-
Azok az emberek, akik a spiritualitás útját járva emelkedett tudatosságukat sugározzák szét a környezetükbe. Ez legtöbbször a túláradó nyuga...
-
Ismét egy érdekes filmmel talákoztam nemrég,szeretném veletek is megosztani. A reinkarnációról szól,ezért akinek ez nem fér bele a világ...
-
A bőség áradása Pénzügyi helyzeted orvoslására először is engedd át nekünk a pénzzel kapcsolatos aggodalmaidat. Mi majd megmutatjuk az utat...
-
Őseink még tisztában voltak a természet adta lehetőségekkel és fel tudták venni a harcot bármely betegséggel szemben, ami megtámadta szervez...
Üzemeltető: Blogger.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: érzelmek. Összes bejegyzés megjelenítése
Érzelmileg túlfűtött 2018-at ígér a számmisztika
A 2018-as naptári év egy sebesen változó energia-hullámon visz majd keresztül minket, ugyanakkor lehetőséget hoz az enyhülésre, és isteni kapcsolódásra is.
2018 számainak az összege 11, e mellett az év ajándék száma a 9 (1+8=9). A 11-es számban benne rejlik az a látásmód, miszerint többé nem elégszünk meg a régi szokásokkal életünk egyik területén sem. Mindez a 9-es szám intenzitásával, szenvedélyével és a spirituális felébredés iránti vágyával társul, így ezt a két nagyon érdekes tánc partnert kovácsolja majd össze 2018 ritmusa.
Polarizáció
2018 egy olyan izgalmas áramlást tár majd fel előttünk, amelyet még nem tapasztaltunk ezelőtt, és képessé kell hogy váljunk a felfokozódó energiák kezelésére. A 11-es szám igen szélsőséges tud lenni: ahogy sokan fognak inspirációt érezni arra, hogy egy emelkedettebb úton vezessék az életüket, úgy sokan meg is törnek majd. A mentális összeroppanások és a társadalmi instabilitás fokozódása sok drámát és problémát fog szülni, és ezzel együtt egyre inkább szükségessé válik, hogy minderre egy magasabb tudatszintről reagáljunk.
Ezért az emberiség a tudatosság emelkedésében (Vízöntő kor) egyre inkább olyan megoldásokat keres, ami felismerni és megoldani igyekszik az emberek szenvedését, mielőtt ők rossz döntést hoznának.
Mint egyének, pedig azon kapjuk majd magunkat, hogy fellázadunk minden ellen, ami az előző 3 évben fájdalmat, megszorítást vagy kicsinyességet jelentett. “Többé nem zárhatsz ebbe a ketrecbe!’” – lehet minden egészségtelen kapcsolat zöngéje.
Értsük meg a lényeget!
Ennek a robbanékony intenzitásnak az oka az ajándék számban rejlik, a 9-esben a 18-ason keresztül. A 18 a mesteri életciklus szám, ami azt jelenti, hogy most tényleg helyesen kell értelmeznünk bizonyos “leckéket”, különben elég sanszos, hogy még 9 évig újra ismételjük őket.
Itt biztos felkaptad a fejed, szóval álljunk meg egy pillanatra, hogy biztosra menjünk, hogy az élet emelkedettebb ösvényén maradsz-e. Minden tizennyolcadik évben megvan az egyéni lehetőségünk arra, hogy új életciklusba kezdjünk. A fogas kérdés az, hogy ezt “Megértetted-e?”, azaz megértetted-e a leckéd lényegét, és azt tanultad meg belőle, amit meg kellett tanulnod, vagy tovább ismétled a drámát?
Mivel minden gyorsan változik ez évben, most nagyon ébernek kell lenned, hogy elcsípd magad mielőtt észrevétlenül belezuhannál régi mintáidba. Ehhez segítségre van szükségünk, és erre nagyon jó gyakorlat az újév első időszakára (40 napos gyakorlásra) a “Változás Meditációja”. Mindannyian szeretnénk változást hozni az életünkbe, és ezzel a gyakorlattal meg is adjuk az esélyt az Új Kezdeteknek.
A 18-as ajándékához és a mesteri ciklushoz az emberiség felemelkedése is kapcsolódik, és itt kezd az egész érdekes lenni. A bolygó kollektív tudatának is vannak olyan leckéi, melyet meg kell tanulnunk és véghez kell vinnünk. A 9-es és a 18-as a mesterré válás és a beteljesülés számai. Ez gyakran úgy játszódik le, hogy addig erősödnek bizonyos történések, amíg nem tanuljuk meg a leckét. A globális felmelegedés is pl. ennek a tanulásnak a része. Kaliforniában az erdőtüzeket több hét megfeszített oltási kísérlete után sem sikerült eloltani. Érdekes, hogy a 9-es a számhoz a tűz elem tartozik, kiegészítve azt az éter elem kereszt-váltójával.
Ahogy a dolgok felforrósodnak
De nemcsak a fokozódó tüzekkel és szárazsággal kell szembenéznünk ez évben, a hő az emberek viselkedésére is hatással lesz. Vedd észre, amikor a dolgok kezdenek felforrósodni, és kerülj ki a hatókörzetből. Elég egy kipattanó szikra valaki forrongó dühéből ahhoz, hogy pokoli őrület törjön ki.
A 9-es szám a Finom Testet jeleníti meg, ami képessé tesz, hogy olvass a sorok között és érzékeld a ki nem mondott lényeget, azt, ami valójában történik. Pl. A könnyek azáltal is elkerülhetők bizonyos helyzetekben, ha észreveszed, amikor valaki dehidratált vagy leesik a vércukra, és a megfelelő támogatást adod a pillanatban.
