Fehér Lótusz

New York, Nyíregyháza – Száz éve vártak a fizikusok arra a bejelentésre, amely csütörtökön hangzott el Washingtonban: asztrofizikus kutatók egy csoportja közvetlenül észlelt a világűrből érkező jeleket, gravitációs hullámokat. Exkluzív interjú Márka Szabolcs asztrofizikussal a gravitációs hullámokról! A beszélgetőpartner: Marik Sándor.

Az esemény hivatalos meghívója a gravitációs hullámok kutatásának jelenlegi helyzetéről szólt, de mindenki az átütő erejű bejelentésre számított: sikerült közvetlenül igazolni azt, amit Albert Einstein már sejtett, de nem tudott biztosan.

– A fizikusok száz éve próbálkoztak a gravitációs hullámok észlelésével, létezésük közvetlen bebizonyításával, ám ez csak most sikerült – mondta a Kelet-Magyarország érdeklődésére Márka Szabolcs, a New York-i Columbia Egyetem professzora.



A Nyíregyházáról származó tudós több mint másfél évtizede foglalkozik a gravitációs hullámok kutatásával, az egyetem gravitációkutató csoportjának vezetője. Résztvevője az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Alapja által finanszírozott munkának, a világszerte hetven kutatóhelyet összefogó nemzetközi LIGO-programnak is.

Minek köszönhető a felfokozott érdeklődés? Sokan mondják, hogy a gravitációs hullám esetében a konkrét felfedezés Nobel-díjat is érhet. Igaz lehet?

MÁRKA SZABOLCS: Eddig csak gyönyörködött az emberiség az égboltban, de mostantól halljuk is az „énekét”. Egy új korszakhoz értünk. A felfedezés szinte biztosan Nobel-díjat ér, és hosszú távon mindenképpen megváltoztatja a világegyetemről alkotott képünket. A jelenlegi felfedezés sok szempontból forradalminak számít. Nem csupán azért, mert válasz Einstein utolsó megválaszolatlan kérdésére. A gravitációs hullámok felfedezése új kérdések százait nyitja meg előttünk, és olyan égitestek létezését bizonyítja, amikről eddig csak hittük, hogy léteznek. Most már biztos, hogy a LIGO képes észlelni a fekete lyukak születését. Végigéltük két fekete lyuk halálának „áriáját” és hallottuk a megszületett fekete lyuk első „sírását”. És ez csak a kezdet, a java még előttünk van.

A lyuk elnevezés megtévesztő, mert alatta nem a szokásos értelemben vett lyukat kell érteni, inkább a világűr egy részét, ami mindent elnyel, és ahonnan semmi nem tud visszatérni. Bevezetné olvasóinkat a kutatások titkaiba, anélkül, hogy elvesznénk a szakmai részletekben?

MÁRKA SZABOLCS: Egymilliárd éve, amikor a Földön még csak egysejtű volt az élet, egy távoli galaxisban két nehéz fekete lyuk keringett egymás körül, szinte megérintve egymást. Másodpercenként akár százszor is megkerülték egymást, ahogy őrült sebességgel száguldottak körbe-körbe. A fekete lyukak egyike kicsit nehezebb volt a másiknál, ketten együtt hatvan Napnál is súlyosabbak. Száguldásuk alatt erős gravitációs hullámokat bocsájtottak ki, és így egyre közelebb kerültek egymáshoz, mind gyorsabban keringve egymás körül. Haláltusájuk pár másodpercen belül a végéhez ért, ahogy összeolvadtak egyetlen nagy fekete lyukká, ami egy rövid időn belül tökéletes, végleges gömbformát öltött. Már nem sugárzott többé gravitációs hullámokat. A folyamat követte az Einstein-féle leírásokat. A gravitációs hullámok ezután átszelték a világegyetemet, és kiterjedtek minden irányban. Sok millió év után elérték a Földet is, és most először észleltük a nagyon várt jeleket a világ legérzékenyebb gravitációshullám-detektorában, a LIGO-ban.

Tehát most egy sikertörténet első nagy állomásához értünk, közelebb kerültünk a világegyetem keletkezésének megértéséhez. Térjünk át személyes életére! Több mint egy évtizede New Yorkban él, ám változatlanul sok hazai fizikussal áll rendszeres kapcsolatban. Milyen helyet foglalunk el a nemzetközi színtéren?

