Irta : Tom 2015. augusztus 4., kedd

Nagyon sok félreértés van az ÚJ ENERGIA körül mostanában. Sokan használják ezt a kifejezést tévesen a spirituális körökben, ezért úgy gondoltam, megpróbálom összefoglalni azt, amit eddig megismertünk belőle. Ugyan nem lehet az Új Energiát meghatározni, de amit tudunk ez idáig róla, azt összegyűjtöttem itt egy csokorban. Ez természetesen folyamatosan bővül, mivel Most teremtjük, így ez a cikk is folyamatosan íródik majd.

A Régi Energia a polaritáson alapul, ahol a pozitív és negatív energiák egymásnak feszülése adja az energia rezgésszámát, rezgését, vibrációját, amit meg lehet mérni. Ezt váltja fel most az Új Energia, melynek nincs rezgése, mivel egy energia összetevője van a poláris energia pozitív és negatív energiájával szemben. Így rezgése, vibrációja sincsen, mivel nincs mivel egymásnak feszülnie az egy energiának. Az Új Energia egyszerűen csak van és áramlik.



Az Új Energiát nem lehet erőltetni, erővel behozni, választani lehet, engedni és hagyni, beáramolni életünkbe, valóságunkba. Nem lehet irányítani, birtokolni, mert ilyenkor azonnal félreáll.
Az Új Energia az átmenetet jelenti a dualitás fizikájából, a kettőből, a négyes energiájába, a kvad fizikába, ami egy sokkal nagyobb stabilitást nyújt.


Tóbiás Teremtés sorozat 5. leckéjében nagyon szemléletesen bemutatja a régi energiás működésünket és azt, hogy hogyan tud az Új Energia bejönni, hogyan is megy végbe ez az átalakulásunk.

„Amikor a Földre jöttetek, magatokra vettétek a dualitás, avagy más szóval a polaritás jellegzetességeit. Ezzel megszűnt az "egység" érzése, helyette lett inkább a "két-ség"-é. Megjelent a sötét és a világos, a pozitív és a negatív, mindamellett, hogy ezeket éppen ti akartátok kifejezni. S azt, mint már említettük volt, ezen energiák egyensúlyi aránya az 1/3 a 2/3-hoz közelített.

Lényetek legmélyebb szintjein vannak azon energiakomponensek, melyek meghatározzák azt, hogy kik is vagytok, és válaszolnak azon vágyaitokra, melyek meghatározzák, hogy mit is akartok megtapasztalni. Képzeljétek el azt, hogy ott bent van egy nagy fehér márványtömb és van egy nagy fekete márványtömb. Ezekből áll a magszerkezetetek. S most pedig képzeld el azt is, hogy van ott még egy - teljesen áttetsző - márványtömb is. Attól függően, hogy milyen tapasztalásokat választotok, az áttetsző márvány úgy veszi át a két másik márvány jellegzetes tulajdonságait, avagy tükrözi vissza. Az áttetsző márvány átalakul, és az életetek egy adott időszakára átveszi a két másik tömb közül valamelyik tömbre jellemző tulajdonságokat. Mondjuk, átveszi a fehér tulajdonságait. Akkor az energiaegyensúlyt a két rész fehér, egy rész fekete jellemzi egy darabig. Ezzel a beállítással dolgozhattok egy sor tapasztalással, ahol is ennek a beállításnak a "súrlódására" van szükség ahhoz, hogy a megfelelő eredmény elérhetővé válhasson.

Nos, amint sikerül végighaladni ezeken a lét ciklusokon, akkor egy olyan rövidebb időszak következik, amikor az átalakult áttetsző márvány - amelyik fehér jelleget öltött - ismét áttetszővé válik egy rövid időre. Hohó, ilyenkor érzitek magatokat pompásan kiegyensúlyozottnak egy rövid ideig! Ez idő alatt az áttetsző márvány elmozdul a másik oldal felé, hogy felvegye annak a sötét jellegű attribútumait. Ilyenkor teljesen feketének, sötétnek látszik, felveszi a sötét márvány energia mintáit. Ilyenkor új tapasztalatokat szereztek ezzel az új, kétharmad sötét, egy harmad világos energia beállítással.

Generálisan elmondhatjuk, a fekete márvány mindig fekete, a fehér pedig mindig fehér marad ebben a folyamatban. Az áttetsző cserélgeti csak a jellemzőit, ide-oda mozogva a kettő között. Habár, vannak olyan időperiódusok, amikor a fehér és a fekete márvány felcseréli a polaritását, mivel valójában ők csak a tükörképei egymásnak. A fehér feketévé és fekete fehérré válhat. S ezek azok az idők, amelyek igazán összebírják zavarni az áttetsző márványt!