A 9-es szám a női energiákat is képviseli, szóval, mind a kollektív tudatnak, mind az egyén számára akad néhány tanítás, amit különösen meg kell tanulnunk most nőként ez évben. Ehhez van két film, amit nagyon ajánlok: “A nő kétszer” (eredeti cím: Sliding Doors) Gwyneth Paltrow főszereplésével és “A lány a vonaton” (eredeti cím: The Girl on the Train). Mind a két film olyan mély és alapvető problémákat feszeget, amelyek nagy mértékben érintik a nőket: elnyomás egy párkapcsolatban, önbecsülés, választások, legyőzöttség érzete és egy második esély. Tanulj más hibáiból és állítsd le az ismétlődő mintáidat.
Tovább vizsgálva a 11-est, érdemes megjegyezni, hogy ehhez a számhoz tartoznak a kapcsolatok is, kapcsolatunk a Magasabb Énünkkel, vagy az istenivel is. Mivel “Róma” sok szinten ég, fontos hogy megerősítsük kapcsolatunkat a “forrás-energiával” vagyis azzal, ami “soha nem hagy el, vagy soha nem hagy magunkra”. Minthogy minden ember hibázik, vagy alkalomadtán vannak rossz napjai is, ez a “soha nem hagy el” energia csak éteri szinten létezik igazán.
Ezen felül, a 11-es szám a Végtelen Hangrezgésre is utal, ami minden mantra és gyönyörű spirituális zene tárháza. Mivel szükséged lesz valamire, ami lehorgonyoz, amire támaszkodhatsz, ami túlmutat rajtad, ezért mindig legyen kéznél a mantra gyűjteményed.
Amikor mások a sötétséget, te a fényt válaszd!
Ez a lehorgonyozás az, amit Yogi Bhajan “Tek”-nek (ejtsd: ték) nevezett. Azt mondta, a “Tek”-ed az, ami megtámaszt akkor, amikor erősödnek a szelek, és úgy érzed, mintha fellöknének.
A Tek szó a Rakhe Rakhenhar imából származik, ami része a Vízöntő Sadhana mantráknak. Yogi Bhajan azt mondta, ennek az imának hatalmas védelmező ereje van. Egy csillagközi politikai pillanatban Michelle Obama pl. arról beszélt, hogy milyen kihívást jelent a férfi energia alacsony és agresszív oldala (megjegyzés: nőkben és férfiakban egyaránt létezik a férfi oldal és a férfi energia). A beszédében azt mondta: “Amikor ők süllyednek, te emelkedj!”
Ez az, ahogy a nőknek reagálniuk kell a jelen kulturális légkörében. Ne hagyd, hogy a másik agressziója és forrongása megégessen; helyette emelkedj magasra, emelkedj felül.
Legyen 2018-ban közös jövőképünk egy olyan tér-idő intervallum, ahol Isten teremtményei harmóniában, és tökéletes mennyei összhangban léteznek, ahol a jóindulat és a melegség elhozza a gyermeki és állati birodalomba is egyaránt a biztonságot, a szeretetet és a védelmezést. Úgy legyünk egymás támaszai ezen vízióban, mint ahogy a parton álló világítótorony: ami önmaga fényét árasztva segít mindenkinek hazatalálni.
Forrás: satnamjoga.hu

Ne vegyél mindent magadra
"Ne vegyél semmit személyesnek! Semmit sem tesznek mások, mert miattad van. Amit mások mondanak vagy tesznek, egy vetülete a saját valóságuknak, a saját álmaiknak. Amikor immunis vagy mások véleményére és cselekedeteire, akkor nem leszel áldozata a szükségtelen szenvedésnek." - Don Miguel Ruiz
Egy olyan világban élünk, ahol az emberek nem mindig kedvesek egymáshoz. Ahol az emberek barátságtalan és szeretet nélküli szavakkal beszélnek egymáshoz és egymásról. Mivel úgy gondolom, hogy mindig van egy jobb módja annak, hogy kezeljük a negativitást és azokat az embereket, akik ezeket a negatív hangulatokat terjesztik, úgy döntöttem írok arról, hogy hogyan ne vegyük többé a dolgokat személyesnek, és hogyan éljünk békében és harmóniában.
1. Ez nem rólad szól, hanem róluk
"De nem az bánt téged, amit mondok neked; olyan sebeid vannak, melyeket megérint, amit mondok. Te okozol fájdalmat magadnak. Nincs rá mód, hogy személyesnek vedd." - Don Miguel Ruiz
A legtöbb ember nagyon nincs tudatában a saját tudattalanságának, kivetítik saját sötétségüket, saját fájdalmukat és belső küzdelmüket a körülöttük lévőkre. Azon felismerés hiánya, hogy mi van kívül, nem probléma, hanem inkább az, hogy mi van belül. És a legtöbb dolognak, amit az emberek mondanak és tesznek vajmi, vagy semmi köze sincs azokhoz az emberekhez, akiket "leírnak", de sokkal több köze van önmagukhoz, és ahhoz a belső harchoz, amivel szembenéznek.
A szavak, melyek elhagyják az ember száját, a tettei és a viselkedése sok dolgot felfed, mely mélyen az ember szívében van elrejtve. A szavaik nem írják le azokat az embereket, akiket "támadnak", és nem fedik fel, milyenek mások. De helyette felfedik a saját fájdalmukat, szenvedésüket, sötétséget és a sebeket, ami jelen van bennük. Feltárják a fájdalmat, ami jelen van a szívükben. És ez az, amiért annyira fontos, hogy ne vegyük a dolgokat személyesnek, és mindig emlékezzünk arra, hogy ez nem rólunk szól, hanem róluk.
2. Ne szentelj neki túl sok figyelmet
A gondolatoknak hatalmuk van, teremtő erejük. És mivel nincsenek tétlen gondolatok (minden gondolat létrehoz egy hitet, meggyőződést, melyek később a valóságoddá válnak), nagyon fontos, hogy ne időzz el azon a negativitáson, ami elhagyja ezeknek az embereknek a száját. Nagyon fontos, hogy ne szenteljünk túl sok figyelmet a negatív dolgoknak, amit az emberek mondanak vagy tesznek. Mert ezeknek a dolgoknak megvan az a hatalma, hogy megmérgezzék a szívedet, az elmédet, a testedet és az életedet.