MÁRKA SZABOLCS: Főként szűkebb szakterületemet, az asztrofizikát kísérem figyelemmel. Volt már elegánsabb helyezésünk is, de figyelnek ránk. Jellemző, hogy ösztöndíjasként, kutatóként, vendégtanárként sokan töltenek itt hosszabb-rövidebb időt. Például egy időben közösen dolgoztunk Frei Zsolttal, aki most az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára és az MTA Lendület Asztrofizikai Kutatócsoport vezetője, munkatársaival résztvevője a nemzetközi LIGO-kutatóprogramnak. Az ELTE-t erősíti két kitűnő tanítványom is: Raffai Péter és Kocsis Bence, akik a Princetonról és a Columbiáról tértek haza. New Yorkban most is többen vagyunk: a Columbián dolgozik Bartos Imre, Haiman Zoltán és Márka Zsuzsa. Tehát sok a sikeres magyar kutató, és meg is becsülik őket világszerte.

Ön jelenleg az öt kontinens egyik legrangosabb egyetemének professzora, tudós, asztrofizikus. Mikor, hogyan jutott ki Amerikába?

MÁRKA SZABOLCS: Rögtön az egyetemi diplomázás után, doktorandusz ösztöndíjasként. A párommal 1993-ban két hátizsákkal érkeztünk a Vanderbilt Egyetemre, a Tennessee államban lévő Nashville-be. Nem volt könnyű beilleszkedni, de hajtott bennünket a tudásvágy és a lelkesedés. Amikor 1999-ben megkaptam a PhD-diplomát, már tudtam, hogy a gravitációs hullámokat akarom megtalálni. A híres Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech, Pasadena) volt a legjobb e szakterületen, ezért oda jelentkeztem. A lehetőséget aránylag hamar megkaptam, de küzdelmes munka árán tudtam élni vele. Szerencsére feleségem is talált őt érdeklő munkát ugyanazon az egyetemen, így az életünk szinte idilli lett.

Névjegy

Született: 1969-ben Nyíregyházán.

Tanulmányai: a Zrínyi Ilona Gimnáziumban érettségizett Nyíregyházán. Fizikus diplomát a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett Debrecenben. Ösztöndíjasként érkezett további képzésre az Amerikai Egyesült Államokba, ahol Tennessee államban a nashville-i Vanderbilt Egyetemen részecskefizikára szakosodott és PhD-fokozatot szerzett.

Pályafutása: Pasadenában a Kaliforniai Műszaki Egyetemen (a híres Caltech) kezdett dolgozni, itt váltott részecskefizikáról asztrofizikára. Később a Columbia Egyetem professzoraként a New York-i campuson építette fel saját kutatócsoportját. Jelenleg három laboratóriumot vezet. Munkásságát több díjjal jutalmazták. Aktív a közéletben, segíti az Amerikában tanuló magyar ösztöndíjasokat, valamint a hazai fiatal kutatókat.

Családi állapot: fizikatudós feleségével, Márka Zsuzsával – akinek szintén önálló kutatóhelye van a Columbia Egyetemen – négy gyermeket nevelnek.

Forrás: szon.hu
Marik Sándor

Mivel sem pontos újtestamentumi leírás, sem pedig semmiféle csontváz, vagy olyan maradvány nem maradt fenn, amiről egyértelműen ki lehetne jelenteni, hogy Jézus Krisztusé, eddig a legtöbben társadalmi normák vagy szóbeszéd alapján ábrázolták Jézust. Most viszont egy orvos-művész, Dr. Richard Neave egy teljesen új technikával alkotta meg, milyen lehetett a Megváltó arca: Izraelben talált sémi koponyákhoz, illetve a törvényszéki antropopógiához fordult. Megröntgenezték a három sémi koponyát, majd számítógépes technológiával "varázsolták rájuk" azt, hogyan illeszkednének az arcizmok, a bőr, stb.. Erre alapozva készítettek el egy 3D-s modellt, illetve egy agyag mellszobrot.



A megformált férfinek szélesebb arca van, mint amilyennek eddig Jézus arcát ábrázolták, illetve a bőre sötétebb árnyalatú, szeme barna, haja pedig rövid és göndör.



Jézus kinézetét tekintve a Biblia adott némi segítséget: az Újtestamentumban találtak arra utalást, hogy haja göndör volt, és nem olyan hosszú, mint amilyennel korábban ábrázolták.



Persze azt senki nem állítja, hogy Jézus pontosan így nézett ki, de a tudósok azt mondják, ez a modell sokkal közelebb állhat ahhoz, amilyen valójában lehetett (ha létezett), mint az eddig elterjedt ábrázolás.