Mindaz, ami most zajlik bennetek, ezekben az időkben - a világos sötétre cserélődik, a sötét világosra és eközben az áttetsző nem tud dönteni, hogy melyikhez társuljon - valami teljesen új is történik. Drága barátaim, láthatjuk azt is, amikor egy negyedik márvány is színre lép. Ez a negyedik is teljesen áttetsző, tiszta. Valami végtelenül, ragyogóan tiszta, különbözően a másik áttetsző márványtól. Ez a katalizátor, a bennetek rejlő Krisztus energia márványtömbje. Ezt a márványtömböt teljesen átvilágítja a krisztusi energia, hogy így léphessen be az életetekbe. Mint teljesen tiszta szín jelenik meg, kristálytisztaságúan, nem úgy, mint a másik, amely lényetek része.

S ahogyan ez a negyedik márvány az életetekbe lép, a másik három márvány - a fehér, a fekete és az áttetsző - megkísérli kipenderíteni az új jövevényt maguk közül! Számukra ez olyasmit jelent, mintha az új energia idegen lenne, amint az energetikai mintázatukba, a szerkezetükbe lép. Nem értik honnan jön ez az új energia és ez nagyon nagy zavart okoz a számukra! És még csodálkoztok azon, hogy miért sajog annyit a hátatok és a vállatok mostanság annyit! (kuncog) Csodálkoztok, hogy mi ez a sok érzelmi zűrzavar bennetek, mikor már azt gondolhattátok volna, hogy az életek megfelelően ki van egyensúlyozva már. Most veszitek fel a negyedik márvány attribútumait. Pillanatnyilag a másik három márvány meglehetősen össze van zavarodva emiatt, hiszen még soha sem voltak egyszerre négyen, mióta csak elhagyták a királyságot. Sosem volt még egy negyedik mintázat is velük egyszerre jelen. Beszélgettünk már veletek a négyes számjelentőségéről. Hát ennek ez az oka. Ez a "négy" esszenciájának a lényege, amiről beszéltünk volt.

A negyedik márvány épp most épül be az energetikai szintetekbe. Kommunikál a többi márvánnyal. Biztosítja őket arról, hogy ő is része a lényüknek és a megjelenésüknek. S amint a három másik tömb megtanulja elfogadni a negyediket, megismervén annak az alapvetően más energiáit, abba fogják hagyni a támadásokat. Felhagynak azon kísérleteikkel, amellyel megpróbálták kivetni maguk közül a negyediket. Nagyon belefáradnak a harcba. A negyedik ugyanis nagyon erős, sokkal erősebb, mint a másik három együttvéve. Kezdenek odafigyelni arra, hogy mit beszél a negyedik márvány. Kezdik érezni a negyediket.
Aztán valami történni fog, kedves barátaim. Ezen a ponton a fehér márvány el fogja veszteni a fehér jellegzetességeit. A fekete pedig el fogja hagyni a fekete tulajdonságait. Az áttetsző saját magától fog megtisztulni. S mind a négy márvány egy teljesen új színben fog ragyogni, egy multi- dimenzionális színben. Fényleni, ragyogni kezdenek, majd dalra fakadnak, táncra perdülnek egymással. Elkezdenek együtt pörögni. Elkezdenek együtt ünnepelni. Nincs egységes színük, hanem minden színt egy egységes, tiszta ragyogásban szórnak szerte. Fényleni és ragyogni fognak. Uniszólóban fognak együtt énekelni.

Ez lesz majd az a pont, amikor meghaladjátok a dualitást, vagy azt, amit annak ismertek.”

Ez az Új Energia lehetővé teszi az isteni természetünk integrálását az emberi természetünkkel itt a Földön.

Az Új Energia, ha választod, lehetővé teszi, hogy minden régi korlátot, blokkot, karmát, sebet és sérülést elengedj, és a döntéseddel megteremts Önmagadnak egy Új Életet ugyanebben a földi létezésedben, -- Összhangban az Isteni minőségeddel-- annak Szenvedélyében.


Forrás: gyemant-folyo.eoldal.hu/

Szolj hozza!!

Feliratkozom a bejegyzesekre | Feliratkozom a hozzaszolasokra

- Copyright © Fehér Lótusz - Skyblue - Powered by Blogger - Designed by Johanes Djogan -