"Az emberek hajlamosak a bőkezűségre, amikor az ostobaságot, a félelmet és a tudattalanságot osztogatják. És miközben elég lelkesnek tűnnek, hogy megetessék veled a negativitásukat, ne feledd, hogy néha szükségünk van spirituális és érzelmi diétára. Légy óvatos, hogy mivel táplálod az elmédet és a lelkedet. Tankold fel magad pozitivitással, és hagyd, hogy ez az üzemanyag hajtsa a pozitív tetteidet." - Steve Maraboli
3. Csak légy önmagad
Bernard Baruch mondta ezt a legjobban a következő szavakkal: "Légy, aki vagy, mondd ki, amit érzel, mert azok, akik számítanak, nem bánják, és akik bánják, azok pedig nem számítanak!"
Tedd mindig azokat a dolgokat, amiket a szívedben érzel, amit úgy érzel meg kell tenned, és ne gondolkozz túl sokat azon, hogy mások mit mondhatnak rólad. Soha ne legyen mások véleménye sokkal fontosabb rólad, mint a saját magadról alkotott véleményed. Ne feledd, a te munkád itt ezen a Földön az, hogy légy igaz önmagadhoz. Tisztelni a szívedet és lelkedet, mert járni a saját életed útján fontosabb, mint olyan úton, melyről más úgy gondolja, hogy azon kellene járnod. Ha bizonyos emberek nem értenek egyet azzal, ahogy éled az életed, az az ő problémájuk, nem a tiéd.
4. Hogy mások mit gondolnak rólad, az nem a te dolgod
A Tao te Kingben (i.e. 500), mely sokak szerint a legbölcsebb könyv, amit valaha írtak, van egy nagyszerű sor, ami így hangzik: "Törődj az emberek jóváhagyásával, és a rabjuk leszel." És az igazság az, hogy ha egyszer elkezd érdekelni, mit gondolnak rólad mások, és elkezded keresni a helyeslésüket és jóváhagyásukat, és személyesnek venni mindent, amit mások mondanak és tesznek, azonnal a rabjukká és szolgájukká válsz. Ne tedd lehetővé számukra, hogy ebbe a helyzetbe hozzanak téged! Emlékeztesd magad folyamatosan, hogy amit az emberek gondolnak vagy mondanak rólad, az nem a te dolgod. És hogy a negativitásuknak kevés, vagy semmi köze hozzád, de sokkal inkább köze van ahhoz, hogy kik ők valójában.
5. Nem éri meg az idődet és energiádat
Hihetetlen, hogy mennyire érdekel bennünket, hogy mások mit gondolnak rólunk. És mennyi időt és energiát vagyunk hajlandóak elvesztegetni, hogy megpróbáljuk megérteni, hogy bizonyos emberek miért nem szeretnek minket. Hogy miért döntenek úgy, hogy oly módon beszélnek és viselkednek velünk, ami nem mindig barátságos és szeretetteljes. Ahelyett, hogy azokra összpontosítanánk, akik szeretnek és becsben tartanak bennünket, és ahelyett, hogy szeretettel és jósággal táplálnánk a szívünket és a lelkünket úgy döntünk, hogy elidőzünk azok negativitásán, akik nem szeretnek bennünket. Ezen felismerést elmulasztva nem csak az értékes időnket és energiánkat pazaroljuk, hanem megmérgezzük az elménket, testünket és lelkünket, ami mellesleg nem is éri meg.
6. Az emberek azt adják, ami a szívükben van
Igazán úgy hiszem, hogy mindannyian az adás veleszületett szükségével születünk. Felajánlani a körülöttünk lévőknek azt, ami a szívünkben van. Azok az emberek, akikben béke van, és akiknek a szíve telve van szeretettel, kedvességgel és együttérzéssel, szeretet adnak mindenkinek, akivel kapcsolatba kerülnek. Örömöt, nevetést, békét és boldogságot adnak. Míg azok az emberek, akik szoronganak, és akiknek a szívén sebeket ejtett a sok kihívás, megpróbáltatás és fájdalmas tapasztalat, ami keresztülmentek, ők félelmet, fájdalmat és sok negativitást adnak. Mert ez az, amit fel tudnak ajánlani az adott pillanatban. Az emberek azt adják, ami a szívükben van, se többet, se kevesebbet.
7. Soha ne tévesszük össze a személyt a viselkedésével
Mindannyian tudjuk, hogy a gyerekek tisztán és ártatlanul születnek, és minden amit nyújtanak, az ő kifogyhatatlan szeretetük. De ahogy idősebbek lesznek, és ahogy elkezdik megtapasztalni az életet a sokféle hiedelem és korlátozás szűrőjén keresztül, amit átvesznek azoktól, akik körülöttük vannak, az ártatlanságuk kezd elhalványulni. És ha kezdetben a szeretet szemén keresztül néztek az életre és mindenkire maguk körül, miközben az egész világot tiszta és szerető szívvel fogadták, ahogy idősödnek, és ahogy keresztülmennek az életen, megtanulták azt, hogy nem biztonságos így élni az életet. Így a szeretet, ami egyszer a tiszta és ártatlan szívükben volt, lassan, de biztosan átadja helyét egyre inkább a sokfajta félelemnek. Félelem, mely arra "kényszeríti" őket, hogy barátságtalan és nem szerető módon cselekedjenek, ami sok fájdalmat és szenvedést okoz számukra, és a körülöttük lévőknek.
