Irta : Tom 2016. március 10., csütörtök

Március hónapjában a szintéziséhez ér a tavaly szeptemberrel elindult, nagyjából fél éves folyamat. Ennek során a szinusz-hullám alsó szakaszán haladva leértünk a mélybe, majd december, január és február során az alsó régiókban jártunk. Március a hónapja a Felemelkedésnek! :) Egy élénk átmenet, gyorsuló jellegek hónapja lesz, ahol felszáll a köd, a nedves-nyákos jellegek, és hirtelen az Élet színpadán találjuk magunkat! :)

Március 1, kedd és Március 8, kedd között a február közepén jött felszabadulások és fellélegzések után egy pillanatra megtorpanhatunk. „Valóban akarom ezt az Újat? Valóban akarom, hogy épüljön az Életem? Valóban fel akarok nőni? Valóban meg akarom magam mutatni a világnak?” Ilyen és ehhez hasonló gondolatok, kétségek és őrlődések lehetnek ott bennünk. Amennyiben ezt tapasztaljuk, ne nullázzuk le a megindult folyamatokat! Lassítsunk kicsit, foglaljuk el magunkat valami mással, de a legrosszabb, ha visszamenekülünk egy ábrándozó-álmodozó zigóta állapotba. Vegyünk vissza a gázból, tervezzünk még jobban, alaposabban, és a fizikai megvalósításával, megvalósulásával a dolgoknak legyünk még türelmesek. (Mars Skorpióban kvadrátban Merkúrral Vízöntőben)

Március 1, kedd és Március 11, péntek között az aktivitásaink mellett lényünkben is ugyanez tud lejátszódni. „Elég jó ember vagyok? Megérdemlem én ezt? Nem csak többet árt, mint használ, ha élek, ha csinálok valamit?”. Ez a hatás is arra szólít fel, hogy legyünk olyanok, mint a gyöngyhalász búvár, aki alábukik valami kincsért, feljön, kirakja a parton a kincsét, levegőt vesz, majd ismét alábukik. Itt már nem kell a mélyben fuldokolnunk, de még nincs is ott az ideje, hogy a parton sétálgassunk.
Március első két beaktiválódó hatása a gáz-kuplung arányról, az aktivitás-passzivitás, a kint és a bent megfelelő arányáról kell, hogy szóljon. (Szaturnusz Nyilasban kvadrátban Nappal Halakban)

Március 2, szerda és Március 12, szombat között ismét/továbbra is érvényben van az az elv, hogy minden múltbeli dolog, amit felfedezünk, begyógyítunk magunkban és elengedünk, az lényünk és életünk harmóniájához, egészségéhez, teljességéhez tesz hozzá. Ez a kép olyan, mintha egy vízzel elárasztott világban élnénk a hajónkon, és egészen a tengerfenékig kell lemennünk, hogy valami földet találjunk, amiből építkezhetünk, amivel táptalajt biztosíthatunk.
Egyik szemünkkel már figyelhetjük az Újat, egyik kezünkkel építkezhetünk, de a másikkal még bőőőven van kipucolnivaló, begyógyítanivaló; olyan részek, amik ha nem a mieink, nincsenek kitisztítva, nincs nagyon lehetőségünk, hogy teljesek legyünk, hogy szintet lépjünk felfelé, főleg minőségileg. (Nap Halakban szextilben Plutoval Bakban)

Március 4, péntek és Március 13, vasárnap között tovább fokozódhat a világtól való eltávolodásunk, a gondolatainkban, sejtelmeinkben, saját furcsa világunkban való elveszés. Olyanok lehetünk itt március első két hetében, mintha mesterséges kómában lennénk: a belső világunk nagyon aktív, de kívülről, a külvilág számára, és a külvilágban szinte semmi nem fog látszódni, érződni ebből az aktivitásból. Akinek hajlama van vizesedésre, hízásra, annak különösen érdemes odafigyelnie, mert ezekben a napokban felszaladhat pár liter víz rétegek formájában, illetve folyamatosan ott tud lenni egy mentális és érzelmi furcsaság, elvarázsolódottság, akár zavarodottság. Március első két hetében gyógyulunk és utolérjük magunkat. (Nap Halakban szemben Jupiterrel Szűzben)

Március 6, vasárnap a Merkúr bolygó a Halak jegyébe lép. Korábbi jegyében, a Vízöntőben, fantasztikusan érezte magát, mivel magasabb oktávjában, a Jövő, Cél, Perspektívák területén ki tudott teljesedni.
A Merkúr világi, mozgékony, szellős, könnyed, szárazabb energia, a Halak nem-evilági, nyákos, nedves, lassú, lehúzó energia. Meglehetősen ellentétesek. Egészen március 21-éig tartózkodik itt, így szóban-tettben-gondolatban aluszékonynak, bágyatagnak és szétszórtnak érezhetjük magunkat ebben két hétben. Bármilyen ügyintézésünk van, belassulhatnak, összezavarodhatnak folyamatok, így legyünk türelmesek, toleránsak, körültekintőek. Mindez igaz úgy általában a többi emberre is és önmagunkra.
Ami a nagy pozitívuma ennek a két hétnek, hogy a Halak a várandósság jegye, a Merkúr a Gyerek bolygója, így azok a párok, akik próbálkoznak gyerekvállalással, ebben a két hétben emelt sikerfaktorral tudnak az érdekében tenni.

