Irta : Tom 2017. március 24., péntek

A Schumann-rezonanciák olyan mágneses frekvenciákat takarnak, melyek a Föld elektromágneses spketrumában születnek. Úgy vélik, hogy a Föld magjában végbemenő elektromágneses változások hatására jönnek létre, majd átterjednek a felszínre és az ionoszférára, ily módon minden élőlényre hatást gyakorolnak. Ez a rezonancia évszázadokig nagyjából változatlan volt, majd a jelek szerint nem is olyan régen emelkedni kezdett. Vajon miért?

A Schumann-rezonanciáról röviden, azt idézzük fel, hogy a megismerésekor 7,83 Hz-es pulzálását természetes rezgésszámnak tekintjük, mely részint körbeveszi, áthatja, részint megóvja a földi élőlényeket. Úgyszólván ez a természetes közegünk.



Állítólag erre a frekvenciára mondták volt az ősi indiai bölcsek, hogy OM-szótag. Ezt mantrázzák milliónyian nap mint nap, hogy ráhangolódhassanak az univerzumra. Ebből is arra lehet következtetni, hogy az ősi korok beavatottjai ismerték a természet és a világegyetem rejtett összefüggéseit. Vagy véletlen volna, hogy ennek a frekvenciának a segítségével tudunk belépni agyunk rejtett zugaiba, illetve a magasabb tudatállapotokba? Nem hiszem.

Ez a rezgésszám földrajzi helyenként eltérő értékeket mutathat, de megközelítőleg másodpercenkénti ciklusa 7,8-as értéket mutat, azaz mutatott ez idáig. Erre mondják azt, hogy a „Föld szívverése”. Ezzel nem kevesebbet állítunk, illetve feltételezünk, mint hogy minden egyes ember energetikai egyensúlyához szüksége van erre a rezgésre.

Gregg Braden például azt is állítja, hogy bizonyítékokat talált arra, hogy a HAARP-pal és más időjárás-befolyásoló fegyverrel megzavarták a Föld szívverését, kvázi a Földnek szívritmuszavarai keletkeztek. Bár Gregg Braden állítását eddig nem sikerül kétséget kizáróan igazolni, azért sokan egyetértenek abban, hogy a saját tudatszintjeinknek megfelelően elhangolódtunk a Földanyánktól.

2014-ben voltak olyan időszakok, amikor a Schumann-rezonancia 7,83-as értékről 15-25 közötti tartományba emelkedett.

A képen a 2014-es időszak látható.



A képen a jelenlegi időszak látható.



Napjainkban a Schumann-rezonancia maximuma eléri a 36 Hz-et.

A HeartMath Intézet kutatása kimutatták a Föld mágneses mezőjéről szóló adatok összesítésével, hogy a globális tudatban egy ugrás megy végbe, amit a Schumann-rezonancia igazol. A spektrogram kalendáriumot magad is megtekintheted itt:

https://www.heartmath.org/research/global-coherence/gcms-live-data/

A kutatás arra is rámutatott, hogy mi változtatjuk meg bolygónk magnetoszféráját. Ez a koherencia valószínűleg intergalaktikusan is támogatott, de ezúttal nem menjünk ennyire messzire.

Mit árul el számunkra a tudományos megfigyelés?

„Schumann-rezonanciáknak nevezzük a bolygófelszín és az ionoszféra által határolt gömbréteg elektromágneses sajátfrekvenciáit, amit a zivatartevékenység során keletkező villámok keltenek. Nevüket leírójukról, Winfried Otto Schumann fizikusról kapták, aki 1952-ben matematikai úton levezette létezésüket.

A jelenség elsősorban a kontinensek trópusi régióira koncentrálódik, de az egész bolygó légkörére jellemző. Bármely más bolygón előfordul, ahol villámlás és ionoszféra található, de a jellemző frekvenciák a bolygó méretétől, a mágneses tér erősségétől és az ionoszférától is függenek, ennek megfelelően a földiétől eltérőek.

A Föld esetén a Schumann-rezonanciák frekvenciája az ELF tartományba[1] esik, a sajátfrekvenciák átlagértékei 7,83 Hz, 14,1 Hz és 20,3 Hz.”

„A zivatartevékenység általában helyi időben délután maximális, ezért a Schumann-rezonanciák napi amplitúdóváltozásában a három fő trópusi zivatarrégió (Délkelet-Ázsia, Afrika, Dél-Amerika) jól elkülöníthető. A Föld esetén bármely pillanatban mintegy 2000 zivatar másodpercenként 50-100 villámot hoz létre.