Ne vedd magadra! Ne tedd az ő fájdalmukat a saját fájdalmaddá! Segíts nekik, ha tudsz, adva a szeretetedből, együttérzésedből és megértésedből, és segítsd őket annak megértésében, hogy a szeretet a valódi természetük, míg a félelem nem más, mint egy illúzió. Ha ezt mégesm tudod megtenni, győződj meg róla, hogy nem táplálod a fájdalmukat barátságtalan és nem szerető módon reagálva, mert összezavarva őket csak még több szenvedést hozol az életükbe, és a sajátodba is.
8. Őrizd a szívedet, mivel minden, amit teszel, belőle fakad
Nem számít, hogy mit mond neked vagy rólad valaki, és nem számít, hogy mennyi negativitást próbálnak esetleg hozni az emberek az életedbe a tetteikkel és a viselkedésükkel, soha ne engedd a fájdalomnak, amit okoznak, hogy gyűlölködővé tegyen. Soha ne engedd, hogy elöntsön a harag, mely folyamatosan mérgezi a szíved jóval azután, hogy "megharapott a kígyó". Tartsd tisztán a szívedet, mentesen a negativitástól, a gyűlölettől és a haragtól. Minden, amit csinálsz, áramoljon a szíveden keresztül.
9. Engedd a szeretetnek, hogy megbocsásson
"A félelem elítél, a szeretet megbocsát. A megbocsátás felülbírálja azt, amit a félelem létrehozott." - A csodák tanítása
Amikor még kicsi voltam, és én és a testvéreim vitatkoztunk vagy harcoltunk egymással, az egész végén gyakran futottam az anyukámhoz, és panaszoltam el a kegyetlen dolgokat, melyeket a testvéreim mondtak, vagy tettek velem. És az anyukám mindig ugyanazt a dolgot mondta nekem: "Ha te vagy a nagyobb megbocsátasz, és elengeded..."
Annak ellenére, hogy a legtöbben úgy vélik, hogy a megbocsátás egy gyenge cselekedet, a dolog igazsága az, hogy a megbocsátás az erő jele, nem a gyengeségé. Nem azért bocsátasz meg, mert gyenge vagy, hanem mert elég erős vagy ahhoz, hogy felismerd, a harag feladása boldoggá tesz. És a nagyobb személy mindig megbocsát. Nem feltétlenül azért, mert úgy gondolja, hogy a másik személy megérdemli, hanem azért, mert tudja, hogy magával teszi. Mert tudja, hogy a megbocsátás megtisztítja az elmét és a szívet a negativitástól, az összes bántó dologtól, amit mondtak vagy tettek. Nyitva tartva a szívünket, lehetővé téve, hogy az élet sok ajándéka ránk zúduljon segít, hogy továbbra is szeretve, és értékelve érezzük magunkat.
10. A nyugalmad legyen a legmagasabb célod
Fordíts hátat azoknak a dolgoknak, melyek nem jelentenek számodra békét, örömöt és boldogságot az életben, és folyamatosan koncentrálj azokra a dolgokra, melyek szeretettel töltik meg a szívedet. A nyugalmad legyen a legmagasabb cél az életben, és ne hagyd semminek és senkinek, hogy azt megzavarja. Ne engedd semminek és senkinek, hogy megzavarja a belső békédet. Amikor szembekerülsz egy nehéz személlyel vagy helyzettel, kérdezd meg magadtól: "Hogyan tudom kezelni ezt a helyzetet, hogy ne zavarja a belső békémet?" És győződj meg arról, hogy csak oly módon cselekszel, ami segít fenntartani a belső béke és nyugalom állapotát.
Forrás: http://ujvilagtudat.blogspot.hu/

Érzelmi,tudati gátak hatásai a fizikai testre
Gátak
Normál tudatállapotban a fizikai test a tudat alatti tudatba táplált ösztönök kielégítésén munkálkodik, melyre a tudat felhasználásával tehet szert. Mivel a tudatba gátak vannak beépítve, így a test vágyainak kiélése kontroll alatt van. A gátak egy szelep- vagy zsiliprendszer szerint működnek. A szelepek reteszelve vannak, s részben a tudatba beépített alapnormák DNS, és a szerzett gátak (társadalmi morál, tabuk, stb.) által működtet, zsilipek szabályozottak.
A gátak szerepe az, hogy az ösztönöket kordában tartsák, s csak a tudat és tudatos tudat által engedett mértékben nyíljanak fel a zsilipek, hogy a szelepek által a gátak átjárhatóak legyenek. Az ösztönök kiélését jutalomként is felfoghatjuk. Az értelem, elme által kimért jutalomként részesülhet a test az élvezetek és a gyönyörök kiélésének lehetőségében.
Amikor a szuperego – felülbírálva az ego döntését – az ego által felnyitott zsilipeket reteszelve, elzárja a szelepeket, akkor elfojtásról beszélünk. Ez az ami a test és a lélek harmóniájának megbontásához, megbetegedéshez vezet.
Gátak, zsilipek, kapuk, szelepek
Az ember fizikai testének működése az ETK-ban beprogramozott és a DNS-ben található gének által az ösztön ÉN-be található program teljes kiélését célozza meg.
A teremtő elme által adott program a szeretet-energiára épülve a kéjvágy, gyönyör, öröm, boldogság és szeretet IDEÁLJÁT testben IDEOPLASZTIKA-ként megélni.
Az emberi testben lévő ösztön ÉN ezeknek az ideáknak a megélésére sarkallja a fizikai testet. Nézzük meg azt, hogyan történik ez az ember fejlődése során.
Magzat és csecsemőkor
A magzat 100 %-os ÖSZTÖN ÉN-nel rendelkezik. Azaz a DNS által megírt teremtő program korlátozás nélkül áramlik az egész testben. Mivel az ösztön ÉN zavartalanul kiélheti az összes vágyprogramot, így a csecsemőknél az ösztönvágy tökéletes testi-lelki harmóniájáról beszélünk. A magzat és csecsemő önmaga is kis zárt világában (mikrokozmoszában) él, számára nem létezik a külvilág. Így tehát nem akadályozzák gátak a testi és lelki harmóniát, azaz az áramlatok útjába nincsenek beépítve mesterséges akadályok. A csecsemő boldog.
