Üzemeltető: Blogger.

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Üzenetek. Összes bejegyzés megjelenítése

Sinetha üzenete a Galaktikus Föderációtól (2016. 08. 26.)

Yehudah által

Selamat Majon! Ismét itt vagyunk! Sinetha vagyok a Galaktikus Fénycsaládok képviseletében. Ebben a formában régen találkoztunk, de eljött az ideje, hogy elmondjunk egy-két dolgot.
A legfontosabb, hogy mindent a terv szerint halad. Elégedettek vagyunk azzal, amerre haladtok. Tudatosságotok és ezzel együtt bolygótok tudatossága is folyamatosan kiterjed és változik de sokatokat visszatartanak még a régi minták és beidegződések. A sötét erői pedig fáradhatatlanul próbálkoznak, hogy meghiúsítsák a tervet. A mi feladatunk, veletek és a Belső Földi testvérekkel együtt, hogy ezeknek a próbálkozásoknak elejét vegyük.
Érezzük, hogy a világban zajló folyamatok sokatokban aggodalmat, félelmet szülnek ezért fontos visszaemlékeznetek valódi, végtelen természetetekre és arra, hogy Teremtők vagytok. Mindannyian, egytől egyig. Végtelen kiterjedésű, sokdimenziós fények vagytok, melyek minden dimenzióban egyszerre teremtenek, szünet nélkül. Ha ezt az erőt tudatosan használjátok, jelentős haladást értek el mint magatok, mint egymás életében. Úgy lehetne mondani, hogy vizualizáljatok szívvel. Képzeljétek el az elmében, amit el akartok érni, de szívetekből sugározzátok ki és hagyjátok megvalósulni.
A megrekedt gazdasági folyamatok is előre mozdulóban vannak, a kiáradás folyamatos. A hatalom még mindig a pénzbe kapaszkodik, több országban újabb kibocsátások várhatók, de a problémákat nem oldják meg. A megújuló energiaforrások terjedése erősödik és ez kellemetlen a hatalomnak. Nem termel hasznot. Ki kell tartanotok, az út kész. Veletek együtt dolgozunk.
A vándorló keleti népek problémája is a hatalom műve, mesterséges zavar. Gyakoroljatok megértést, elfogadást és szeretetet a helyzet orvoslására. Emlékezzetek: erőszak egyetlen problémára sem lehet megoldás. A szeretet a válasz mindenre!
Rengeteg dolog történik, sok a tennivaló, de együtt kell dolgoznunk ahogy tesszük is. Ha a Tanács úgy határoz rövidesen újra találkozunk. Maradjatok békében, szeretetben és egységben!

Sinetha

Angyali útmutatás a június 20-i hétre

Megbízható útmutatás

Csodálatos ötletet kaptál válaszként az imáidra. Ez az ötlet valóságos és megbízható. Biztonságosan belefoghatsz magvalósításába, tudván, hogy utad minden egyes lépésénél melletted leszünk. Kérj tőlünk segítséget, és maradj nyitott támogatásunk befogadására - az ötletedhez szükséges összes dologgal kapcsolatosan.

Azért kaptad ezt a kártyát, mert az angyalok szeretnék, ha hinnél az ötleteidben, mert ezek imáidra érkező feleletek, és bízhatsz bennük. Támogatunk téged, amint fokozatosan tettekben is megvalósítod ötleteidet, mindaddig, míg rendszeresen bejelentkezel az angyaloknál, hogy folyamatos útmutatásban legyen részed. Amikor csak sebezhetőnek érzed magad, kérd meg angyalaidat, nyugtassanak meg érzelmi, spirituális és anyagi vigasszal.

A lap további jelentései: Ne aggódj a részletek miatt, hiszen azok maguktól megoldódnak, miközben az úton haladsz. Vágj bele! Ötleted hiteles és isteni sugallatú. Biztonságos a számodra a változtatások beiktatása és a továbblépés.



Ehhez az üzenethez Doreen Virtue Napi útmutatás angyalodtól c. kártyacsomagját használtam. Az üzenet csak tájékoztató,útmutató jellegű,nem minősül hivatalos prognózisnak.

Forrás: dudus.hu

Angyali útmutatás a március 7-i hétre

Porszívózd ki a félelmet!

Fordulj Mihály és Rafael arkangyalhoz, hogy megszabadítsanak téged és a környezetedet, ezt a helyzetet és minden érintettet a félelemalapú energiától.

 
Azért választottad ezt a lapot, mert te (vagy egy hozzád közel álló ember) magadba szívtál valamilyen félelemenergiát. Ezt létrehozhattad te magad valami rossz előérzetből, vagy eredhet abból, hogy együtt voltál valakivel, aki fél.

Amikor fáradtnak érzed magad, vagy valamilyen szer hatása alá kerültél (például egy kocsmában vagy egy bárban voltál), szánj időt a hátramaradt energiák eltávolítására. Ezt a folyamatot bárhol, bármikor elvégezheted, még akkor is, ha mások is vannak a közeledben. Ezt a „porszívózást” mások számára is elvégezheted – személyesen is és a távolból is (csak előtte feltétlenül kérd szóbeli vagy pszichikus engedélyüket).


Ehhez az üzenethez Doreen Virtue Angyali üzenetek c. kártyacsomagját használtam. Az üzenet csak tájékoztató,útmutató jellegű,nem minősül hivatalos prognózisnak.

Forrás: dudus.hu

- Copyright © Fehér Lótusz - Skyblue - Powered by Blogger - Designed by Johanes Djogan -