Március 7, hétfőn a Mars bolygó a Nyilas jegyébe lép. A hagyományos asztrológiában a Szaturnusz bolygó a Nagy Rossztevő, így amikor a mai világunkat alacsony szinteken jelképező Nyilas jegyébe lépett 2014 karácsonyakor, lehetett sejteni, hogy baj lesz. Megindult az Európai Unió széthullása először a görög válsággal, majd a menekültáradattal. Kínában a gazdaság belassult és a tőzsdén történelmi esések vannak, állami beavatkozásokkal. Amerikában nagy esély van, hogy egy folyamatosan köpönyeget forgató Hillary Clinton és egy annyira vicces, hogy már komoly, Donald Trump közül valamelyik legyen az elnök.

A Nyilasba lépett Szaturnusz elkezdte szorítani és préselni a Nyugati, kapitalista, mai világot, mint egy satu a felfújt, sárga, csillogó lufit. Nos, ettől a naptól kezdve a szorított lufiban elkezdenek cigicsikkeket elnyomni, és tűvel szurkálni. Innentől különösen fontosak azok az alapelvek, hogy minél kevesebbet utazzunk Külföldre, a spirituális módszereket eszközként, és ne identitásként használjuk, kerüljük a tömegrendezvényeket, tüntetéseket, a zárt térben egyszerre sok embert, tömeget, legyünk szerények, kulturáltak, néhány kevés és fontos emberrel építsük a kicsi, lokális, elégséges világunkat.

A Mars a Háború, robbantások, lövések, agresszió bolygója is, így könnyen előfordulhat, hogy eldördülnek az első lövések; a menekültek irányába, vagy ország és ország között. Legyünk itt hát behúzódóak, kicsiben nagyon optimisták, a kollektívben pesszimisták.  Az, hogy nem pöröghetünk-höröghetünk, mutogathatjuk magunkat többé világszerte, nekünk segít, Emberként, hogy visszataláljunk, otthonunkhoz, gyökereinkhez, Emberségünkhöz.

Március 7-8-9, hétfő-kedd-szerda kiemelten erős nap gyerekvállalási szempontból, mivel a Gyerekek magasabb oktávjában, a Vízöntőben és a várandósság jegyében, a Halakban lesz az Élet, a Várandósság, a Gyerekek, az Anyaság-Család és a Harmónia bolygója. Ugyanakkor az is fontos itt, hogy ez a három nap legyen nagyon passzív, behúzódó, minél kevesebb aktivitással, és annál több pihenéssel, szentségességgel, öngyógyulással, önmagunk megtisztelésével, kényeztetésével. (Hold-Vénusz-Merkúr-Neptunusz-Nap Vízöntőben-Halakban)

Március 8, kedd és Március 14, hétfő között tovább nőhet a hónap eleje óta tartó elvarázsolódottság, az ügyintézések, dolgok akadozása, sőt, zavarosság, kesze-kuszává válása. Csökkentsük itt világi ambícióinkat és aktivitásainkat minimálisra, és növeljük maximálisra a pihenést, behúzódást, önmagunk fizikai és lelki rehabilitációját. Ideális egy hét orvosi beavatkozás elvégeztetésére, bármilyen lelki vagy fizikai jellegű terápiára. Ebben az egy hétben legyünk olyanok, mint egy folyó, vagy a víz, ha jön egy akadály, ne akarjuk megoldani: kerüljük meg, vagy ha nem lehet, álljunk meg, és pár nap múlva ismét út tud majd nyílni a dolgoknak. (Merkúr Halakban együtt Neptunusszal)

Ezzel párhuzamosan, Március 8, kedd és Március 17, csütörtök között a belassulás a tetőfokára tud hágni, és a külvilág mellett a belvilágunkban is lehetnek érdekes dolgok. Fizikailag, érzelmileg és energetikailag levertnek érezhetjük magunkat, amire azt szoktuk mondani, hogy „tavaszi fáradtság”. Szélsőséges esetben enyhe depresszió, önostorozás, önmagunk létének megkérdőjelezése is ott tud lenni. Március 17-e után tud enyhülni az a nyákos-belassult jelleg, ami március első felére jellemző lesz, onnan indulunk felfelé, az aktivitás irányába, és onnantól már elkezdenek szépen épülni a dolgok a fizikai síkon is! (Nap Halakban együtt Leszálló Holdcsomóponttal, szemben Felszálló Holdcsomóponttal)