Az áramlatokról
Mint a blokksémáról is látható, az ösztön ÉN-ből áramlatcsatornák indulnak ki és összekötve a tudatalattit, testet, tudatos tudatot, majd a felettes ént behálózzák az egész testet. Tehát az ember testi és lelki alkotóelemei az áramlatokkal mint érzelmi húrokkal össze vannak hangolva. Ezen az érzelmi húrrendszeren keresztül bizonyos élmények hatására elönti a testet a kéj, gyönyör, öröm, szeretet és boldogságérzet.
Ugyanígy behálózza a testet az értelem húrrendszere, mely a tudatos tudat és tudat-felettiből kiindulva szintén behálózza az egész testet. Míg az érzelmi áramlatok az ösztön én felől felfelé áramlanak a testben, addig az értelmi áramlatok lefelé áramlanak a felettes én felől az ösztöncsakra felé.
Ezeknek a le és felfelé folyó áramlatoknak az élet fejlődése során mesterséges gátakat állít az ember. A gátakba terelt áramlat élmények kiélését szabályozza, s az áramlás útjába mesterséges gátakat épít be, melyeken zsilipekkel szabályozza az áramlatok áramlásának sebességét és mennyiségét. Az értelem áramlatok kapukkal vannak szabályozva, míg az érzelem áramlatok zsilipekkel. A természet azonban visszacsatolásként két szelepet épített be, melyek a katasztrófa elhárítás érdekében akkor amikor az elme oldala felől a test felé teljesen lezárjuk az értelmi kapukat, s ezzel másodlagos cselekvésként zsilipeljük (elreteszeljük) a test felé történő érzelmi áramlatokat, a testben fellépő káros feszültségek levezetésére hirtelen kinyitnak. Ezzel mai szóhasználattal, mintegy „leengedjük a gőzt”.
Mi történik?
Az történik, hogy az értelmi oldal által érzelmileg lezárt és robbanással fenyegető fizikai test, hirtelen visszacsatolva az ösztön énben kritikátlanul kitör, s az elfojtott érzelmek felszínre törésével (káromkodás, verekedés, törés-zúzás, stb.) a feszültségek megszűnnek. Az áramlatok útjából elhárulnak az akadályok s a test visszanyerve egyensúlyát beáll az pszichoszomatikus egyensúly. Megnyugszik az egyén. Nevezik ezt dühkitörésnek, pánikreakciónak is. Csecsemőkorban a szabad áramlások teljes megélése miatt dühkitörések és pánikreakciók nincsenek.
Kisgyermekkor
A gyermek más féléves korában kezdi felfedezni EGO-ját, s kezd az értelem a külvilág s önmaga felé fordulni. Ekkor épülnek be a első gátak a lélekbe. A szülők és a környezet által kialakul a viselkedés modell, megjelennek a tiltások, melyek kiépítik a gátakat: ne szopd az ujjadat – kakis – fújj, ne piszkáld az orrodat – ne játsz a kukiddal stb.
A gátak az ösztön Én és annak végrehajtója a tudatalatti felé irányulnak. Magyarul: igyekszünk gátak közé szorítani az eddig kritikátlanul feltörő ösztöneinket.
A kisgyermek ezt tiltakozással veszi tudomásul, s dackorszakként emlegetett éveiben dührohamokkal válaszol a környezet gátépítő munkálkodása ellen. A környezet, s főleg a szülők viszont mint az állatidomárok fenyegetéssel, veréssel és jutalmazással kényszerítik a szuverenitás feladására, s a gátak beépítésére. Például: ha nem kakil be akkor csokit kap és simogatást, ha viszont bekakil akkor verés és a hideg víz alá tartás a jutalom. Íme máris kiépül az első gát. Most már csak a zsilipeket kell beépíteni.
Gyermekkor
A zsilipek kiépítésének kora
A gyermekkor 5-12 éve alatt a gyermek szembetalálja magát a szociális környezettel, a társadalmi morállal és elkezdi a környezet elvárásait összeegyeztetni saját érdekeivel. Tudja, megtanulja azt, ha a nyilvánosság előtt játszik a nemi szervével az veréssel jár, tehát beépíti az ösztön ÉN fizikai test felé történő áramlatának (kéjvágy) útjába az első zsilipet, melyet a tudatos Én kapuján keresztül lezár a környezet felé, de ha egyedül van éjjel az ágyában, akkor kinyit, és átadja magát a fizikai élvezetnek, kiéli a kéjvágyat. Ugyanígy építgeti be a többi zsilipet és kaput.
Az 1. érzelmi zsilippel közvetlen a tudatalattiból kapja az áramlatot, míg a 2. érzelmi zsilipet akkor tudja kinyitni, ha nagy sérelem éri, s bánatában elbújva egy sarokba, kinyitva a tudatos ÉN érzelmi szelepét, bejutva közvetlenül az ösztön ÉN-be, elkezdi szopni az ujját. Ennek az áramlatnak a testbe jutásával kiéli a boldogságvágyát, s elégtételként megnyugszik. Ugyanez vonatkozik a kéjvágy kiélésének az érzelmi vagy értelmi szelep hirtelen felnyitásával történő Ösztön én zsilip kinyitásakor való kéjvágy áramlat megindulásakor.
Ifjúkor
a kapuk kiépítésének kora
A kamasz és ifjúkorban jut el az ember arra az intellektuális szintre, ahol már felül tudja vizsgálni saját ÉN tudatát. Bírálatot tud mondani saját lénye, viselkedése, modora, karaktere és a környezete viszonyáról. Összehasonlítva saját lényét el tudja magát helyezni a társadalomban.
