a kereszténységet téves útra terelte. Az a kereszténység, amelyet Péter elindított, az az egyház, amelyet megteremtett, a kezdet kezdetétől hamis útra, az Istentől való elkülönült egyéniségre épült. Arra a hazugságra alapult, hogy visszatalálhattok Istenhez anélkül, hogy a Krisztusság útját végigjárnátok. A Krisztusság útja azonban azt kívánja meg, hogy hajlandóak legyetek az életetekről, a halandó életetekről, a halandó önazonosságotokról lemondani, annak érdekében, hogy elnyerjétek a Krisztusi tudatszinten a halhatatlan életet.
2000 éven keresztül a hagyományos keresztény egyházak fenntartották, és meg is erősítették azt az illúziót, amelyet Péter testesített meg. Gondosan kidolgozott doktrínákat és dogmákat hoztak létre e körül az illúzió körül. Ráépítettek egy olyan kultúrát is, amely olyan mértékben erősítette tovább az illúziót, hogy lelkek milliói ragadtak ennek csapdájába azt gondolva magukról, hogy valódi keresztények, de elmondom nektek, hogy olyan utat követnek, amely emberként helyesnek tűnik, ám végül a lélek halálához vezet.
Ne olyanok legyetek, mint Péter!
Tanuljatok Péter hibájából! Tegyetek erőfeszítéseket annak érdekében, hogy átlássatok azon az illúzión, amelynek Péter áldozatául esett. Ha a világ jön hozzátok, és azt kérdezi tőletek, hogy egyek vagytok-e Krisztussal, ne tagadjátok meg a velem való egységeteket! Semmilyen következményektől, vagy büntetéstől ne féljetek ezen a világon. Ne tegyetek kivételt, és ne keressétek annak módját, hogy úgy magyarázzátok el a Krisztusságot, hogy az fogyaszthatóvá váljon a világ tudatszintje számára.
Legyetek hajlandóak feláldozni a halandó önazonosságotokat, a hamis egyéniségérzeteteket, az emberi ego büszkeségérzetét, az emberek által elért eredményeket annak érdekében, hogy elnyerhessétek a Krisztussal való egységeteket!
Ébredjetek, és lépjetek elő!
Péter úgy érvelt, hogy ha bevallotta volna, hogy egyike a tanítványaimnak, akkor velem együtt megfeszítették volna, és így nem maradhatott volna a világban, és nem terjeszthette volna az üzeneteimet. De amikor Péter a vízen járt, és süllyedni kezdett, nem nyúltam-e utána, hogy felemeljem? Miért gondolta Péter, hogy ha velem együtt megfeszítik, akkor nem lettem volna képes őt is feltámasztani, mint ahogy azt magammal megtettem? Miért gondolta azt, hogy a feltámasztott Péter nem lett volna képes a Földön ismét úgy járni, mint ahogy azt én tettem, és segíteni a többi tanítványnak az üzeneteim hirdetésében.
Én mondom, ha Péter úgy döntött volna, hogy tudatosítja magában a Krisztussal való egységet, a Krisztustól való elkülönülés helyett, akkor a kereszténység nagyon mássá vált volna. Nem volt adott az, hogy Pétert is megfeszítik. De függetlenül attól, hogy megfeszítették volna-e velem együtt, vagy a testében maradt volna, Péter a Krisztus valódi képviselőjévé válhatott volna. Eggyé válhatott volna a Krisztussal, Krisztussá válhatott volna, és így az igaz útra vezethette volna az egyházat, a hamis út helyett. Az Úrban való igaz egyéniségre építhette volna az egyházat, a hamis önazonosság, az Istentől és a Krisztustól való elkülönülés helyett.
Milliók és milliók tartják magukat igaz keresztényeknek, vagy a spirituális út igaz követőinek. Ezek az emberek minden területen megtalálhatóak, sokan közülük a New Age mozgalom tagjai. Mindegyiküket szeretem, és semmit sem kívánok jobban, mint azt, hogy lássam őket az Atya országába megérkezni. El kell azonban komolyan és nyíltan mondanom, hogy közületek nagyon sokan hamis úton járnak, azon az úton, amely az emberek szemében helyes.
Hozzátok szólok a Krisztus teljes felhatalmazásával: „Ébredjetek fel az álmok világából!” Ugyanazt mondom nektek, mint amit Lázárnak mondtam: „Lépjetek elő! Lépjetek ki a hamis önazonosságotok sírjából, és fogadjátok magatokba a Fényt, a Krisztusi Jelenlétem Fényét, amely ezeken a szavakon keresztül rátok ragyog.
Jézus Krisztus vagyok.
Az a lény vagyok, akit Isten jelölt ki arra a pozícióra, hogy minden földi ember számára az emberiség Ura és Megváltója hivatalát betöltsem. Ezért nagyon sokan azt hiszik, hogy azzal, hogy kijelentik azt, hogy elfogadnak engem Uruknak és Megváltójuknak üdvözülni fognak. Ez azonban nem így van.
Csak akkor lehetek az Uratok és Megváltótok, ha teljes mértékben elfogadtok engem, és elfogadjátok a Krisztussághoz vezető utat, a Krisztussal való egység útját, az egységet Istennel. Csak akkor lehetek a megváltótok, ha hajlandóak vagytok elengedni a hamis önazonosságotokat, az Istentől való elkülönülésre épülő hamis önazonosságotokat. Csak akkor lehetek az Uratok és Megváltótok, ha hagyjátok, hogy az emberi ego meghaljon.
Ne a Péter által választott utat kövessétek, az életetek hátralévő részét arra szánva, hogy a tekervényes logikával igazoljátok azt, hogy miért tökéletesíthetitek az egót. Helyette a Pál által választott utat kövessétek, aki azt mondta: „Naponta meghalok.” Ezzel utalva arra, hogy az emberi énjének minden nap egy része meghal.
Legyetek hajlandóak beismerni, hogy az emberi énnek, az emberi egyéniség érzeteteknek meg kell halnia, mielőtt felfedezhetnétek a valódi önazonosságotokat Krisztusban. Ismerjétek be, hogy az elkülönülésre épülő önazonosság hazugság. Ne töltsétek az életetek hátralévő részét azzal, hogy megpróbáljátok igazolni az egyéniség érzeteteket, és azt a meggyőződéseteket, hogy az erre épített hamis út visszavezet benneteket Istenhez.
Ez az, amit Péter tett. Ez az, amit Péter lelke már 2000 éve tesz. Ez az, amit a keresztény egyházak, akik a Péter által választott utat követik, már 2000 éve tesznek.
Én Jézus Krisztus azt mondom nektek: Idáig és ne tovább! Eljött az ideje annak, hogy a homokba válaszvonalat húzva azt mondjuk: „Lépjetek ki az illúziókból és a félrevezetésből! Lépjetek ki abból az érzésből, hogy mindaddig minden rendben van, amíg azt az utat követitek, amelyen jelenleg jártok, mert majd automatikusan visszajuttok Istenhez!”
Hagyjátok abba, hogy ennek a világnak a logikáját felhasználva próbáljátok a hamis utat igazolni! Hagyjátok a hamis utat, engem kövessetek!
Jézus Krisztus vagyok, én VAGYOK az Út, az Igazság és az Élet.
Forrás: askrealjesus.com