Fehér Lótusz

A múltkori Titok után most megint egy filmet osztanék meg veletek,amit a napokban láttam és ami nagy hatással volt,illetve,van is rám,hiszen amint megnéztem tudtam,hogy a blogon a helye.

Mike Norris,aki mellesleg Chuck Norris fia,2012-es filmjéről van szó,melynek címe A nevem...Gabriel. A sztorit nem mesélem el,nézze meg,akit érdekel. Sajnos még csak feliratosan élvezhető,de ez semmit nem von le az értékéből. Ahogy néztem,valami különös érzés kezdett nőni bennem és egyszercsak azon kaptam magam,hogy hálás vagyok,amiért láthattam a filmet. Úgy gondolom soha jobbkor nem jöhetett volna egy ilyen film,mint ezekben a rideg időkben.
Mert bizony fel kell ébrednünk és más alapokra helyeznünk az egész emberiséget,nincs mese. A jelenlegi alapok már nem működnek és minél jobban erőltetjük,annál inkább nem fog működni. Változások mindig voltak,vannak és lesznek,a kérdés csupán az,mennyire könnyítjük vagy éppen nehezítjük meg annak végbemenetelét. És a jelenlegi képlet azt mutatja,hogy ez így nem mehet tovább.
Mindenki a maga életét éli,ugyanakkor egy picit azokét is,akikkel kapcsolatba kerül. Sőt! Picit mindenkiét,földrajzi helyzettől függetlenül. Mert van egy szint,ahol mindannyian össze vagyunk kötve,akár tudunk róla,akár nem.
Nem megyek most bele jobban. A lényeg,legyen szeretetetek és hitetek,mert ha van,akkor minden van.

Kellemes filmnézést!