Megtanulja a másikra figyelést, a nemet mondás és a tagadás, valamint a hallgatás taktikai szerepét. Kiépíti az önmenedzselés alapjait. Itt már nagy szerepet játszik az EGO és a Szuper-EGO felülvizsgáló, viselkedési norma és önkontroll gyakorló ténykedése.
A Tudatos Tudatba beépített 1. és 2. ÉN kapukon le vannak szabályozva a Tudatalatti felől jövő érzelmi áramlatok. Lényegében az 1. ÉN kapu zsilipeli (retesz) a Tudatalattiból feltörő ösztönös késztetéseket. Nyilván a Tudatos tudat által engedett résen (zsilipnyíláson) át csakis a kellően megszűrt mennyiségű érzelmi áramlat juthat a fizikai testbe. Ugyanakkor a Felettes Én a 2. Értelmi zsilipet ezt is szűri, és a Fizikai testből a Tudatos Tudat felé folyó érzelmi áramlatok tovább szűkítve a test kívánságait a Tudatos Tudat 2. Én kapuján visszacsatolva a fizikai testbe egy dupla kontrollon átmenő érzelmi áramlatot enged a Fizikai testben áramolni.
Miről van itt szó?
Csupán csak arról, hogy a kamaszból az ifjúból feltörő kirobbanó ösztönvágyak (kéj, gyönyör, szeretet, stb.) összevetésre kerülnek az EGO és Szuperego által megtanult viselkedési normákkal, s az érzelmi zsilipeken és értelmi (ÉN) kapukon át engedve az érzelmek élét elvéve igyekszik a társadalmi morálnak megfelelő viselkedésre bírni a testet. Tehát: az ösztön ÉN azt diktálja, hogy egy szép fiatal lánykát azonnal jó lenne leteperni, magamévá tenni, s meg is tenném, ha a szituáció engedné (kettesben, meztelen, egy ágyon), de társaságban vagyunk, belép az érzelmi és értelmi kontroll (zsilipelés) az ösztönvágy áramlata felé lezárnak a zsilipek, kinyílnak az értelmi és érzelmi kapuk, s bekövetkezik az elfojtás.
Ezek az elfojtások a tudattalanban a reaktív elmében engramok-ként rögzülnek. Ha például állandóan kisértésnek vagyunk kitéve, de az elfojtás kényszere is jelen van, akkor az engramok végül is annyira megszaporodnak, hogy analógia esetében is lezárnak az ösztön ÉN zsilipei, és szabad szituációban is csődöt mond a tudomány. Fellép az impotencia.
Az impotencia nem más, mint a sorozatos elfojtás + egy sikertelen kísérlet engramja által kinyitott értelmi kapun át előhívott engram lezárja az ösztön ÉN felől jövő áramlat zsilipjét. Ezáltal a 2. értelmi zsilipen hiába próbálunk nyitni, s akarni az aktust Tudatos ÉN-ünkkel, nem sikerülhet, mert bár kinyit az 1. ÉN kapun keresztül a test felé az 1. Érzelmi zsilip, – tehát a testbe szabad az út a nemi vágy, ösztön, libidó áramlatának, – csakhogy a tudatalatti reaktív elméje a tiltó engramot előhívva lezárja az Ösztön Én felőli érzelmi áramlat előtt a 2. Érzelmi zsilipet.
Az ifjúkor az, amikor a felszaporodó energia, ösztönvágy robbanáshoz vezet. Ez az a pillanat amikor elborul az agy egy izgató lény közelségében, s bár a Felettes Én és a Tudatos Én kapui nyitva vannak, tehát az érzelmi zsilipek lezárnak az Ösztön Én felé, de olyan nagy a kéjvágy és ösztönenergia, hogy söntként kinyit a fizikai test érzelmi szelepe, így az Ösztön ÉN-ből jövő késztetés válik dominánssá a viselkedésben, és visszafelé lezárva az értelmi zsilipeket a vágy eluralkodva kikapcsol a felettes ÉN önkontrollja, s megtörténik a nemi erőszak. (Meghágja a vágy tárgyát, mint egy párzó állat a nőstényt.)
Felnőttkor
Felnőtt korban egyre szaporodnak az engramok, s bizony a stressz fokozódó nyomását ellensúlyozandó, mind többször nyílnak ki az értelmi vagy érzelmi szelepek. Ez az oka a pánikbetegségnek, mániás depressziónak, hipohondriának, öngyilkosságoknak.
Tehát, ha a DNS által hozott és felvett normák által behatárolt mozgástér beszűkül, kezelhetetlenné válik a feszültség, akkor valamelyik szelep felnyílik, és kicsúszik a test a lélek kontrollja alól. (Az illető nem áll jót magáért. Elveszíti az önuralmát.) Lényegében az emberre eredendően az ösztönvágy kiélése a jellemző, erre teremtette a teremtő elme. Mivel a civilizáció fejlődése beépítette a tiltások és korlátok, viselkedési normák morálnak csúfolt gátjait, így kialakult az ember áramlatrendszerében a kettős zsilipelés, kettős kapu és kettős szelep. Ezek szabályozzák bennünk az érzelmi és értelmi áramlatokat. Ha ebbe a rendszerbe porszem kerül, akkor megbomlik a harmónia, s felbillen a limbikus rendszer egyensúlya. Ez pedig pszichoszomatikus megbetegedéshez vezet. Van egy ősi mondás: „Ha nem látja senki, akkor nem történt meg a dolog.”
Aki ennek a mondásnak a szellemében teljesen kinyitva az érzelmi zsilipeket tökéletesen kiéli testi vágyait, azt testileg stabil és ha jól lezárja az értelmi kapuit, akkor talán lelkileg is kiegyensúlyozott. Mert belép az elfojtás: bűntudatát a tudatalattiba söpörve a kéjvágy ismétlésének céljából a reaktív elmében emóciókat képez. Bár elnyomja a Tudat-feletti Tudat által képzett bűntudatot, azért analóg esetben előhívódva önvád léphet fel nála, ami a test érzelmi szelepének kiengedésével sírásba is torkollhat.
