Irta : Tom 2016. január 22., péntek

Megmagyarázhatatlan módon, 18 napon át könnyezett, emellett csodálatos erővel is bír.

Magyarország egyik legismertebb Mária-kegyhelye Máriapócson található, mely 2005 óta a Nemzet Szentélye címet viseli. Habár Pócs neve 1280-ban tűnik fel először, jelentősége 1696-tól mutatkozott meg igazán. A község templomában - mely akkoriban még csupán egy kis fatemplom volt - a hívők imádság közben arra lettek figyelmesek, hogy az Istenszülő-ikon mindkét szeméből bőségesen hullnak a könnyek. A könnyezés szünet nélkül két hétig tartott, majd kisebb megszakításokkal egészen december 8-ig.

A korabeli feljegyzések szerint a könnyezés utolsó napján olyan hideg lett, hogy a misebor és a víz is megfagyott, de Mária ekkor is egyfolytában könnyezett.



1676-ban Csigri László máriapócsi bíró fogadalomból, a török rabságából történt szabadulásának emlékére egy Szűz Mária-kegyképet készíttetett. A képet Papp Dániel helyi görög katolikus lelkész öccse, Papp István festette 6 magyar forintért. Mivel Csigri nem tudta kifizetni, végül Hurta Lőrinc vette meg, és ő is adományozta a helyi görög katolikus közösségnek, akik a templomukban helyezték el. Forrás: Wikipédia szócikk

A képet Bécsbe vitették

A könnyező Madonna híre eljutott a bécsi udvarig, amikor is I. Lipót német császár és magyar király neje elrendelte a csodálatos kép Bécsbe vitelét, illetve a Stephansdomban való elhelyezését.

Ugyanabban az évben mért döntő csapást Savoyai Jenő herceg a törökökre Zentánál. Lipót császár Pócsnak adott bullájában tanúsítja, hogy a keresztény világ népeit a pócsi Mária csodatevő erejébe vetett hit késztette imára, és ennek tulajdonítható a győzelem.

Több másolat is készült

A képről utaztatás közben Bárcán, Kassa közelében három másolat is készült. Ezek egyike a kassai Jézus-társasági templomba került, a másik a Sáros megyei kisfalusi kápolnába, a harmadik pedig visszakerült Pócsra, míg az eredeti Bécsben maradt, és a mai napig itt pihen.

Azonban az elmúlt századok folyamán egyiknek a szeméből sem hullott könny, csak a Pócsnak adományozott másolatból 1715-ben. A könnyezést több száz hívő látta, és az ekkor készült jegyzőkönyv minden kétséget kizáróan bizonyítja a könnyezés valódiságát. Mária képének harmadik könnyezése 1905-ben kezdődött, és összesen 18 napig tartott.


Szerző: Fáy Gábor
Forrás: femina.hu/

Szolj hozza!!

Feliratkozom a bejegyzesekre | Feliratkozom a hozzaszolasokra

- Copyright © Fehér Lótusz - Skyblue - Powered by Blogger - Designed by Johanes Djogan -