Irta : Tom 2014. október 20., hétfő

Metatron arkangyal

az emberi és az isteni összekapcsolódása; a tudatszint emelése, az ember felemelkedése egy Föld feletti síkra; az isteni szeretet fogadása, az isteni energia létünkben való megtapasztalása általi gyógyulás; hozzáférés a szellemi tudományokhoz és az ezoterikus igazságokhoz; a szellemi gőg levetése; önmagunk és a világ egy eddig rejtett oldalának a megismerése; a Krisztus-tudat megvalósítása


Metatron arkangyal kártyája arra utal, hogy egy magasabb tudati fok elérésének vágya hajt bennünket.
A jelenlegi helyzetünk egy új út kezdete, amely szellemi érdeklődésünk és tevékenységi körünk tágulásához, bővüléséhez, megváltozásához vezet. Ehhez szükségünk van Metatron arkangyal ikerlelkének, Sandalphon arkangyalnak az energiájára, támogatására is.
A szellemi szeretetnek (Metatron) és lényünk női és férfi oldalának (Sandalphon) az isteni egységbe való beolvadása a cél. Ebben segítségünkre lehetnek a magas rezgésű esszenciák, melyek feloldják a belső ellenállásokat.
Meg kell szabadulnunk az elfojtási mechanizmusoktól és kivetítésektől. Egyfajta vezeklésként gyakran áldozati szerepbe bújunk, és ezzel fejezzük ki odaadásunkat Istennek.
Jézus Krisztus végigjárta a szenvedés útját. Ez az ő útja volt, hogy nekünk új utat mutasson. Fel kell áldoznunk egónkat, önteltségünket és gőgünket, hogy megkapjuk az isteni szeretet kelyhét, és minden jóra fordul.

Több inkarnációt is eltölthetünk azzal, hogy az áldozat szerepében egónkat növeljük. Ez ellentmondásnak tűnik, de nem az. Az áldozat póza egyfajta passzív ellenállás, amikor nem akarjuk feldolgozni és feloldani az ego nehézségeit. Krisztus magára vállalta a világ szenvedését, és a világba hozta a szeretet isteni kelyhét. Ezért felegyenesedhetünk, és ihatunk ebből a kehelyből. Az áldozat és a szenvedés ekkor már feleslegesek.
A holisztikus gyógymódok és az ezoterikus tudományok belső rejtett forrásainkhoz vezethetnek. Valószínűleg egy ősi tudás birtokosai vagyunk, ami arra vár, hogy újra feléledhessen. a világ már vár erre.
Kozmikus gyökereink, lelkünk bölcsője most különböző módokon, tudatosulhatnak bennünk. ez a születési hely rendeltetésünk valódi célja is egyben. A Föld nagy átváltozása tesz ismét elérhetővé ezt a tudást. A nagy lelkek és teremtmények, az angyalok, dévák vagy kozmikus fényhozók és jövőbeni mesterek öntudatra ébrednek, és önmagukból születnek meg.


Ehhez az üzenethez Ulrike Hinrichs: A nagy arkangyalkártyák c. kártyacsomagját használtam. Az üzenet csak tájékoztató,útmutató jellegű,nem minősül hivatalos prognózisnak.

Forrás: dudus.hu

Szolj hozza!!

Feliratkozom a bejegyzesekre | Feliratkozom a hozzaszolasokra

- Copyright © Fehér Lótusz - Skyblue - Powered by Blogger - Designed by Johanes Djogan -