Forrás: Gyula Balogh Bogumil
http://tudnodkell.info/

A hála lélekemelő hatása
Pár napja Facebook oldalunkon megosztottam pár gondolatot a hála fontosságáról,folytassuk kicsit ezt a vonalat.
Kinek, mit jelent ez a szó: hála. Nekem ma már mást, mint eddigi életem során. Régen a hálát valamiféle kötelező dolognak tartottam, amit elsősorban Isten felé, másodsorban a szülők és más jóakaróim felé kellett gyakorolni. Ha ők jót tesznek velem, azt nekem hálával kell kifejeznem feléjük. Legalábbis így értelmeztem a hálát a hittani tanítások és eddigi életem során.
Egyes vallásokban is megfigyelhető az Isten felé közvetített hála mozdulatsorok, vagy kimondott mondatok ismételgetésében. Ez már afféle érzelem nélküli cselekvés, a „kell” kategória. Azért tesszük, mondjuk, mert így kell. Ezt csinálták elődeink is, s mi a külsőt leutánozva – belső érzet nélkül – csináljuk tovább. De mivel nincs mögötte átélés, valahogy üressé válik az egész. Rutin lesz belőle és ezt adjuk tovább mi is utódainknak: „Így csináld, mert így szoktuk, így kell!”
Pedig a hála nem erről szól. A hála egy belülről jövő lélekemelő érzés, mely könnyeddé, megértővé, elfogadóvá teszi az embert. Az igazi hálaérzet egyfajta rádöbbenés arra, hogy mennyi jót is kaptunk eddigi életünk során, amit meg szeretnénk köszönni.
Igen, a hála egyfajta köszönet a felsőbbrendűnek, Teremtőnek, ki hogy nevezi. Magasztos és mélyről jövő, amiben nem lehet csalni. A hála a lélek köszönöm-szava Teremtőjéhez. Ez az érzés mindent söpör. Minden negatív dolgot, mint például a félelem, az aggódás, a féltékenység, az elvárás, a ragaszkodás stb. Ez az érzés, ha tiszta, megnyugvást hoz a lélek számára és utána csak azt érzékeli, hogy egyszerűen megtisztult és nincs semmi más benne, csak a boldogság. Az igazi hálaérzet az arcunkon egy őszinte mosolyként jelenik meg, mely a lélek mosolya. A léleké, mert érzi, hogy Teremtője fogadta a felé küldött jelet.
A Teremtő végtelen szeretetét pedig pont ebben és ekkor, az őszinte hálaadáskor és azt követően tapasztalhatjuk meg igazán. Hisz Ő, nemcsak, hogy észleli a mi kis lelkünk halk köszönöm szavát, hanem bíztatásként még ad is nekünk valamit, mégpedig a boldogság érzését. S ezt nem csupán azért érezhetjük, mert kimondtuk a „szót”, és ezáltal mondjuk úgy, hogy megkönnyebbül a lelkünk, hanem, mert a Teremtő, visszajelzéseként tiszta szeretetet küld felénk, mely tisztító tűzként áramlik belénk, s mely belső gátjainkat feloldva megkönnyíti lelkünket. Egyfajta feloldozást ad pluszként. Számomra ez a Teremtő igazi szeretetének bizonyítéka.
Az őszinte hála ezért számomra ma már egyfajta közvetlen kapcsolat a Teremtővel, mely erőt ad, tisztít és felemel.
Írta: Béres andrea
Forrás: http://boldognapot.hu/
Kinek, mit jelent ez a szó: hála. Nekem ma már mást, mint eddigi életem során. Régen a hálát valamiféle kötelező dolognak tartottam, amit elsősorban Isten felé, másodsorban a szülők és más jóakaróim felé kellett gyakorolni. Ha ők jót tesznek velem, azt nekem hálával kell kifejeznem feléjük. Legalábbis így értelmeztem a hálát a hittani tanítások és eddigi életem során.
Egyes vallásokban is megfigyelhető az Isten felé közvetített hála mozdulatsorok, vagy kimondott mondatok ismételgetésében. Ez már afféle érzelem nélküli cselekvés, a „kell” kategória. Azért tesszük, mondjuk, mert így kell. Ezt csinálták elődeink is, s mi a külsőt leutánozva – belső érzet nélkül – csináljuk tovább. De mivel nincs mögötte átélés, valahogy üressé válik az egész. Rutin lesz belőle és ezt adjuk tovább mi is utódainknak: „Így csináld, mert így szoktuk, így kell!”
Pedig a hála nem erről szól. A hála egy belülről jövő lélekemelő érzés, mely könnyeddé, megértővé, elfogadóvá teszi az embert. Az igazi hálaérzet egyfajta rádöbbenés arra, hogy mennyi jót is kaptunk eddigi életünk során, amit meg szeretnénk köszönni.

A Teremtő végtelen szeretetét pedig pont ebben és ekkor, az őszinte hálaadáskor és azt követően tapasztalhatjuk meg igazán. Hisz Ő, nemcsak, hogy észleli a mi kis lelkünk halk köszönöm szavát, hanem bíztatásként még ad is nekünk valamit, mégpedig a boldogság érzését. S ezt nem csupán azért érezhetjük, mert kimondtuk a „szót”, és ezáltal mondjuk úgy, hogy megkönnyebbül a lelkünk, hanem, mert a Teremtő, visszajelzéseként tiszta szeretetet küld felénk, mely tisztító tűzként áramlik belénk, s mely belső gátjainkat feloldva megkönnyíti lelkünket. Egyfajta feloldozást ad pluszként. Számomra ez a Teremtő igazi szeretetének bizonyítéka.