Március 9, szerda és Március 20, vasárnap között a Férfiakat jelképező Mars, a Nőket jelképezi Vénusz kilencven fokos, csiki-csukis kvadrátba lépnek. A Párkapcsolatokban elő tud fordulni a január és február során már tapasztalt elidegenedés, eltávolodás. Az év elején ez szó szerint elhidegülés és megfagyás volt, ez inkább amolyan elsodródás. Elbizonytalanodhatunk az eddigi dolgok valódiságában, a közös jövő relevanciájában, ám ez is egy ’csel’ lesz a Természettől: több időt és energiát tudunk így fordítani önmagunk gyógyítására és rendezésére, ha nem kell megosztani másvalakivel. Minden rendben van itt tehát, ne hagyjuk magunkat túlzottan elsodródni a párunktól és a kapcsolattól.
A kollektívában erősödhet a nők és a férfiak közötti harc és könyöklés, mely az Állatok Világára jellemző. Az Emberek Világában a Férfi és a Nő egymás kiegészítői, Társai, az Állatok Világában „Ember embernek farkasa”, és megy a könyöklés, puffogás, fújolás, harc az élelemért, a példány önmaga fenntartásáért és a pozícióért. Egyéniben törekedjünk emiatt az együttműködésre, kapcsolódjunk, egészítsük ki egymást. A különbözőségeket ne akarjuk eltörölni, inkább azt lássuk, hogy ami nincs meg bennünk, ’gyárilag’, azt a külvilágból lehet és kell megkapni, Társ formájában.

Március 11, péntek és Március 18, péntek között a tetőfokára hághat a zavarodottság, értékvesztés és furcsaságok. Igaz ez az egyéni személyünkre, életünkre, világunkra, és a kollektívre is. Nagyon fontos ebben az egy hétben, hogy sokat meditáljunk, jógázzunk, valamilyen lelkigyakorlatot műveljünk, beszélgessünk idős emberekkel, nézzünk olyan filmeket vagy képeket, amik a Régmúlt dolgairól szólnak. Ha a külvilágban történnek olyan dolgok, hírek, amik elkeserítenének, vagy rosszul érintenének egyéni megélési szinteken, inkább ne nézegessünk híradót, portálokat, hanem húzódjunk be, pihenjünk, engedjük az árt átmenni: felettünk és úgy általában.
Akik a hó eleji gyerekfoganó időszakot igyekeznek használni, ebben az egy hétben a leendő anya kímélje magát, mert még sikeres foganás estén is visszahúzódhat a magzat. Mi is ezt tennénk itt legszívesebben: mélybe, biztonságba, puhaságba húzódnánk vissza; önmagunk elől is, de a külvilág energiái, dolgai elől bizonyosan. Őrizzünk meg itt egy praktikus, sztoikus állapotot, és csempésszünk bele, amennyire lehet, derűt. (Merkúr Halakban kvadrátban Szaturnusszal Nyilasban)

Március 12, szombat mindennek a folyamatnak a közepén fordulópont tud lenni. A Nap megelőzi a Leszálló Holdcsomópontot a Halak jegyében, így itt még csak a háttérben, nem érzékelhető szinteken, de megkezdődik energetikánk helyreállása, a sebek behegedése, lényünk, személyünk kiteljesedése, kikerekedése. Mint két szinuszhullám: február végén-március elején indul egy tompító-bágyító, ami 17-éig tart, és itt 12-én indul a segítőbb-felszabadító.
Ezzel a nappal leérünk annak a tágabb folyamatnak az aljára, ami tavaly augusztus-szeptemberben indult, és volt benne egy december-január-február közepe panel. Fél év után már nem lefelé-befelé-hátrafelé lepucolás van, a túl sok kacat kipakolása, hanem innentől már jön a kiürített-megtisztított részekre az építkezés is. Mindez március második fele-április során lesz, és májustól szeptembe-októberig erősödik majd. A Külvilág, a Kollektív leépülése, lerombolódása pedig ezzel teljesen párhuzamos és inverz lesz.

Március 13, vasárnap a Vénusz bolygó a Halak jegyébe lép. Amíg a Vízöntőben járt, először a Párkapcsolatok és emberi kapcsolataink elhidegítését, eltávolítását okozta, hogy közben megvizsgáljuk azokat. Február 28-án, a Vízöntő közepére érve, mindez átfordult, és a Jövő, Cél, Perspektíva tisztább jellegeivel töltődött fel. A Halakba lépve ismét a Párkapcsolatok és emberi kapcsolatok megmérettetését hozza el a Vénusz: egy kicsit máshogy. „Érzek-e a társammal, vagy mellettem éppen lévő emberrel Egységet?” „Vállalnék-e a Párommal gyermeket?” „Alkalmas lennék-e/vagyok-e szülőnek?”. Amelyik kapcsolatunkban ezekre igennel tudunk felelni, azok tudnak működni, fennmaradni, kialakulni. Aki igent tud rá mondani, az egészen más szintű összekapcsolódottságot és Egységet tud megélni a Társával. Aki nemet tud, vagy nemet kell mondania, ott azon kapcsolataink valószínűleg elvesznek a mocsárban. Egyre mélyebbre mennek majd, és ha két alkalmatlan ember van ott, legyen az párkapcsolat, vagy bármilyen kapcsolat, a mélybe, a mocsárba, a zavarodottságba süllyedés csak még erősebb lesz. Lehet ez párkapcsolat, barátság, munkakapcsolat, rokoni szál.

