Legtöbbször azért gyújtunk füstölőket, mert kedveljük az illatukat, vagy az otthonunkat szeretnénk meghittebbé varázsolni. Gondoltátok, hogy testi-lelki problémákra is kiváló gyógyírek?
Ma már a modern tudomány is elismeri jótékony hatását. A kellemes illat mellett a füstölőknek egészség védő, nyugtató, lazító, gyógyító és fertőtlenítő hatásuk is ismert.
Amióta kapcsolatba kerültünk a tűzzel, azóta használjuk a füstjét is. Már az ősember is rájött, hogy ha növénydarabokat hevít a tűzön, a belőle távozó illatanyagok jótékony hatással vannak a lelkiállapotára. A görögök a füstöt már gyógyításra használták, a betegeket pedig gyógynövénykeverékekkel bódították el. Az egyiptomiak a füstölés rabjai voltak, egyik közismert mondásuk: "Illat nélkül egy nap elvesztegetett!" .
A keleti vallásokban szertartásoknál, szellemek elriasztására, meditációs állapot előidézésére is használták. Kínában a füstölőket régtől fogva a természetfeletti erőkkel való érintkezés eszközének tekintették. A kínaiak fejlesztették ki a kúp alakzatot, amely valójában azokat a szent csúcsokat szimbolizálja, ahol hitük szerint az istenségek és a halhatatlanok laknak. A füstölők a buddhista vallásnak annyira nélkülözhetetlen kellékévé váltak, hogy a templomokat a füstölés házának, a szerzeteseket pedig illatos királyoknak nevezték.
Magyarországon leginkább elterjedt vallás, a Római Katolikus. Ezeken a temetési szertartásokon is lehet tapasztalni, hogy a pap, tömjénnel füstöli meg a koporsót, illetve az urnát. Vajon az ott lévő emberek, ha tisztában vannak a jelentésével, alkalmazzák az otthonukban?
A füstölők fontos eszközök az elme megtisztításához. Az adott állapotodnak megfelelően válassz füstölő illatot! Érdemes többfélét tartani otthon, hogy a hangulatod szerint tudj válogatni.
A füstölők hatásai
- Bergamott: Javítja a kedélyállapotot és az önbizalmat, helyreállítja a lelki frissességet, élénkít.
- Jasmin: Érzéki, elűzi az álmatlanságot, és elősegíti a pozitív gondolkozást.
- Mirha: Tradicionális meditációs füstölőillat, gyógyító eljárásoknál is használják. Megerősíti az önbizalmat, segíti a tisztánlátást, szaporítja a jó tulajdonságokat, valamint kitágítja a tudatot.
- Szantál: Nyugtató, felszínre hozza a szunnyadó szellemiséget. Meditációhoz és alkotómunkához ajánlják.
- Ilang-ilang: Balzsamos illata bizalmas légkört teremt. Feloldja a belső feszültséget.
- Pacsuli: Felébreszti az érzékiséget.
- Rózsa: Depresszió ellen. Fokozza a szeretet érzését.
- Ópium: Pihentető hatású.
- Levendula: Frissítő illata helyreállítja a lelki egyensúlyt. Nyugtató, és segíti a pihentető alvást. Fertőtlenítő hatásáról is ismert.
- Henna: Különleges, meleg, fűszeres illata segít az emlékezésben. Kiváló az odaadás és az emberi kapcsolatok fejlesztésére. Relaxáló, és nyitottá teszi a tudatot.
- Blue lotus: Spirituálisan nagyon jelentős, kinyitja a szívcsakrát, növeli az önzetlenséget és az odaadást.