Az őszinte hála ezért számomra ma már egyfajta közvetlen kapcsolat a Teremtővel, mely erőt ad, tisztít és felemel.
Írta: Béres andrea
Forrás: http://boldognapot.hu/
Érzelmi fájdalom táblázat
A negatív érzelmek hatása az egészségünkre
Az emberi tapasztalat része egy sor érzelem, kezdve a boldogságtól a szomorúságig, a szélsőséges örömig és a depresszióig. Mindegyik érzelem különböző érzéseket hoz létre a szervezetben. A testünk különböző vegyi anyagokat bocsát ki, amikor megtapasztaljuk a különböző dolgokat, melyek boldoggá tesznek bennünket, és minden vegyi anyag azon dolgozik, hogy egy más környezetet hozzon létre a testünkben. Például ha az agy szerotonint, dopamint vagy oxitocint szabadít fel, akkor jól és boldognak fogod érezni magad. Ezzel ellentétesen, ha a szervezeted kortizolt szabadít fel, miközben stressz ér, egy teljesen más érzéssel jár, ami túlélő módba kapcsolja a testedet.
A szeretethiány okai és következményei
A szeretethiány népbetegség. A szeretethiánynak szövődményei vannak. Nem csak lelki, hanem testi szövődményei. A szeretethiány lelki vonzata a magány – vagy épp fordítva, a magány hozza magával a szeretethiányt?
Hol romlott el a dolog?
Ott, hogy már gyerekkorban csak arra koncentrált szüleink generációja, hogy a gyerek sikeres legyen. A lehetőségek adása közben elfelejtettük, hogy a szülő akkor tesz a legtöbbet gyerekéért, ha szereti, és ha ki is mutatja azt.
A szeretet nem egyenlő a lehetőségek megteremtésével. Így a szeretet, annak kimutatása az első helyről hátrébb sorolódott. Az a gyerek, aki nem érzi szülei szeretetét, nem tanulja meg annak természetét, és így nem tudja tovább adni saját gyerekének. Tehát, az értékrend az, ami változott.

Új szeretetnyelv – a megfelelés
A gyerek akkor kap elismerést szüleitől, ha valami jót, hasznosat tesz. Így abba a csapdába esik, hogy meg kell felelnie ahhoz, hogy szeressék. Amikor egy gyerek nem tud megfelelni egy elvárásnak, bűntudat ébred benne, ez pedig csak tovább rontja a helyzetet.
Tehát, azt gondolja, hogy nincs feltétel nélküli szeretet, meg kell azt vásárolnia, a fizető eszköz pedig a megfelelés. A szeretet szükséglet – létszükséglet -, nem kikerülhető, meg kell tanulni, és használni kell tudni.

A szeretetpótlék
Az a felnőtt, aki gyerekkorában nem tapasztalta meg a szeretetet, egész életében csak ezután sóvárog, szomjazik rá. Azért, hogy szeressék, mindent megtesz. Vállalja a megaláztatást, befolyásolható és zsarolható lesz.
Kamaszoknál, fiatal felnőtteknél jellemző, hogy kapcsolatból kapcsolatba sodródnak, hogy a testiséggel pótolják az őszinte, szerető érintés hiányát. Belőlük lesz az az idősebb ember is, akinek harminc cicája van, miközben szörnyen magányos…

Az elutasítás
Mindenki átélte már azt, amikor nagy szüksége lett volna arra, hogy szeressék, és amikor szeretetet kért, de azt nem kapta meg. Ez olyan kudarc, amivel kevesen tudnak jól megbirkózni. Azok az emberek, akik ezt a sérülést, a csalódást rosszul kezelik, esetleg a megalázottság érzése is társul hozzá, könnyen bezárkózhatnak saját világukba.
Nem csak lelkileg, hanem fizikailag is magukra zárják az ajtót. A csalódás érzésének elkerülése miatt kizárják a szeretetet az életükből. Ez pedig csak tovább rontja a helyzetet, mert önbecsülésük a képességükön fog alapulni, amivel sokszor nehéz érvényesülni.

A testi tünetek
Ilyen a fejfájás, a légszomj, maga a félelem is tünetként jelentkezik. Megemelkedhet a pulzusszám is. Jellemző tünet a hátfájás, mivel a szeretethiányos ember izmai merevebbek. Jelentkezhet gyomorfájdalom, vagy akár hányinger is.
A bőrön allergiás reakciók keletkezhetnek. A szeretethiány egy stresszes állapot, tehát minden tünet, ami a stresszre jellemző, a szeretethiányra is igaz.

Milyen adatok, tények mutatnak arra, hogy egyre kevesebb a szeretet?
Gyerekeink nagy része nem játszik társasjátékot, nem érdeklődik a többi ember iránt. Inkább elvonulnak és a számítógéppel játszanak. Minden harmadik házasság válással végződik, egyre több a magányos ember. Egyre több az alkoholbeteg, nyugtató függő, kábítószerfüggő, depressziós.
Egyre kevesebben mondják azt nap mint nap szeretteiknek, hogy: szeretlek. Mindenki csak kapni akar – akár szeretetet is – és pedig minél többet, minél gyorsabban. Adni viszont csak akkor, ha épp van rá ideje…

Forrás: tudasfaja.com/
Az érzelmek hatása testünkre (hőtérképpel)
A boldogság tökéletes ellentéte a depressziónak, az undor a belek tájékára is hat, ha pedig megvetést érzünk, csökken az aktivitás a nemi szervek tájékán - derül ki az emberi testről készített érzelmi hőtérképről.
Hasonlít egymásra a düh és a büszkeség, a szerelem és a boldogság, ha az érzelmek emberi testre gyakorolt hatásait vizsgáljuk - derült ki egy finn kutatásból, amelyről a Gawker is beszámolt. A vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsák, vajon ugyanolyan testi tüneteket érzékelnek-e az azonos érzelmeket megélő embereknek.