Nyílik az olló, és eddig is az ’ember’ kifejezés egy gyűjtőkifejezés volt, fényévnyi különbségekkel egyes egyedek között, minden értelemben. A ’Gyerekek Kora’ káosza után az ’Állatok Kora’-ba lépve ez az elkülönülés és hierarchia erősebb lesz. „Zebrák a zebrákkal, rókák a rókákkal, ludak a ludakkal!”, és ahogy a liberalizmus máza leolvad, egyre inkább a valóság színterén is. Találjuk meg hát a ’mieinket’, és néhány ’mieinkkel’ alakítsuk közösséget, koncentrikus körökben belülről kifelé haladva fontosságban és összekapcsolódottsággal.

Mindezek mellett ez is olyan időszak kezdetét jelenti, ahol a Párok között beindul majd a ’baby-boom’, azaz nagyon sok gyerek fog foganni és születni, ahogy a Vénusz a téli jegyek után a termékenyebb jegyeken vándorol majd. Különösen olyanoknak, akik jogilag nem házasok, így akik szeretnének gyereket, nem érdemes foganás előtt házasodni, akik nem szeretnének gyereket, érdemes ettől a naptól különös figyelmet fordítani a védekezésre.

Március 13, vasárnap és Március 18, péntek között még mindig lassítanunk és pihentetnünk kell magunkat minden értelemben. Szóban-tettben-gondolatban nem leszünk alkalmasak túl sok világi aktivitásra, így érdemes lehet itt szabadságot kivenni, pihenni, elutazni vidékre, wellnessezni. Nagyon jól fog itt jönni a négy napos hétvége, de a március-15-ét ne pro vagy kontra tüntetésre, a világi elmaradásaink pótlására használjuk, hanem szökjünk meg a világ elől. Menjünk ki a természetbe, vagy kuckózzunk be pár filmmel, a lényeg, hogy ne akarjunk ’mai’ módokon létezni, pörögni, megmutatni magunkat. (Merkúr Halakban szemben Jupiterrel Szűzben)

Akinek itt van még kedve és ereje, Március 13 és Március 18 között lehet még egy utolsó nagy rohamot tenni a terápiázásban, öngyógyításban, a Múlt feltárásában és gyógyításában. Az egyetlen támogatott aktivitás, tevékenység, téma, ez lesz. Ha már elfogyott itt az erőnk és a kedvünk ehhez, akkor is lehetnek hirtelen ’last minute’ megvilágosodások, kibékülések, felismerések. A lényeg, hogy tegyük magunkat passzívvá és átjárhatóvá, a ’műtétet’ elvégzik rajtunk Odafentről. (Merkúr Halakban szextilben Plutoval Bakban)

Március 15, kedd és Március 20, vasárnap között maximálisan el kellene engednünk a kontrollt, és olyannak lenni, mint egy újszülött, egy lajhár, egy panda, vagy ilyen jellegű lény. Lassan, áramolva, nem-akarva kellene mindent csinálnunk, és itt már azért készenlétben állni, mert ahogy kimegy ez a szedált állapot, a dialektika elve alapján nagyon felgyorsulnak majd a dolgok. Olyan ez, mint a Ryan közlegény megmentése film elején, lassan, bágyadtan ringatóznak a csónakok, odaérnek, leeresztik az első falat, és elkezdenek repkedni a golyók és a bombák. Egyénileg az Életünket építő aktivitást jelenti mindez, konstruktív jelleggel, a kollektíven akár szó szerint is ezt. (Merkúr Halakban együtt Leszálló Holdcsomóponttal, szemben Felszálló Holdcsomóponttal)

Március 16, szerda és Március 25, péntek között, aki kibírta december-január-február Párkapcsolati, baráti, rokoni, és egyéb emberi ’aratását’, az egészen mélyebb, kapcsolódottabb és harmonikusabb szinteken tud együtt lenni a másikkal. Innentől még fokozottabban érvényes az, hogy keressük a kevés, de számunkra értékes ember társaságát, akik nem ’barcsik’, a ’pasink’, a ’csajunk’, hanem még hallgatni is jó vele, még akkor is értékeljük és élvezzük a társaságát, ha csukott szemmel egymás mellett ülünk vele. Innentől minden, ami külsőség, jelentéktelenné válik majd emberi kapcsolatainkban, így akinek arra van hajlama, hogy mi mekkora, hogy néz ki és mennyibe kerül, az elkezdhet ezen lágyítani. Aki erre nem képes, annak nagyon nehéz lesz ’barátokat’ és ’pasit/csajt’ találni, és egyre kevésbé lesz kielégítő. Megkomolyodni, felnőni, elköteleződni kell innentől, erre készített fel a folyamat egészen tavaly augusztus-szeptembertől idáig, egy külső turnussal (szeptember-október-november), és egy belsővel (december-január-február). (Vénusz Halakban együtt Neptunusszal)

Március 18, péntektől olyanok leszünk, mint a nyiladozó szemű újszülöttek, egyre inkább belakjuk magunkat, elkezdjük próbálgatni magunkat, az újabb én-ünket, szóban-tettben-gondolatban. Kimegy az altató, a szedáló hatása, és ismét reálisabban, közvetlenebbül fogjuk érzékelni a fizikai sík dolgait. Elkezdhetjük begyújtani a rakétákat, tenni a Jövőnk fizikai megvalósulása, szervezése irányában. (Merkúr Halakban megelőzi Leszálló Holdcsomópontot)

