Irta : Tom 2013. október 26., szombat

Mivel az egyik épp mára esik,gondoltam foglalkozzunk vele egy kicsit itt is.
A tibeti buddhisták szerint minden évben négy alkalommal különleges égi adományként egy pulzáló energianyaláb érkezik a Földre, mely körbeöleli a bolygót, felerősíti és megsokszorozza a gondolatok erejét, és növeli a megvalósulásuk lehetőségét. A jelenségről a maják is említést tettek - e napokat fokozott spirituális hatásuk miatt tízmilliószoros teremtő napoknak nevezzük.

A tízmilliószoros teremtő napok Tibetben vallási ünnepek, melyekkel az emberek Buddha életének főbb állomásairól emlékeznek meg, idejüket pedig mindig a holdújévhez viszonyítva számolják ki: az első holdhónap 15. napja, a negyedik holdhónap 15. napja, a hatodik holdhónap 4. napja és a kilencedik holdhónap 22. napja. Július 12. a 2013-as év harmadik ilyen tízmilliószoros napja, az előző május 25-én volt és további egy áll előttünk október 26-án.




Miért lehet érdekes mindez a spiritualitás iránt érdeklődő nyugati ember számára? Azért, mert ilyenkor minden teremtés tízmilliószoros erővel hat. Hogy mik számítanak teremtésnek spirituális szempontból? A tettek, mert minden tett elindít egy folyamatot. A gondolatok, mert gondolatainkkal határozzuk meg a valóság minőségét, gondolataink vonzzák be életünkbe a pozitív vagy a negatív fordulatokat. Az érzések, mert átitatják a gondolatainkat, meghatározzák a másik emberhez vagy a dolgokhoz való viszonyunkat. A döntések, mert a döntésekkel új kapukat nyitunk meg magunk előtt. Ezek a napok a karma szempontjából különösen fontosak: minden, amit ezen a napon elkövetünk, karmikus szinten megsokszorozódva fejti ki hatását, és ami a legfontosabb, így is száll vissza ránk. Érdemes ilyenkor arra törekedni, hogy ne essen folt a karmánkon.

A gondolatok teremtő ereje a tízmilliószoros napokon azért erősödik meg, mert a már említett energianyaláb, melynek sugarában körülbelül 17 órán keresztül fürdik a Föld, gyorsabb ütemben szilárdítja meg, vagyis manifesztálja őket. A tízmilliószoros napokon a gondolataink tudatos irányításával, fókuszálásával, teremtő álmodozással akár egészen új irányt is adhatunk az életünknek. E napokon kézenfekvő módon kerülni kell a negatív gondolatokat és érzelmeket, hiszen ilyenkor ezek hatása is megsokszorozódik. Nem szabad azonban kétségbe esni, ha a rózsaszín szemüveg nem ugrik csak úgy fel az orrunkra: nyilvánítsuk ki, fogalmazzuk meg a kételyeinket, rossz érzéseinket, fájó gondolatainkat - ezzel elengedjük őket, és nem mérgezik tovább a lelkünket.

Így használd a teremtő napok bőségét:

  • Végezz szeretet- és bőségmeditációt! Ha nem vagy gyakorlott meditáló, egyszerűen csak szakíts időt arra, hogy elképzeld, milyen világban élnél szívesen, mi tenne téged és szeretteidet boldoggá. Pörgesd le lelki szemeid előtt a vágyott élet filmjét, ha van hozzá kedved és időd, rajzold vagy írd is le a számodra harmóniát adó állapotot! Haladóbbak mandalába is önthetik a gondolataikat meditáció után.
  • Ne mondj nemet! Gondolataid megfogalmazásában kerüld a tagadó formát. Az univerzum nem ismeri a nemet, márpedig ezen a napon különösen aktívan kommunikálhatsz vele. Ügyelj arra, mit mondasz neki.
  • Kapcsolódj ki a természetben! Kirándulj, sétálj nagyokat zöld környezetben, gyönyörködj az élővilág csodáiban - találj vissza a természettel való ősi harmónia állapotába!
  • Adj hálát! Gondold végig, mi minden jó van jelen az életedben, mennyi klassz dolog történt veled, és milyen remek emberek vesznek körül. Köszönd meg a sorsnak az adományait!
  • Szeress! Vedd körül magadat azokkal, akiknek a társasága feltölt, és erősítik az önbizalmadat. Legyél velük kedves, tégy nekik szívességet! Kerüld el messzire az energiavámpír panaszládákat, ne fertőzzenek meg téged is a negatív hozzáállásukkal. Legyél barátságos, érdeklődő és nyitott, ismerkedj bátran - a szíved tévedhetetlenül megsúgja, ha valakivel dolgotok van egymással az életben.
  • A tízmilliószoros teremtő napokon könnyebb felhagyni a káros szenvedélyekkel, rossz szokásokkal, letenni a múlt terheit és új utakon indulni el. A Buddha-napok kedveznek a hosszú távú elköteleződésnek, az új ismeretségeknek, a fogantatásnak, a testi és lelki gyógyulásnak.
Tízmilliószoros napok 2014-ben:

  • Február 14. péntek
  • Június 13. péntek
  • Július 31. csütörtök
  • November 13. csütörtök
Forrás: 
http://www.life.hu

Szolj hozza!!

Feliratkozom a bejegyzesekre | Feliratkozom a hozzaszolasokra

- Copyright © Fehér Lótusz - Skyblue - Powered by Blogger - Designed by Johanes Djogan -