Irta : Tom 2018. július 18., szerda

Mindenkinek van Orangyala, de sokan nem tudnak a létezésükről. Ha magadba mélyedsz és beengeded, a sorsod megváltozik, hisz sosem leszel már egyedül.

Sokan, szkeptikusan viszonyulnak az őrangyalokhoz, mert még nem jött létre a kapcsolat közöttük.
Tudom, hogy mindenki mellett ott áll és őrködik a saját angyala, de egészen addig nem fog jelentkezni, amíg egyfajta lelki fejlődésen keresztül nem megy a védence. Ha az egyén nem áll készen rá, akkor nem is fogja felismerni a jeleket. Merjünk hinni egy felsőbb erőben, ami vezérli az utunkat.

Én vallom, hogy mindenki azt az utat járja be, ami az ő lelki fejlődéséhez szükségeltetik, de ezen az úton segítséget kérhet, és kaphat is, ha kitárja a szívét.
Lépésről, lépésre haladva egyre közelebb kerülhetünk a személyes lelki vezetőnkhöz, mígnem már szinte párbeszédszerűen, naponta a tanácsát kérhetjük. Nem fog elfordulni, az Ő számára örömet jelent, ha a segítségét kérjük, legyen szó bármilyen apróságról is.
   
Első lépés: fogadjuk el azt a tényt, hogy van Orangyalunk, pár szerencsés embernek több is. Talán, a mai racionális világban ez a legnehezebb dolog. Minden kétkedést el kell törölnünk, tiszta szívvel kell hinnünk benne – és bennük.

Második lépés: űzzünk el minden negatív gondolatot, és összpontosítsunk a számunkra nagyon kedves örömforrásokra. (ez lehet zenehallgatás, énekelés, bármi, ami felvidít.) Az Orangyalok akkor érzik jól magukat, ha minket mosolyogni látnak, megemelkedik a rezgés szintünk és könnyebben tudnak kommunikálni velünk.



Harmadik lépés: merjük hangosan hívni Ot, akár egy rövid, pár soros, magunk írta kis „imádsággal”. Ebben kérjük Ot, hogy legyen mellettünk, segítsen és óvjon minket minden bajtól.

Negyedik lépés: figyeljünk a jelekre. Mindenkinél változó lehet, de például: egy különleges illat, amit eddig nem éreztünk; hirtelen feláll a szőr a karunkon, mintha megsimogatták volna ; az egész lényünket átjáró mélységes béke árad szét bennük. Ha felfigyelünk valamilyen különleges, nem megszokott dologra, amikor hívjuk Ot, akkor biztosak lehetünk abban, hogy eljött hozzánk és kommunikálni szeretne.

Ötödik lépés: hallgassunk a belső hangra, az első gondolatra. Higgyük el, hogy O szeretne üzenetet közvetíteni számunkra. Bízzuk magunkat az első megérzéseinkre, mert a kérdésünkre az első gondolatot az Orangyalunk üzeni, s az a helyes. Nem szabad kételkedni és második gondolatot is engedélyezni, mert azt már a saját egonk produkálja, és általában ellentmond az Orangyalnak. Minden esetben köszönjük meg a segítségét!

Eléggé hosszú utat kell bejárnunk addig, amíg rálelünk a Vele való kapcsolatra. Nem szabad feladni, ki kell tárnunk a lelkünket és elménket is, és bízni Benne, mert jönni és segíteni fog.
Attól a pillanattól kezdve, hogy először megéreztük Ot, soha többé nem leszünk már egyedül, és minden nehézségben kérhetjük a tanácsát.

Neked is van Orangyalod, találd meg az utat hozzá!

Szerző: Gáldán Tünde

Szolj hozza!!

Feliratkozom a bejegyzesekre | Feliratkozom a hozzaszolasokra

- Copyright © Fehér Lótusz - Skyblue - Powered by Blogger - Designed by Johanes Djogan -