Március 18, péntek és Március 29, kedd között Önmagunk, Életünk és a dolgaink születésének tudunk szemtanúi lenni. Olyan változások és eredmények tudnak itt a fizikai síkon megjelenni, elindulni, amiket már egy ideje tervezünk, amikért dolgozunk, így tegyük bele az energiát, ne ijedjünk meg, ahogy megjelenik, és építsük. Fontos ebben a másfél hétben a kábultság, a rozsda lerázása, és hogy időben fel tudjuk venni a megfelelő fordulatszámot.
Mivel a két fő világi bolygó, a Nap és a Merkúr is a Kos-ba lép itt, felerősödhetnek a konfliktusok, összetűzések, akár háborúk, a Kollektívben. Nagyon fontos, hogy legalább mi egyéniben ne tegyünk ehhez hozzá mérgelődéssel, hüledezéssel, őrizzük meg kulturált, emberi, nemesebb jellegeinket. Építsük lokálisan, egyéniben az életünket, valamennyire kiegyensúlyozva a kollektív omladozását, felforranását. (Merkúr Halakban-Kosban együtt Nappal)

Március 19, szombat és Április 1, péntek között egy másik hatás is van, ami Én-ünk születését és elindulását jelképezi. Ugyanakkor ez a hatás, a január-február-március első fele után, azt is jelenti, hogy akik emelkedőben vannak, még jobban emelkednek, akik lecsúsztak-lecsúszank, még inkább ott maradnak. Nyílik az olló, avagy „akiknek sok van, még több adatik, akiknek kevés, az is elvétetik”. Itt elsősorban nem anyagi értelemben kell gondolni erre, hanem Emberi értékek, Hit, Remény, Nemesség szempontjából. Azt jelenti, hogy amennyiben van itt bennünk Emberség, ambícióink nemes, emelkedett irányokba megy, és teljesedik ki. Ha nincs, akkor tülekedés, dülekedés, üzekedés lesz jelen, egyéni életünkben, és különösen a kollektívben. A normális emberek olyanok lesznek, mint amikor egy dzsippel hajtanak keresztül a szafariparkon: „Kérjük az ablakokat felhúzva tartani, és tartsanak egy távolságot az állatoktól!”. Az Együttérzés, Empátia, Szeretet innentől inkább szellemi, kognitív lesz, mint világi, gyakorlati; mindkét oldal irányából egymás felé. (Nap Halakban-Kosban trigonban Marssal Nyilasban)

Március 20, vasárnap a Nap bolygó a Kos jegyébe lép. Minden valamirevaló kultúrában ez az Újév kezdete. A Halak és a Kos határa valaminek a Születését, az Új kezdetét jelenti. Mindez teljesen illeszkedik a fentebb olvasott fényszögekbe, ahogy a belassulás, mélyülés, punyulás után a fizikai síkra emelkednek az energiák, és elkezdenek épülni, széráradni.

A Nap Kosba lépése ugyanakkor mindig is a mezőgazdasági munkálatok, építkezések kezdetét is jelentette, és még valamiét: a hadjáratokét. Ekkorra száradtak fel az utak, olvadt el a hó, álltak el az esők, és lehetett megkezdeni a háborúkat, a népvándorlásokat. Mindez szintén arra hívja fel a figyelmünket, hogy így, hogy közben a Szaturnusz és a Mars is a Nyilasban van, lehetnek komoly dolgok. Annyi számú, vagy jellegű migráns, hogy erőszak nélkül nem kezelhető a helyzet, illetve országok között is lehetnek erősödő konfliktusok. Mivel a Kos az Állatok jegye is, egészen biztos, hogy fehérebb bőrszínű, vagy sötétebb, de nagyon sok kulturálatlan humán fog mászkálni az utakon, utcákon. Őrizzük meg az értékeinket, lélekben, húzódjunk be, vissza, tegyük a dolgunk feltűnés nélkül, kitartóan, állhatatosan, kapkodás nélkül.

Március 22, kedden a Merkúr bolygó is belép a Kos jegyébe. Szóban-tettben-gondolatban felfrissülhetünk, beindulhatnak a dolgok, mint amikor a sárból vagy mocsárból kikaparja magát az autó. Arra kell itt figyelni, hogy túl gyors és hirtelen lehet itt a megindulás. Nehogy feleslegesen konfrontálódjunk, essünk arcra, lőjük el az összes energiánkat egyszerre, mielőtt igazán épülni kezdenének a dolgaink. Egy jó hadvezér először nem az elitalakulatot veti be: mi is először próbálkozzunk, szándékosan lassítsuk a folyamatokat.

