Irta : Tom 2014. május 14., szerda

Egy kedves barátom és egyben kollégám által sikerült megismerkednem a magzatkori stresszoldás lehetőségével,ami el sem hinnénk milyen fontos. Erről a témáról írnék most pár sort.

Sosem lesz olyan jó dolgod, mint az anyád hasában!" - emlegetjük néha. De tényleg olyan jó dolgunk volt ott benn?
Az anyaméhről szinte mindanyiunknak a béke, a védettség, az időtlenség, az egységérzés jut eszébe.
Visszavágyunk, mert ott még öntudatlanul lebegtünk, téren, időn kívüli háborítatlanságban. Legtöbbünk számára azonban a magzati lét 9 hónapja egyáltalán nem volt olyan nyugalmas, mint gondolnánk. A magzat, édesanyja érzelmein keresztül mindent átél, ami körülötte történik, ami érzelmileg édesanyját érinti, és ezeket az emlékeket sejtszinten tárolja. Egy erőszakos fogantatás, a lombik-program, a méhen belüli beavatkozások, vizsgálatok, az anya aggodalmai, kételyei, félelmei, szeretteinek megbetegedése vagy épp elvesztése, a szülés mesterségesen befolyásolt volta, az ellenkező neműnek várt vagy egyáltalán nem várt gyermek, esetleg meghiúsult abortuszon való átesés, és egy sor egyéb tényező rögzülhet a fejlődő magzat érzelmi "diafilmjén", a későbbiekben tudat alatt irányítva, korlátozva felnőtt életét. Ezek az emlékek azonban gyengéden előhívhatóak és érzelmileg semlegesíthetőek.

A Diapozitív stresszoldás egy végtelenül gyengéd, szavak nélküli, érintésen alapuló energetikai módszer, 0 - 100 éves korig, mindenféle kontraindikáció nélkül. Már áldott állapotban levő nőkön és csecsemőkön is alkalmazható, segítve ezzel a magzat harmonikus fejlődését, az anya nyugalmát. Felnőttkorban is hathatós segítséget nyújthat bármilyen testi tünet oldásában, a pánikrohamoktól, a beszédzavarokon át, a meddőségig, harmonizálva energetikai rendszerünket.

A kezelés a talp belső élén húzódó "idővonal" gyengéd érintésével történik, amelynek során végigkísérjük a fogantatástól a megszületésig terjedő időszakot. Eközben a kliens egy kényelmes masszázságyon fekszik, félhomályban, betakarva, teljesen ellazult állapotban. Az emlékek előhívását magzati szívhangokat tartalmazó CD segíti, ennek ütemes "zenéjére" többen elalszanak, ami azonban semmit sem csökkent a kezelés hatékonyságán. A kezelés időtartama 2X20 perc, csecsemőknél ennél rövidebb is lehet. Sokszor már néhány kezelés után megszűnnek a hasfájások, az éjszakai ébredések, javulnak a beszéd és magatartászavarok, az anorexia, a bulémia, a depresszió, a pánikszerű tünetek, a párkapcsolati problémák és sok más panasz. A módszert , a gyerekeken és áldott állapotban levő nőkön kívül elsősorban azoknak a felnőtteknek ajánlom, akik a szavak birodalmán túl szeretnének megpihenni, relaxálva oldódni.
Ha valaki kipróbálná a stresszoldást,vagy akár más alternatív gyógymódokat,forduljon bizalommal Könyves Tóth Tündéhez,Orosházán és Budapesten is elérhető.

Szolj hozza!!

Feliratkozom a bejegyzesekre | Feliratkozom a hozzaszolasokra

- Copyright © Fehér Lótusz - Skyblue - Powered by Blogger - Designed by Johanes Djogan -