Irta : Tom 2014. január 27., hétfő

A svédek beismerték, hogy az égen látható kondenzcsíkoknak tűnő „fátylak” mérgező vegyicsíkok.

A hosszú ideig el nem tűnő kondenzcsíkokat felségjel nélküli, szuperszonikus repülőgépek „karcolják” az égre világszerte. A Svéd Zöld Párt vezetője Pernilla Hagberg bejelentette, hogy a hosszú ideig az égen maradó repülőgépek által kibocsátott csíkok nem másak, mint vírusok, vegyi anyagok és fémek mérgező keveréke - közölte a svéd Katrineholms Kuriren lap.




Hagberg elmondása szerint a tevékenység a CIA, az NSA és a svéd kormány kartellének következménye, aminek az a célja, hogy aeroszol permetezéssel direkt módon változtassanak a légköri körülményeken.

A légkörbe kibocsátott anyagok különböző vírustörzseket is tartalmaznak az alumínium, bárium és stroncium mellett. Ezek a káros anyagok bekerülnek a vízlelőhelyekbe és a talajba egyaránt. A káros tevékenység bolygó szerte működik.

Az olyan emberek, akiket érdekel a globális probléma tudják, hogy a repülőgépek által húzott kondenzcsíkok hamar eltűnnek, de a chemtrail gépek után a csík órákon keresztül is fent marad gyönyörű egünkön. A gyilkoló gépek valódi kondenzcsíkjai (amelyek az égéstermék eredményei, normál esetben hamar eltűnnek) hosszú órákon át fent maradnak és a káros anyag szép lassan eléri a föld felszínét.

Erről szól a videó is, amely a problémát bemutatja. Végre felbukkan a fősodratú médiában is a nagy probléma, ami a világot „behálózza”. Mellékesen megemlítjük, hogy a múlt héten hazánkban egy rádióműsor foglakozott a témával a szabad beszélgetések, vélemények tükrében.

„Nagyszerű látni, hogy egy politikus is felhívta a nyilvánosság figyelmét erre a problémára, és megerősíti a téma hitelességét a főáramú médiában” – írja a JG Vibes Hagberg nyilvános beszédéről a The Intel Hub.

A háttérhatalom természetesen előre kidolgozott válaszokkal áll elő. Kulcsmondataiban a Föld megmentése is szerepel.

Tudni való dolog, hogy a Bill & Melinda Gates Alapítvány és az ENSZ, fizeti a társaságokat, amelyek végrehajtják a gyalázatot. Ők elismerik azt a tényt, hogy a jelenség nem repülőgépek által kibocsátott kondenzcsíkokból származik.
Szerintük a vegyi permetezés fogja bolygónkat megmenteni a végső pusztulástól. Ezek a kijelentések a gondolkodó emberek számára mind ismertek – és immár lerágott csontok.

A háttérhatalom megmagyarázza a tevékenységet azokkal az ürügyekkel, hogy a napsugarakat vissza kell verni az égen szétpermetezett fém részecskékkel. Így el lehet érni a bolygó átlaghőmérsékletének csökkentését. Ezzel ellensúlyozzák a sarki jégsapkák „olvadását”.

Hagberg úgy nyilatkozott, hogy a harcot nem fogja feladni a chemtrail ellen folytatott küzdelmében.

Szolj hozza!!

Feliratkozom a bejegyzesekre | Feliratkozom a hozzaszolasokra

- Copyright © Fehér Lótusz - Skyblue - Powered by Blogger - Designed by Johanes Djogan -