Március 22, kedd és Március 30, szerda között egy másik hatás is arra késztet, hogy értékeljük át az emberi kapcsolatainkat. Január és február során még lassan, főleg megfigyelve és gondolatban, március első három hetében intuitíve, a fogást és a kontrollt elengedve, ettől a naptól pedig a kettő szintézisében. Olyannal tudunk együtt lenni, Párkapcsolatban, barátságban, rokoni viszonyban, akinek képesek vagyunk megnyílni, magunkat rábízhatjuk teljesen, és viszont, akiért képesek vagyunk hosszútávon is türelmesnek lenni, akár kényelmetlenségeket vállalni. Ugyanakkor, ha vannak mellettünk ilyen emberek, különösen ilyen Pár, akkor nagyban tud segíteni a falaink, a keménységünk, zárkózottságunk, dermedtségünk letételében.  (Vénusz Halakban szextilben Plutoval Bakban)

Március 22, kedd és Március 30, szerda között ezzel napra párhuzamosan, nagyon fontos, hogy ne akarjunk ágyúval verébre lőni, ne mondjuk-érezzük-gondoljuk, hogy „Húúú, ez a Duálpárom, Ikerlángom, Lélektársam”. Bőven elég nekünk, ha ott egy rendes ember, akivel boldogok vagyunk. Itt is az Arany Középút a fontos. Még ha ott is van a nagy transzcendens összetartozás-élmény, legyen az bármilyen emberi kapcsolatunk, ne fújjuk fel, hanem azért tegyük is a mindennapi dolgainkat. Ha nincs is ott, azt se fújjuk fel, hanem tegyük a mindennapi dolgainkat. (Vénusz Halakban szextilben Plutoval Bakban)

Ez viszont kevésbé akarózik teljesen beindulni, menni. Március 22, kedd és Március 30, szerda között olyanok lehetünk, mint egy magzat, nyolc-kilenc hónapos korában. Tudja, hogy meg kellene születni, világra kellene jönni, elkezdeni az aktivitásait a fizikai síkon, de nem akaródzik. Muszáj itt kinyomnunk saját magunkat, és törekedni arra, hogy megtaláljuk az egészséges egyensúlyt a külvilág és a belvilág, az aktivitás és a befogadás, passzivitás között. (Vénusz Halakban szemben Jupiterrel Szűzben)

Március 22, kedd és Március 30, szerda között ezekből az egyszerre aktív fényszögekből létrejön egy Derékszögű Háromszög. Ez mindig a ’radar alatt’ stratégiáját igényli tőlünk, azaz nagyon körültekintőnek, óvatosnak, türelmesnek kell lennünk. Ugyanakkor bármilyen radikális változást érdemes itt nem megtenni, elkerülni, nem komolyan venni. Mivel a Vénusz lesz a ’gyors, mozgó’ bolygója ennek a háromszögnek, sok párkapcsolat elvérezhet, illetve sok hölgy tapasztalhat magán elbizonytalanodást, ok nélküli depressziót, zavarodottságot. Mivel a két Férfi-bolygó férfias, tüzes jegyekben van ekkor, a férfiak dolga ennek lemenedzselése, de nekik meg pont arra kell figyelniük, hogy túl indulatosak, türelmetlenek, intoleránsak lehetnek a dolgokkal, vagy a behúzódott társsal kapcsolatban. Nagyon érdekes, átmeneti hét lesz március utolsó hete, ahol a magzatburkot és magzatmázat vetjük le magunkról, emiatt ott lesz a billegés a Múlt és a Jelen-Jövő, a bent és a kint, a kevés és a sok között. (Vénusz Halakban- Szaturnusz Nyilasban- Jupiter Szűzben Derékszögű Háromszög)

Március 22, kedd és Március 27, vasárnap között, mialatt a lényünk szunnyadozhat, egyéb részeink beindulhatnak, berobbanhatnak. Ez méginkább az óvatosságra, körültekintésre ösztönöz bennünket. Mintha a lovak kirúgnának, de a kocsin még rajta lenne a fék, vagy éppen pakolnak rá. Az igazi művészet március utolsó hetében az egyensúly megtalálása, ez a fényszög is ezt jelzi. (Merkúr Halakban-Kosban trigonban Marssal Nyilasban)

Március 23, szerda és Május 7 (!), szombat között újabb ’ollónyitó’ fényszög lesz aktív. A Külvilágban megjelenő agresszió és állatiasodás, valamint Nyugati világunk gyorsulása és vergődése elveheti a kedvünk az egésztől. Mégis, pont, hogy ösztönöznie kellene. Minél nagyobb a káosz kint, annál nagyobb rend tud lenni bent és kicsiben, a dialektika elve alapján. HA már nem vágysz arra a drogra, amit az elmúlt pár évtized nyújtott neked és mindenkinek, új dolgok után kell nézned, és Valódi értékek után. Ezek lesznek a Társ, a Kommuna, Család, Tisztesség. Minél nagyobb a káosz kint, annál inkább. Nagyon figyeljünk oda, hogy ne menjünk el se az Állatiasodás, agressziózás, se a depresszív, nincskedvemélni attitűd felé. Ez már tavaly nyár óta téma, onnantól idáig gyakoroltuk be, innentől lesz már működően is a dolog. (Mars Nyilasban kvadrátban Neptunusszal Halakban)

Március 26, szombat a hónap, talán az év, legjelentősebb napja. A Szaturnusz bolygó hátrafelé indul a Nyilas jegyébe. Amikor 2014.december 24-én belépett, satuként szorítani kezdte a nagy, sárga felfújt lufit, a mai Nyugati világot és társadalmat, ami kívül csillog, ’spirituális’, ’liberális’, de semmi teljesítmény, alap, érték nincs mögötte a valóságban: úgy az egyes emberekben általában, mint a kollektív országokban, cégekben, rendszerekben. Szorította, az ellentartott. Szorítja, ellentart. Ezt a lufit kezdi március elején a Mars cigicsikkel és tűvel szurkálni, miközben a Szaturnusz egyre szorítja.

