- Fooldal »
- angyal , Egyebek , hierarchia , őrangyal »
- Az angyalok áttekintése
A görög angelosz szó jelentése: hírnök. Különböző nevek alatt Eurázsia minden kultúrája ismeri; megemlítik már őket az akkád, ugariti szövegek is. Az angyalok változatai az egyes mitológiákban küldönc, trónálló, védelmező, törvényvégrehajtó, lélekvezető szerepet töltöttek be, égitestek mozgatói voltak, csillagok és bolygók megszemélyesítői. A késő antik keresztény angelológia precízen rendszerezi őket.
Atlantisz első korszakában az angyalok szoros közelségben éltek az emberekkel. Az atlantisziak az ő irányításuk és felügyeletük alatt éltek, egy olyan bensőséges és meghitt kapcsolatban, amely Atlantisz felemelkedésének és virágzásának a kulcsa volt. Az angyaloktól, illetve Istentől való elfordulás lett végül az ”Arany Fény Birodalmá”-nak a veszte, Atlantisz második korszakában. Ekkor a „Mi”, illetve az „Ő” helyébe az „Én” lépett. A következmények: félelem és halál.
Az atlantiszi nyelv az angyallényeket az „ang-el” szóösszetétellel határozta meg. Ennek jelentése: életet adó isteni fény. Fény Isten fényéből, erő az Ő erejéből. Napjainkban talán így fogalmazhatnánk: fénylények, energialények, önálló tudattal rendelkező erők.
Ahogyan a természet egészét rend és változatosság hatja át, úgy az angyalok sokaságát is. Ahogyan nincs két egyforma fű, fa, virág, vagy emberi arc, úgy nincs két kegyben és szépségben egyforma angyal sem. Hozzá kell tennünk, hogy napjainkban az égi hierarchiát másként kell értelmeznünk. Az angyalok világában olyan fajta alá és fölérendeltségi viszony, mint amelyet mi alkottunk meg a saját világunkban, nem létezik. Sokféleségüket célszerűbb úgy szemlélnünk, mint feladataik felosztását, egy olyan rendszerben, amelynek mindegyik eleme egyformán fontos és nélkülözhetetlen.
Őrangyalok
Mindannyiunknak van őrangyala, aki soha nem tágít mellőlünk. Őrangyalunkat első inkarnációnknál jelőlik ki részünkre, és ő hűségesen követ bennünket minden újraszületésnél, velünk fejlődik közös sorsunk során. Az őrangyal feladata, hogy angyali fényt közvetítsen felénk, inspiráljon bennünket a becsületesség útjain, és támogasson a negatív erőkkel szemben. Vigasztalást hoz a szükség óráiban, és egész életünk során segít.
A legtöbb ember őrangyalán keresztül lép először tudatosan kapcsolatba az angyalok birodalmával. Éles spirituális vagy fizikai vészhelyzetben, gyász, kétségbeesés, betegség idején vagy örömteli inspiráció hatására az angyalok jelenléte szinte kézzel fogható, és sok ember számára ez az első angyalokkal kapcsolatos élmény.
Őrangyalunk soha nem hagyhatja figyelmen kívül szabad akaratunkat, és nem segíthet, ha elutasítjuk a felajánlott támogatást. A szabad akarat a legszentebb ajándék, amely pillanatról pillanatra lehetővé teszi számunkra, hogy tudatunkat a jó vagy a rossz irányába fordítsuk.
Vezérangyalok
Mindannyiunknak van vezérangyala, aki őrangyalunk mellett velünk dolgozik. Vezérangyalunk változása követi spirituális fejlődésünket, az új spirituális leckék megtanulását. Néhány embernek több vezérangyala is van, akikkel együttműködhet.
Arkangyalok
Az arkangyalok létező, vallás feletti, nagy hatalmú lények. Ők felügyelik az őrangyalokat, üzeneteket közvetítenek a Teremtőtől, és az életünk minden területén támogatnak bennünket. Oltalmaznak és irányítanak, békét teremtenek a világban, az emberben. Hatalmuknál fogva képesek rábírni bennünket a cselekvésre.
Őket nem köti a tér és az idő, ezért egyszerre mindenkinek tudnak segíteni, aki hozzájuk fordul, továbbá személyes kapcsolatot és egyedi élményeket nyújtanak.
Bárki kérheti a segítségüket. Nincs szükség szertartásra, vallásos vagy valamilyen különleges képzettségre, esetleg "tökéletes" életvitelre, hogy magunkra vonjuk a figyelmüket. Egyszerűen gondoljunk a kiválasztott arkangyal nevére, ez elegendő a megidézéséhez.
Az arkangyalok szívesen segítenek az élet bármely területén. Nem kell aggódnunk, hogy sokkal fontosabb ügyek mellől szólítjuk el őket, hiszen korlátlan lények. Az őrangyalainkkal egyetértésben gyógyítanak, irányítanak, és még csodákat is tesznek.
Források:
www.esszenus.hu
Hazel Raven: Angyalbiblia
Doreen Virtue