Forrás: http://offline.hu/

A Harvard Egyetemnek a Peapody Museum jelentette, hogy a Puebla-ba (Mexikó) kiküldött kutatócsoportjuk, az ott lefolytatott ásatások leletanyagából megállapította, hogy az amerikai ember nem 12-15,000 éve jelent meg Amerikában, hanem több mint negyvenezer éve. Az ásatásoknál emberi csontvázakat, csiszolt kőszerszámokat találtak olyan őslényekkel együtt, amelyek már több mint 40,000 éve kihaltak. Az USA hírügynökségei a hírt világgá röpítették. Móricz János akkoriban Ecuadorban, Peruban és az Amazonas vidékén, olyan indián törzseket talált, amelyek tagjaival magyarul (!) tudott beszélgetni. Legendáikban sok ezer éves múltjuknak és a tőlük kirajzott más népekkel való rokoni kapcsolataiknak tudata él. Móricz felfedezéseit senki nem tudta cáfolni, ellenben a spanyolok részérő, politikai és gazdasági okokból súlyos támadásoknak volt kitéve.



Felfedezései igen nagy horderejűek. Annyi bizonyos, hogy a sok évezredes sötétségbe burkolt őstörténetből, a magyarság ősi múltja fényesen fog felragyogni, a világ összes népe előtt. Az 1900-as évek elején a tankönyvekből, napi sajtóból, szakkönyvekből köztudomású volt, hogy az Amazonas őserdeiben olyan fehér indián törzsek élnek, amelyeket még alig tudtak megközelíteni, így ez a vidék sok meglepetéssel kecsegtette a kutatókat. Íme itt a meglepetések egy szelete. Az 1920-as években több híradás is érkezett, hogy a Dél- és Közép-Amerikában dolgozó magyar mérnökök és munkások, a helyi indián munkásokkal magyarul beszélgetnek. A II. világháború után az itt letelepedett magyar emigránsok egy része ezt komolyan véve, alaposabban utánajárt a dolognak. Ezek egyike volt Móricz János, aki a 60-as években Ecuadorban kezdett kutatni. Itt három indián törzs, a Cahari, a Mochica és a Puruha tagjaival magyarul beszélt. Ezen felbuzdulva régészeti és levéltári kutatásokat végzett, s többek között 10 ezernél is több magyar azonos térképészeti és családnevet gyűjtött össze. Kutatásai eredményeként az egyik argentin egyetem történelmi tanácsosnak nevezte ki.

Elsősorban Ecuadorban kutatott, aminek a fővárosa Quito. A város a nevét a régi Quito birodalomról kapta. Ez eredetileg Kitus-nak hangzott. (Kit=Két, Us=Ős, tehát a Két Ős Birodalma) Itt a Kitus birodalomban, a Csendes-óceán partján, az ötezer méternél is magasabb Kordillerák (Andok) hegyei között, az Amazonas medencéjéhez tartozó, őserdőkkel borított lapályok titokzatos és mesebeli tájain laknak azok az indián törzsek, amelyek közül néhányan ma is beszélik ősmagyar nyelvünket. Móricz kutatása alapján quitói Institutio de Antropologia y Geografia megállapította, hogy a spanyol önkény által kiirtott ősnyelv a magyar volt. Ennek nyomai világosan mutatkoznak a családi és földrajzi nevekben, jóllehet a spanyolok erőszakos nyelvcserét hajtottak végre.



A még magyarul beszélő törzsek – köztük a Cayapak, a Salasaca (Zala-szaka, több ősi forrás a szkítákat, szaka-ként nevezi meg. A szerk.) – pl. ezeket a szavakat használják: apa=apa, aya=anya, nap=nap, vin=vén, kit=két, us=ős, cu=kő, pi, bi=víz, fuel=folyó, pille=pille, lepke és még sorolhatnánk.


Mutatóba néhány, magyarral megegyező név: Tanay, Damma, Taday, Mór, Momay, Mansy, Pil, Béla, Uray, Zillahi stb. Zuay tartomány egyik ősrégi helysége: Pest. A régi Kitus birodalom területén halomsírok (kurgánok) találhatók, bennük trepanált (lékelt) koponyák. A régészeti leletek között fokosokat találunk, és a magyar koronázási jogar és országalma hasonmását. Móricz szerint is: ez a kettős keresztet hordozó aranyalma, tulajdonképpen a földgolyót jelképezi.