Ahogy hátrafelé indul a Szaturnusz, a szorítása mellett elkezd oldalirányú dörzsölő mozdulatokat is végezni a lufin, miközben a Mars tovább szurkálja. Március 26 és Augusztus 13 között lesz retrográd a Szaturnusz a Nyilas jegyében. Teljesen kivérezteti a Nyilas jegyét, ami vagy idén össze is omlik, mint Nyugati világ, Európai Unió, vagy legkésőbb 2017. december 19-ig, amíg a Szaturnusz a Nyilas jegyében van. Mindez szintén arra késztet, hogy ne utazgassunk, ne higgyük el a ’szabadság-testvériség-egyenlőség’, ’mindent lehet’ elveit, mivel semmi alapjuk nincs a Valóságban, és a valódi Életben. Ne vegyünk fel hitelt, ha tehetjük, minél kisebbet, ha kell, vegyük ki a pénzeinket részvényekből, euroból, devizából. Ne vetítsünk a külvilág felé, ne mutogassuk magunkat, legyünk szerények, egyszerűek és praktikusak: kb mint a 70-es években.

Március 27, vasárnap és Április 2, szombat között figyeljünk oda, hogy minden Új dolog, amibe belekezdünk, megfeleljen ezeknek az elveknek. Legyen rá pénzünk.  Legyen értelme. Építsen, és minél Emberibben, lokálisabban. Minél kevésbé legyen légvár, minél kevesebb áttét és tényező legyen benne, minél egyszerűbb, átláthatóbb és soros kapcsolású legyen. Ha választanunk kell a becsületes, de hosszabb, és a sumák, de rövidebb között, válasszuk a becsületes, munkásabb, hosszabb, Valódit.
A kollektívban, a külvilágban ugyanakkor egyre nőhet a feszültség, szóban-tettben-gondolatban agresszió, kapkodás, frusztráció, idegengyűlölet. Amikor ezeket vesszük észre magunkon, álljunk meg, vegyünk egy pár mély levegőt, seperjük le magunkat energetikailag, és tegyük tovább a kulturált, kitartó, becsületes, építkező dolgainkat. (Merkúr Kosban trigonban Szaturnusszal Nyilasban)

Március 28, hétfő és Április 2, szombat között, ezzel teljesen párhuzamosan, olyan hatás lesz, ami tovább növelheti a zavarodott, uszító, csiki-csukiztató dolgokat. Feljöhetnek dolgok a saját tudatalattinkból, a kollektív tudattalanból, országok fájdalomtesteiből: minden ez, csak nem Valódi, nem Itt és Most. Amikor azt érezzük magunkat, hogy egyszerre vagyunk hűvösek és gyűlölködők, fagyosak és dühösek; ez az. Azt tudjuk tenni, hogy tudatában vagyunk mindennek, és igyekszünk egészséges távolságot tartani magunkban az így feljövő ’érzések’ és ’gondolatok’-tól, megőrizzük nyugalmunkat, és a helyes utakon beszélünk, cselekszünk, érzékelünk. (Merkúr Kosban kvadrátban Plutoval Bakban)

Március 29, kedd és Április 4, hétfő között ez a felfokozódás, felhevülés, radikalizálódás tovább tud erősödni: még ennél is. Teljes megvadulás lehet szóban-tettben-gondolatban, egyéni szinteken és a kollektívben is. Aki teheti, érdemes ebben az egy hétben kerülni a repülést, az autópályákat is, vagy ha muszáj, akkor nagyon körültekintően, lassan, lassítva közlekedni, haladni.
Pozitív aspektusában és olvasatában, egészen újszerű megközelítésben kezdhetjük el látni a dolgainkat, illetve a napi rutinunk, a cselekvéseink olyan dolgok irányába tudnak menni, amiknek nincs közvetlen előzménye, vagy eddig szunnyadtak. Az az Új, amire 2012, tágabban 2008 óta vágyunk, meg tud születni, meg tud indulni! Legyünk emiatt nagyon kulturáltak, óvatosak, de állhatatosak és motiváltak is az építkezésben, az Új-ban. (Merkúr Kosban együtt Uránusszal)