Napéjegyenlőségi hónapokban a trópusi régióban az egységnyi felületre juttatott többlet napsugárzási energia kb. 1,5 °C féléves hőmérsékleti hullám­ban jelentkezik. Ezen hőmérséklet-változás a megnövekedett villámaktivitáson keresztül a Schumann-rezonanciák intenzitásváltozásában is tükröződik.”

Felmerül a kérdés, hogy van-e kimutatható kapcsolata Földünk szívritmusa és a Nap-tevékenységek között? A tudomány erre a kérdésre igennel felel. Íme:

„Az SR-frekvencia mind a vertikális elektromos, mind a horizontális mágnesestér-komponens, és mindegyik rezonancia-módus esetében azonos értelmű változást mutat a tizenegy éves napciklus során, a naptevékenységgel azonos fázisban (Sátori et al., 2005). Ez egyértelműen a Föld-ionoszféra üregrezonátor „elhangolódását” jelzi, azaz a rezonátor felső határoló rétegének, az ionoszférának a magassága és vezetőképessége változik a tizenegy éves napciklus során.”

A Schumann-rezonanciákat a Föld különböző kutatóállomásain folyamatosan mérik. A frekvenciák napi szinten csupán kismértékű (tized Hz-es) változást mutatnak.

A hivatalos tudomány egyelőre azzal nem foglalkozik, hogy milyen kölcsönhatások állnak fenn a Schumann-rezonancia változásai és az emberi életfolyamatok, továbbá tudat- és lelki állapotok között. Nem beszélve a lehetséges rövid, közép- és hosszú távú következményekről. A HeartMath Intézet viszont egy globális koherenciáról beszél, amit nem tudunk nem összekapcsolni több száz olyan ősi irattal, mely a felemelkedés, felébredés, megvilágosodás, beavatás stb. módozatait írja le.

A Schumann-rezonancia és az agyhullámok összehasonlító vizsgálata is szükségszerű. Nem lehet elmenni a mellett, hogy az említett rezonancia tartománya és az agy 6-50 Hz közötti változásai fedik egymást. Emlékeztetőül: 7,8 Hz alfaállapot, 14 Hz alacsony béta, 20 Hz közepes béta, 26Hz magas béta, 39 Hz és 45 Hz gamma tartomány.

Megfontolandó, hogy a mély ellazulást, belső egyensúlyt és az elme-test kapcsolatot erőteljesen befolyásolja a Föld szívritmusa. Ezenkívül az alvás REM fázisára és az álmodás folyamataira is kihatással lehet.

Amennyiben tovább emelkedik, akkor elérheti a gyors béta aktivitás küszöbértékét, ami 12-15 Hz között mozog. Ez azért nem előnyös, mert a figyelemhiányosságot, dekoncentráltságot is eredményezhet, sőt…

A Schumann-rezonancia intenzitása nem állandó, s nagyban függ olyan természeti jelenségektől, mint a trópusi és a globális átlaghőmérséklet-változás, az időjárási viszonyok stb. Az előzetes eredmények azt sugallják, hogy egy fokos átlaghőmérséklet-emelkedés már megkettőzheti a Schumann-rezonanciát, de ez még nem bizonyos. Egyelőre azt is még csak pedzegetik és találgatják, hogy milyen pszichobiológiai hatásokra hajlamosít az ember esetében ez a sokféle fluktuáció.

Úgy vélem, hogy a fizikailag mérhető változások és kiváltó okok (a környezetszennyezéstől a tudatos időjárás-befolyásolásig) mellett a kollektív tudattalanunk mélyén végbemenő átrendeződési folyamatok is elemezendők a téma kapcsán.

A Gondviselés sokunkat ébresztget, kimozdít a kényelmi körünkből. Kit a külső változások kényszerítenek, kit a belső sugallatai irányítanak, de bárhogy is, a holnap már nem lesz olyan, mint a megszokott napok. A változások minden szinten elindultak.

Forrás: boldognapot.hu
Száraz György

Szolj hozza!!

Feliratkozom a bejegyzesekre | Feliratkozom a hozzaszolasokra

- Copyright © Fehér Lótusz - Skyblue - Powered by Blogger - Designed by Johanes Djogan -