Dél-Amerikában, de főleg Ecuadorban nagy lelkesedéssel fogadták e felfedezéseket. Valósággal ünnepelték, mivel a lakosságban, a spanyol hódítók erőszakos uralma sem tudta teljesen kiirtani a régi múlt emlékeit. A hivatalos körök leellenőrizték Móricz nyelvészeti és régészeti adatait, s azokat megbízhatónak találták. Elhatározták, hogy ebből egy hatalmas nemzetközi “ügyet” csinálnak, sürgetve az amerikai földrész történelmének reverzióját. A tervek szerint az ENSZ-hez akartak fordulni.
A további kutatások során, Móricz, az ecuadori ősrengetegben, az ottani indiánok segítségével felfedezett egy hatalmas barlangrendszert. A barlangok egyikében valóságos múzeumra bukkant. Aranylemezekre vésett, rovásos könyvtárat, szobrokat, kulturális emlékeket talált itt. Ezt a barlangot, Táltosok Barlangjának nevezte el. Szerinte az őslakók idehordták össze, mintegy óvóhelyre, a spanyol hódítók által veszélyeztetett kincseket. Móricz állítja, hogy az Andok hegység keresztül-kasul át van szőve barlangokkal és járatokkal. Ezeken közlekedhettek az őslakosok. Az argentin elnök és az ecuadori vezérkar meg akarta őt bízni egy kutató expedíció vezetésével, anyagi, technikai eszközöket ajánlva neki. Ez azonban csak terv maradt.

Időközben a nagy befolyású mormon egyház vezetői is bekapcsolódtak az ügybe. Ez az egyház roppant vagyonnal rendelkezik, aktív terjeszkedési programmal lép fel az amerikai államokban. Az egyház vezetői elmondták, hogy minden olyan kutatást támogatnak, amely az emberiség és a vallás eredetének tisztázását segíti elő. “Önzetlen” támogatást helyeztek kilátásba, csak azt kérték, hogy az aranylemezek tartalmát ők fejthessék meg. Ezután 1967. szeptember 7-én, Móricz János egy nagy sajtókonferencián, a lapok, rádió és televízió riportereinek ismertette eredményeit. A több órán át tartó konferencia rendkívül lelkes hangulatú volt. Úgy látszott, hogy egy világraszóló szenzáció indul útjára, de ehelyett néma csend és mellőzés követte a konferenciát. Egyetlen hír sem jelent meg róla. Ellenben a mormon egyház főemberei továbbra sem hagyták békén Móriczot, folyamatosan unszolva, hogy árulja el nekik a barlang helyét.
Az agresszív viselkedésből kiderült, hogy nem egy hívő egyházról van szó, hanem egy világhatalomra törő szervezet áll mögöttük. Kincskeresés és egyéb célok ösztönzik őket. Móricz ekkor elhatározta, hogy a barlang titkát nem adja ki. Meggyőződött arról, hogy a barlangok feltárásának még nem jött el ideje, ezért előbb az amerikai földrészre került magyar nyelvű törzsek odaérkezésének rejtélyét akarta feltárni, illetve a tényt gyakorlati módszerrel bizonyítani.
1970. május 28-án az ecuadori óceánpartról vízre szállt, a Móricz elképzelései szerint készült, balsafa tutaj, rajta négy fiatalember. Móricz a partról rádió adó-vevő irányította őket. A tutaj 159 nap múlva október 4-én megérkezett Ausztráliába, Sydneytől nem messze. Itt bevontatták a nagy szenzációt keltő világjáró balsafa tutajt. (lásd: Magyar Ifjúság 1970. 50. szám) Móricz feltételezése az, hogy a magyar nyelvű törzsek nyugatról érkeztek, vízi úton Dél-Amerikába. Ezt bizonyítják különben a csendes-óceáni és kelet-ázsiai földrajzi nevek is. Vámos Tóth Bátor, Hawaii-n élő emigrált földrajzszakos tanár a Hawaii-szigeteken 50 magyaros földrajzi nevet írt össze. A szigetvilágban pedig olyan neveket talált, mint pl. a Balaton menti Aliga, Kiliti, Lelle stb. Térképekkel igazolta, hogy Indonéziában minden negyedik, az Indus völgyében pedig minden harmadik földrajzi név magyar.
Az amerikai őslakosság hovatartozósága ill. bevándorlása kérdésében fontos adatokat szolgáltatnak az ú.n. Kland-tekercsek. 1967-ben Mexico City térségében húsz méter vastag lávatakaró alatt, kőládában lévő sértetlen írott tekercseket talált egy USA támogatást élvező régészcsoport. A C14-es vizsgálat 21000 évben állapította meg a tekercsek korát. Azóta megfejtették ezeket, s kiderült, hogy azok a sok ezer évvel ezelőtt elsüllyedt MU történetét, műveltségét, viszonyait írják le. Az egyik munkatárs, Tony Earl, megírta az ásatások lefolyását és eredményeit a “Mu Revealed” c. könyvében. A nagy érdeklődést kiváltó mű, ma már valószínűleg nem kapható.
A fenti szöveget adatok és kéziratok nyomán összeállította: Hary Györgyné (1977)


Forrás: http://tudnodkell.info/