Március 30, szerdán a Jupiter bolygó szembenállásba lép a Neptunusszal a Halak jegyében. Egyszer már előfordult tavaly augusztus-szeptember környékén. Akkor azt írtam rá előtte, hogy „eldurrantja majd a menekültlufit, és hömpölyögni fog az emberáradat”. Emlékezhetünk is, akkor ostromolták meg Magyarország déli határait (szó szerint), lettek terelve kerítésekkel a jugoszláv államok irányába, majd Ausztriába, tűntek fel a déli megyékben, majd Budapest belvárosában, és vonult az ár Nyugatra. Ugyanez kulminálódott november 13-a pénteken a párizsi terrortámadásban, és gyakorlatilag Európa totális lezárásában, a tömegrendezvények megszüntetésében, kijárási tilalomban, ami a hömpölygés után a természetes dialektikai reakció.
Így, hogy egyszer már meg is tapasztaltuk, valami hasonló várható, és ha megfigyeljük, pont akkor indul a fényszög, amikor az időjárási körülmények a legkedvezőbbek, nincs hó, fagy, eső, sár, kellemes tavaszi kontinentális klíma van, a Nap és a Merkúr, a két fő világi bolygó pedig a Kos jegyében van. Erre a három hónapra, úgy általában persze jópár évre 2014 karácsonya óta, érvényben van tehát, hogy húzódjunk be, kerüljük a tömegrendezvényeket, és foglalkozzunk kicsiben, lokálisan az életünk építésével. Törekedjünk a kevesebb, minőségire. Ugyanakkor az is fontos a fényszöggel kapcsolatban, hogy hagyjunk fel a ’spirituális’ identitás építésével, foglalkozzunk szinte és kizárólag világi dolgokkal, és akkor nyúljunk lelki, szellemi, spirituális dologhoz, amikor gyógyítani szeretnénk valamit, előző életből, múltból, jelenből, jelenben. Aktívan, proaktívan, kifelé-felfelé azonban kerüljük a spirituális dolgokat. (Jupiter Szűzben szemben Neptunusszal Halakban)

Március 31, csütörtök és Április 10, vasárnap között ismét-újabb fényszög adja majd az ’olló nyílását’. Ha szerények, állhatatosak, csendesek tudunk lenni, akkor Újjászületünk, életünk nagy erővel és sebességgel meg tud indulni és épülni. Különösen pedig mi leszünk képesek elengedni a 2008 óta tartó időszakot, sőt, akár egész életünk fájdalmait, sérüléseit, szenvedéseit, a hozzá kötődő sérüléseket.
Ha belépünk a Vadak táborába, onnan vehetjük észre, hogy életünk látványosan és gyorsan leépül, küszködővé és nehézzé válik. Megreked minden a Kezdet szintjein, és mi fogjuk már csak elhinni, hogy ez mennyire szép, jó és teljes. Április 19-ig tegyünk félre szinte mindent, ami ’spirituális’, éljük meg a lelkiséget és nemességet amolyan Vidéki, egyszerű, ösztönösen jó, világibb módokon. (Nap Kosban trigonban Szaturnusszal Nyilasban)

2014 karácsonya óta, azaz a tavalyi év során a Nyilasban járó Szaturnuszból csupán ízelítőket kaptunk. „Jó, oké, jönnek a migránsok, van pár a Keleti pályaudvarnál, aztán továbbmennek. Jó, oké, görög válság, maximum nem oda megyünk nyaralni. Jó, párizsi terrortámadás, végülis kb száz ember halt meg, itt nagy baj nincs.” Gondolhattuk. A tavalyi év ugyanakkor előkészítő is volt: az Emberségre. Nem olyan ’emberségre’, amiket spirituális könyvekből, csopikból tanulsz meg, mert az virágsziromhintés a szemétdombra, nem a szemétdomb ellapátolása. Olyan Emberségre, ahol egységben van a Fizikai, az Érzelmi és a Gondolati test, és ezek harmóniájából, ajándékként jelenik meg a Lélek, a Spirituális test. Olyan Emberségre, ahol nem hirdeted fennen, hogy milyen tanfolyamokat végeztél, nem csekkolsz be, hogy jógázni voltál. Nem tolod a lecsúszó tömegek arcába, hogy merre jársz a világban, mert vagy nem engedhetik meg maguknak, vagy nem érdekli őket, mert épp ők is tolnak éppen.

Arra készítettek fel, hogy a társadalom működő módjaihoz találjunk vissza. Kicsiben, példaértékűen. Hogy saját bőrünkön mutassuk a példát, hozzuk létre ezeket a jellegeket. Sokan még lemaradtak a 2000 és 2012 között divatos „Te vagy a tükör”, „Bevonzottad”, „Nálad a kulcs” mondatok ismételgetésénél, de az Élet már új kihívásokat támaszt. Már sűrűbb és gyorsabb az energia. Ehhez kellett szigeteket kiépíteni, és minden segítség adott volt hozzá! :) A lelkünkben rendrakással és a fizikai síkon az életünkben mértéktartással és szorgalommal. Aki ezt tette, ezt megtette, az nyugodtan nézhet a következő hónapok elé, mert irányban van, és megvan a rutinja. Aki ezt nem tette, lustaságból, ignoranciából, téveszméből, annak gyorsan fel kell zárkóznia, mert a külvilág elkezd gyorsulni, és egyszerre növekvő tanácstalanság, és ebből eredő frusztráció, és agresszió tud ott lenni. Emberségre fel! :)


Forrás: http://zoldkor.blog.hu/

Szolj hozza!!

Feliratkozom a bejegyzesekre | Feliratkozom a hozzaszolasokra

- Copyright © Fehér Lótusz - Skyblue - Powered by Blogger - Designed by Johanes Djogan -